| ||
„Mint minden lusta ember, én is rendkívül sokat dolgoztam” – fogalmazott egy önéletrajzi szövegében Heltai Jenő, s életének e látszólagos paradoxonja mellett ott áll néhány valódi furcsaság is. Mindennemű elszánt ambíció nélkül találták meg személyét a feladatok, sőt a tisztségek; népszerűségét még a legnagyobb sikerek közepette is megőrizte kollégáinak körében; s ami a legkülönösebb: derűs kiegyensúlyozottságát és írói hangjának jóízűségét egész életén át megtartotta – dacára a huszadik század történelmének. László Ferenc Narancs-cikkéből idézünk, mely az Elsüllyedt szerzők sorozatban jelent, noha azt a szerző is előrebocsátja: „Nyilvánvalóan csak határeset gyanánt számítható az elsüllyedtek közé, noha műveinek »az a része, mely túlnyomónak mondható«, ma a megérdemeltnél jóval kevésbé ismert. S nem él elevenen a magyar irodalom egyik legkedvesebb alakjának emléke sem.” A Radnóti Színház mindenesetre sokat tett Heltai Jenő felszínen tartásáért; a Naftalin sikerrel megy a Radnótiban, az Irodallam című sorozatban pedig Bálint András és Dinnyés Dániel zeneszerző állít zenés-prózai emléket az élettel majdnem mindig, csak kisebb megszakításokkal elégedett Heltainak, aki egyszer így nyilatkozott: Szeretném, ha úgy élhetnék, ahogy élek.
