Horváth Csaba és A nagy füzet

  • 2017. január 18.

Snoblesse

Agota Kristóf háborús ikrei a Szkénében.
false

„»Olyan furcsák! Az ember sohasem tudhatja, mi jár a fejükben« – így jellemzi az apa A nagy füzet ikreit. Rövid, tömör kijelentő mondatokkal, tárgyilagos stílusban, többes szám első személyben, jelen időben írt fogalmazásaikból ismerjük meg őket. Következetesen ölik ki magukból az érzelmeket, különböző gyakorlatokkal túlélni tanulnak, mindent elpróbálnak, hogy megismerjék a világot, miközben elvágják magukat tőle.” Kritikusunk Agota Kristóf Trilógiájának megjelenésekor írta e sorokat A nagy füzet túlélni tanuló háborús ikrei Szász János filmadaptációjában éppúgy főszerepet játszottak, mint a Forte Társulat színpadi verziójában. A Magyarországon született, Svájcban élt és franciául írt írónő első, leghíresebb regényének színházi változatát Horváth Csaba rendezte. Szereplők: Andrássy Máté, Blaskó Borbála, Krisztik Csaba, Kádas József, Nagy Norbert e. h. és Simkó Katalin.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.