Kritikusunk véleménye következik:
„Fejes Endre hajdani sikerregénye – a harmadik kiadást negyvenezer példányban nyomták, az első 1969-ben jelent meg – irodalmi műalkotásként ma már aligha áll meg, és ha nincs a Presser Gábor-féle zenés darab, akkor talán a címe sem ilyen ismerős. A valós alapú történet (többet erről itt) ugyan erős volt egykor, de konfliktusát – egy munkásfiú Budapesten görög diplomatának adja ki magát, lányokat szédít, akik mind férjhez akarnak hozzá menni, netán kijutni az országból – megrendítette az idő.
| ||
Presser Gábor műve viszont, kiváló dalaival, amelyeket ebben az előadásban is szépen, finoman hangszerelnek, képes túlélni. És Szász János rendezése az előadás végére eljut oda, hogy megfogalmazza, mit tart érvényesnek belőle, hogyan volna olvasható-értelmezhető ma a darab. A fináléban, egy sűrű, vad képben, az ismert, remekül előadott Kicsi görög… kezdetű dallal, amit soha így nem hallottam, elmondja: mély vágy él bennünk, hogy – ahogy a kamaszok mondják – vetítsünk. Vetítsünk, azaz hazudjunk, hogy mások vagyunk, és alig várjuk, hogy jöjjön valaki, ragadja meg a kezünket, és vigyen Tanganyikába, valami másik életbe, ami sokkal, de sokkal. Szinte nem is a lányokat megtévesztő fiú hazudik itt, hanem mi akarjuk őt másnak látni. És hinni, hogy van másik élet.”
