I. Országos Slam Poetry Bajnokság

  • 2012. szeptember 30.

Snoblesse

Indul a bajnokság a Trafóban – az egy négyzetméterre jutó slammerek száma és a tét nem lesz kicsi.


A fiatal (és nálunk még annál is fiatalabb) műfajnak persze már megvannak a maga nem hivatalos bajnokai, hiszen egy ideje slammerekkel teli a pesti éjszaka, de hivatalos bajnokot eddig még nem avattak, ám erre már csak azért is szükség van, mert valahogy el kell dönteni, ki utazzon Belgiumba, a European Poetry Slam Network év végi hajrájára. Nyilván az utazik, aki lyukat slammel élőben előadatott slamköltészetével a zsűritagok hasába. A komoly veszélynek kitett zsűrit Matits István, a Slam Poetry Budapest ötletgazdája és az a Petrányi Zsolt alkotja, akinek igazgatása alatt beszökött a slam a Műcsarnokba.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.