„A romagyilkosságok ügyében született bírói ítélet megmentette a hazát, vagy legalábbis esélyt adott neki, hogy megmentse magát. Még akkor is, ha a bíróság figyelembe vette azokat a bizonyítékokat is, amelyeket a rendőrség és az ügyészség megkérdőjelezhető módon szerzett be és tárt elé” – kezdte A szerk. tavalyi írását, majd így folytatta:
| ||
„De képzeljük el azt, hogy a bíróság – például bizonyítottság hiányában – felmenti a vádlottakat. Nincs az a polgára a hazának, aki ne úgy értelmezte volna ezt, hogy Magyarországon büntetlenül lehet cigányt ölni. Képzeljük el ennek minden politikai és társadalmi következményét: a paramilitáris, »civil« erőszak-szerveződések elburjánzását, meg annak a vélekedésnek az átszivárgását a bevett, megszokott dolgok térfelére, hogy a gyerekgyilkosság, ha az áldozat a megvetett és gyűlölt kisebbséghez tartozik, tulajdonképpen elfogadható cselekedet. Képzeljük el azt, hogy a pártok az etnikai alapú gyilkosságok társadalmi elfogadottságának növekedésére miként reagálnak. Azt, hogy a felmentő ítélet miként viszi közelebb ezt az országot ahhoz, ami az elkövetők célja is volt: a polgárháborúhoz. Annak is az aszimmetrikus változatához, amelyben az erőszak, beleértve a gyilkosságokat is, a többségi csoport megszokott bánásmódjává válik a kisebbséggel szemben. A rasszista sajtó szalagcímeit: »Ártatlanok a romagyilkossággal vádolt nemzeti érzelmű fiatalok.«
Az, hogy a magyar igazságszolgáltatás gyilkosokat végül is nem hagyott futni, a minimum, ami elvárható.”
A teljes cikk itt olvasható, a bírósági tárgyalást bemutató dokumentumfilmet (rendezte: Hajdú Eszter) pedig a Toldiban vetítik.
