Japán jazz a hajón: Kuriya Makoto

  • 2012. október 15.

Snoblesse

A japán jazz utazó nagykövete Tony Lakatossal zenél az A38-on.


Japán és a jazz jó kapcsolatokat ápolnak egymással – ez rendszerint a nemzetközi jazzhírekből szokott kiderülni, s nem a hazai koncertélményekből, nem túl gyakori ugyanis, hogy japán jazzisták látogassanak hazánkba. Az üdítő kivétel Kuriya Makoto, aki nemcsak mint zongorista, de mint zeneszerző is számos érdemet tudhat magáénak. A filmzeneszerzés is a tevékenységi körébe tartozik, mint azt több produkció – egyebek mellett a Neon Genesis Evangelion stáblistája – is bizonyítja. Makoto ezúttal Tony Lakatossal játszik együtt – a japán és a magyar jazzista nem először lépnek együtt színpadra, megtették ezt már a londoni jazzfesztiválon is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.