A Kiscsillag a MüPában

  • 2012. október 11.

Snoblesse

Lovasi András és zenekara akusztikus koncertre készül.


A Kiscsillag tesz rá, ki mit gondol róla – ezt maga Lovasi András nyilatkozta a Narancsnak, amikor friss Kossuth-díjasként faggattuk. „Együtt muzsikálásból és nem hozott anyagból tudunk egy rövid próbaperiódus alatt sok jó számot összerakni. Benne van persze, hogy a Kiscsillag egy kevésbé artisztikus, plebejusabb attitűddel dolgozó, önmaga felé sokkal kevesebb elvárást támasztó csapat, amelyik tesz rá, hogy ki mit gondol róla. Nincs rajta az a felelősség, eleve az egész úgy van kitalálva” – nyilatkozta Lovasi még 2010-ben, s szavaival éppúgy nehéz vitatkozni, mint a legutóbbi Kiscsillag-lemez címével, mely néniket követelt a bácsiknak. A zenekari felszólítást alighanem a nénik éppoly jól fogadták, mint a bácsik: elsősorban őket – néniket és bácsikat – várja a zenekar a Művészetek Palotájában tartandó akusztikus koncertjére. Vendég: Fábián Juli, Pásztor Anna és Vedres Csaba

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.