Dead Can Dance

  • 2012. október 11.

Snoblesse

Időtlen legendák kortalan zenéje – a Dead Can Dance 16 év után tér vissza hozzánk.

Brendan Perry és Lisa Gerrard duója hosszú, önként vállalt távollét után élesztette újra a legendás Dead Can Dance kollektívát. Ráadásul ezúttal nem csak egy turné erejéig álltak össze, mint 2005-ben: ezúttal a közös munka stúdióalbumot szült – az elsőt az 1996-os Spiritchaser óta. Nem mellesleg akkor júniusban jártak nálunk utoljára: a Feneketlen-tó melletti Budai Parkszínpadon léptek fel – aki ott volt, máig sem felejti az élményt (Perry viszont két éve adott nálunk koncertet – a vele készült interjú itt, a koncertbeszámoló pedig itt olvasható).


Az Anastasis (görögül: újjászületés) méltónak bizonyult jeles elődeihez – kritikánk róla itt olvasható. Az egyaránt kivételes hangi adottságokkal felvértezett és ezek hatáskeltő eszközzé formálásához is remek érzékkel bíró Perry és Gerrard továbbra is alkotói erejének csúcsán van. A nyugati folk- és popzenei hagyomány magától értetődő könnyedséggel lép szintézisbe a keleti és mediterrán ütemekkel és hangsorokkal – a brit zenei örökség ugyanúgy ott lüktet új és klasszikus darabjaikban, mint a középkor vagy a kora újkor töredékesen megmaradt városi-falusi zenéje. A két kiváló ausztrál alkotót két billentyűs és két ütőhangszeres egészíti ki a színpadon, repertoárjuk alapvetően az új albumra épül, ám a műsoron néhány régi Dead Can Dance-klasszikus, tradicionális muzsikák (közöttük ír népdal, görög rembetika, hispániai mór melódia), a 4AD-daloskönyvben járatosak számára ismerős feldolgozás és a bombasikerű film milliók számára rögzült betétszáma. A Dead Can Dance élőben kivételes, az előadás csúcspontjaiban bízvást spirituális élményt nyújtó produkcióval rukkol elő – a mulasztás ezúttal nehezen igazolható!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.