Kyuss Lives!

  • 2012. május 23.

Snoblesse

A legendás stonerzenekar mutációja játszik a XI. kerületben.


A tavalyi, kiválóan sikerült koncert után ismét Magyarországra látogat a Kyuss, vagyis inkább a legendás stonerzenekar Kyuss Lives! névre keresztelt mutációja. Az egykori Kyuss három tagjából, plusz egy fiatal gitárosból álló zenekar az elmúlt egy évben egyrészt körbeturnézta a világot telt házak előtt koncertezve, másrészt pedig elvesztették a legendásan őrült basszusgitárosukat, Nick Oliverit, és kaptak egy csúf pert a nyakukba az egykori zenésztársaiktól. Oliveri helyére aztán bevették Billy Cordellt, aki már a Unidában is játszott együtt az énekes John Garciával. A Kyuss-gépezet tehát nem áll le, és ha már tavaly annyira szépen megidézték a daliás időket, az idei koncertet is vétek lenne kihagyni.

Figyelmébe ajánljuk

Hajléktalanság – akár két lépésben

Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek. 

Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja

Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.

Gombaszezon

François Ozon új filmjében Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t. Kritika.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.