Se szeri, se száma a hazai filmzenekoncerteknek. Az efféle matinékról az Oroszlánkirály éppúgy nem hiányozhat, mint az olasz maestro, Ennio Morricone valamelyik westernmuzsikája. Hát persze, hogy aki a közönség kedvében akar járni, s az efféle rendezvények mind abban akarnak járni, a Volt egyszer egy Vadnyugatot nyomja. A mostani koncertnek az a különlegessége, hogy maga Morricone vezényli saját szerzeményeit (sajnáljuk, de Oroszlánkirály nem lesz). Reméljük, minél többet játsszák majd a vadnyugati tételeket, s minél kevesebbet például a Sorstalanságot, melynek zenéjéről kritikusunk nemes egyszerűséggel így nyilatkozott: „A filmet sokan megnézik majd (nézték eddig is), lesz iránta külországi érdeklődés, és bizonyára szépen fogy Morricone CD-je (bár, ha van személyes pokol, akkor az enyémben örökké szólni fog a pánsíp).”
És ha már a mester személyesen is tiszteletét teszi Budapesten, idézzük fel, mit mondott a Narancsnak adott interjújában pályája hajnaláról:
 Leone és Morricone | |
„Az a hajdani fiatalember, aki voltam, leginkább a komoly múzsa felől érezte magát csábíthatónak. Híres koncertzongoristának, karmesternek és zeneszerzőnek képzeltem magam. De azokban az időkben nagyobb kereslet mutatkozott az alkalmazott zene területén, így a rádiónál, a színháznál és a filmnél. Eredetileg úgy gondoltam, hogy néhány évig teszek egy kitérőt a könnyebb műfaj irányába, majd visszatérek a koncertpódiumokra. Nem így történt. De nem bántam meg.”
