Nádas Péter többször is adott interjút a Narancsnak. Ezekből válogattunk az író hetvenedik születésnapja alkalmából.
Magyar Narancs: Tehát mégsem lehet megírni a halált?
Nádas Péter: Azt nem tudom. Lehet, hogy a halált meg lehetne írni, de arról nekem nincs tudomásom, mert én csak az előszobában jártam, ahonnan visszafordítottak.
MN: Megváltoztatta ez az élmény a halálképét?
NP: Meg.
MN: Kevésbé lett vonzó?
NP: Nem. Csak azzal az augusztinuszi mondattal foglalhatnám össze, amit már előtte is sejtettem, hogy igaz lehet: „A halál jó, ha a dolgok rendjében áll.” Tehát valószínű, hogy az erőszakos halál nem jó, a természetes halál, ha felmondja az ember szervezete a szolgálatot, az meg jó.
| ||
És ugyaninnen a vége felé:
MN: Írásaiban fel szoktak fedezni homoerotikus vonulatokat.
NP: Roppant érdekes, hogy felfedezik. Csak gratulálhatok. Két férfi fekszik egy ágyban, föláll a faszuk, és akkor végre felfedezik. De számomra ennek önmagában nincs jelentősége és funkciója. Egy egész könyvet írtam arról, hogy szexualitás szerintem nem létezik. Az embernek van szexusa, vannak nemi szervei, de ebből nem következik az égvilágon semmi. Legfeljebb bizonyos manipulációs formák, amelyeket az adott társadalom helyesel vagy nem helyesel, tolerál vagy tilt. Az embereket nem az erotikus manipuláció formái szerint szortírozom, sőt nem is a szerint, hogy milyen a nemi szervük. A karakterük érdekel. Nem a nemüktől függ az, hogy milyen karakterű emberek szeretik egymást és milyenek nem. S miután a szeretet önmagában erotikus folyamat, azt sem tartom a világ csodájának, ha ez a nemi szerveikre hatással van – csakhogy a dolog éppen fordítva működik, mint ahogy általában leírják. Nem a szexusból vezetődik le a viselkedés, hanem a karakterből.
És akkor már csak a szolgálati közlemény maradt hátra: Nádas Péterrel Veiszer Alinda cseveg a Müpa estjén, míg a zenét (alighanem Kurtágot) Csalog Gábor zongoraművész szolgáltatja.
