„Nagy esemény, akárhogy nézzük” - Gyulai István „Sztív” dalszerző

  • rés a présen
  • 2016.05.06 12:35

Snoblesse

Power-melankólia az Anton Vezuvtól: lemezbemutató az A38-on.

rés a présen: Hogyan történt, hogy egyszemélyes, zongorás dalokból egyszer csak zenekari tag lettél?

Gyulai István: Nem tanultam zenélni, nem is zenész családban nőttem fel, meg nem is kokaingőzös garázsbandázással töltöttem a fiatalkoromat. Ezért az, hogy a mérhetetlenül személyes, privát – egy világtól elvonulás alatt, a saját pincémben írt – dalaimból albumok keletkeznek, akárhogy is nézzük, még mindig csodának vehető. Hogy ezekből a dalaimból elindult a zenekarozás, az a basszerosunknak, Kalmár Tibinek köszönhető, mert miután hallotta, ahogy egy zongorával előadom őket, annyira megragadta a dolog, hogy addig izélgetett, hogy belementem a zenekarozásba. A zenekari tagokat is ő hozta.

rap: Mit jelent a power-melankólia?

GYI: Ez nem egy meghatározott irány volt az elején, ezt az első album munkálatai közben találtuk ki magunkra. Próbáltuk röviden és érdekesen leírni, hogy mi ez a zene, amit egyébként rendes nemzetközi közegben indie-nek hívnának. A power-melankólia jónak tűnt, mivel benne vannak a dalokra vonatkozó legfontosabb dolgok: szomorkásak, introvertáltak, de azért adunk nekik valami kis kraftot is.

false

rap: Mindenki szomorú a zenekarban?

GYI: Jó, akkor megpróbálom pár szóban kiosztani a többieket is: szerintem a basszusgitárosunk, Tibi a legszomorúbb rajtam kívül. Na, de kicsit komolyabban: Csé (aki csak ezen a nevén szerepel mindenhol), a gitárosunk és Szabi (Kocsis Szabolcs), a dobosunk is nyilván hordoz magában valamit, amivel erre a blue életérzésre rá tud csatlakozni, különben hörgős metálzenekarokban játszanának. De a dalokat én írom, és nekem ez az alapállapotom: amikor nem koncentrálok kínosan arra, hogy mit is kéne csinálni ebben a világban, akkor mindig ugyanarra a tempóra állok rá magamtól, ez pedig az ősz tempója, a tengerzúgás tempója stb. Vannak kedvenc dalaim, amiknél két másodpercet hallva az elejéből egy villanás alatt átvált az agyam valami végtelenül megnyugtató világra, és úgy érzem, hogy otthon vagyok. Valahogy így.

rap: Nagy esemény egy-egy új klip a zenekar életé­ben?

GYI: Igen, azért egy klip nagy esemény, akárhogy nézzük. Kell bele művészet meg cipelés, nyilván örülünk, ha produktum kerül ki a házunkból. Eddig két klipet csináltunk, mindkettőt az első nagylemezhez (Into the Sea). A Far Camp Songhoz, az első lemez nyitódalához készült klipünknek pár hete volt a premierje, és finom, különleges kis dolog lett belőle: a zenei klipjeivel egyre menőbb Szabó Áron rendezte, Osvárt Andreát sikerült megnyerni az egyik főszerepre, és egy francia új hullámos – kémjátszmás – romantikus sztori lett a vége. Fontos, hogy popos, szemet gyönyörködtető, de érdekes, akár furcsa dolgok vannak a klipben. Ez az, ami szerintünk illik a zenénkhez és hozzánk.

rap: Az új lemezt mikor és hol mutatjátok be?

GYI: Nagyon várjuk az új lemezt. Egy EP kiadványról beszélünk, amit a mi drága új producer apánkkal, Jakab Péterrel (Jazzékiel) csinálunk. Május elején lesz a premierje, és május 19-én lesz a lemezbemutatója az A38 hajó kiállítóterében. Hat dal lesz az albumon, vegyesen melankolikus és szexi is. Aki fesztiválon is szeretné hallani, jöjjön nyáron a Művészetek Völgyébe, ott biztosan fellépünk.

rap: Az Anton és a Vezúv házasítása hogyan történt?

GYI: Az első dalok összerakásának idején kaptunk egy festő barátomtól meghívást a megnyitójára, elvállaltuk, hogy fellépünk pár dallal, és gyorsan kellett egy nevet adnunk a flyerekhez. Sok zenekarnevet bedobtunk, az Anton Vezuvot én. Intuitív név volt, nincs értelme, viszont annál több érzelme. Próbáltam egy tudatosságot nélkülöző őszinte gondolatfolyamon keresztül egy olyan nevet kitalálni, ami semmi mást nem tud, csak azt, hogy nagyon jól érzem magam, amikor kimondom.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.