„Nagy esemény, akárhogy nézzük” - Gyulai István „Sztív” dalszerző

  • rés a présen
  • 2016. május 6.

Snoblesse

Power-melankólia az Anton Vezuvtól: lemezbemutató az A38-on.

rés a présen: Hogyan történt, hogy egyszemélyes, zongorás dalokból egyszer csak zenekari tag lettél?

Gyulai István: Nem tanultam zenélni, nem is zenész családban nőttem fel, meg nem is kokaingőzös garázsbandázással töltöttem a fiatalkoromat. Ezért az, hogy a mérhetetlenül személyes, privát – egy világtól elvonulás alatt, a saját pincémben írt – dalaimból albumok keletkeznek, akárhogy is nézzük, még mindig csodának vehető. Hogy ezekből a dalaimból elindult a zenekarozás, az a basszerosunknak, Kalmár Tibinek köszönhető, mert miután hallotta, ahogy egy zongorával előadom őket, annyira megragadta a dolog, hogy addig izélgetett, hogy belementem a zenekarozásba. A zenekari tagokat is ő hozta.

rap: Mit jelent a power-melankólia?

GYI: Ez nem egy meghatározott irány volt az elején, ezt az első album munkálatai közben találtuk ki magunkra. Próbáltuk röviden és érdekesen leírni, hogy mi ez a zene, amit egyébként rendes nemzetközi közegben indie-nek hívnának. A power-melankólia jónak tűnt, mivel benne vannak a dalokra vonatkozó legfontosabb dolgok: szomorkásak, introvertáltak, de azért adunk nekik valami kis kraftot is.

false

rap: Mindenki szomorú a zenekarban?

GYI: Jó, akkor megpróbálom pár szóban kiosztani a többieket is: szerintem a basszusgitárosunk, Tibi a legszomorúbb rajtam kívül. Na, de kicsit komolyabban: Csé (aki csak ezen a nevén szerepel mindenhol), a gitárosunk és Szabi (Kocsis Szabolcs), a dobosunk is nyilván hordoz magában valamit, amivel erre a blue életérzésre rá tud csatlakozni, különben hörgős metálzenekarokban játszanának. De a dalokat én írom, és nekem ez az alapállapotom: amikor nem koncentrálok kínosan arra, hogy mit is kéne csinálni ebben a világban, akkor mindig ugyanarra a tempóra állok rá magamtól, ez pedig az ősz tempója, a tengerzúgás tempója stb. Vannak kedvenc dalaim, amiknél két másodpercet hallva az elejéből egy villanás alatt átvált az agyam valami végtelenül megnyugtató világra, és úgy érzem, hogy otthon vagyok. Valahogy így.

rap: Nagy esemény egy-egy új klip a zenekar életé­ben?

GYI: Igen, azért egy klip nagy esemény, akárhogy nézzük. Kell bele művészet meg cipelés, nyilván örülünk, ha produktum kerül ki a házunkból. Eddig két klipet csináltunk, mindkettőt az első nagylemezhez (Into the Sea). A Far Camp Songhoz, az első lemez nyitódalához készült klipünknek pár hete volt a premierje, és finom, különleges kis dolog lett belőle: a zenei klipjeivel egyre menőbb Szabó Áron rendezte, Osvárt Andreát sikerült megnyerni az egyik főszerepre, és egy francia új hullámos – kémjátszmás – romantikus sztori lett a vége. Fontos, hogy popos, szemet gyönyörködtető, de érdekes, akár furcsa dolgok vannak a klipben. Ez az, ami szerintünk illik a zenénkhez és hozzánk.

rap: Az új lemezt mikor és hol mutatjátok be?

GYI: Nagyon várjuk az új lemezt. Egy EP kiadványról beszélünk, amit a mi drága új producer apánkkal, Jakab Péterrel (Jazzékiel) csinálunk. Május elején lesz a premierje, és május 19-én lesz a lemezbemutatója az A38 hajó kiállítóterében. Hat dal lesz az albumon, vegyesen melankolikus és szexi is. Aki fesztiválon is szeretné hallani, jöjjön nyáron a Művészetek Völgyébe, ott biztosan fellépünk.

rap: Az Anton és a Vezúv házasítása hogyan történt?

GYI: Az első dalok összerakásának idején kaptunk egy festő barátomtól meghívást a megnyitójára, elvállaltuk, hogy fellépünk pár dallal, és gyorsan kellett egy nevet adnunk a flyerekhez. Sok zenekarnevet bedobtunk, az Anton Vezuvot én. Intuitív név volt, nincs értelme, viszont annál több érzelme. Próbáltam egy tudatosságot nélkülöző őszinte gondolatfolyamon keresztül egy olyan nevet kitalálni, ami semmi mást nem tud, csak azt, hogy nagyon jól érzem magam, amikor kimondom.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.