„Nagy esemény, akárhogy nézzük” - Gyulai István „Sztív” dalszerző

  • rés a présen
  • 2016. május 6.

Snoblesse

Power-melankólia az Anton Vezuvtól: lemezbemutató az A38-on.

rés a présen: Hogyan történt, hogy egyszemélyes, zongorás dalokból egyszer csak zenekari tag lettél?

Gyulai István: Nem tanultam zenélni, nem is zenész családban nőttem fel, meg nem is kokaingőzös garázsbandázással töltöttem a fiatalkoromat. Ezért az, hogy a mérhetetlenül személyes, privát – egy világtól elvonulás alatt, a saját pincémben írt – dalaimból albumok keletkeznek, akárhogy is nézzük, még mindig csodának vehető. Hogy ezekből a dalaimból elindult a zenekarozás, az a basszerosunknak, Kalmár Tibinek köszönhető, mert miután hallotta, ahogy egy zongorával előadom őket, annyira megragadta a dolog, hogy addig izélgetett, hogy belementem a zenekarozásba. A zenekari tagokat is ő hozta.

rap: Mit jelent a power-melankólia?

GYI: Ez nem egy meghatározott irány volt az elején, ezt az első album munkálatai közben találtuk ki magunkra. Próbáltuk röviden és érdekesen leírni, hogy mi ez a zene, amit egyébként rendes nemzetközi közegben indie-nek hívnának. A power-melankólia jónak tűnt, mivel benne vannak a dalokra vonatkozó legfontosabb dolgok: szomorkásak, introvertáltak, de azért adunk nekik valami kis kraftot is.

false

rap: Mindenki szomorú a zenekarban?

GYI: Jó, akkor megpróbálom pár szóban kiosztani a többieket is: szerintem a basszusgitárosunk, Tibi a legszomorúbb rajtam kívül. Na, de kicsit komolyabban: Csé (aki csak ezen a nevén szerepel mindenhol), a gitárosunk és Szabi (Kocsis Szabolcs), a dobosunk is nyilván hordoz magában valamit, amivel erre a blue életérzésre rá tud csatlakozni, különben hörgős metálzenekarokban játszanának. De a dalokat én írom, és nekem ez az alapállapotom: amikor nem koncentrálok kínosan arra, hogy mit is kéne csinálni ebben a világban, akkor mindig ugyanarra a tempóra állok rá magamtól, ez pedig az ősz tempója, a tengerzúgás tempója stb. Vannak kedvenc dalaim, amiknél két másodpercet hallva az elejéből egy villanás alatt átvált az agyam valami végtelenül megnyugtató világra, és úgy érzem, hogy otthon vagyok. Valahogy így.

rap: Nagy esemény egy-egy új klip a zenekar életé­ben?

GYI: Igen, azért egy klip nagy esemény, akárhogy nézzük. Kell bele művészet meg cipelés, nyilván örülünk, ha produktum kerül ki a házunkból. Eddig két klipet csináltunk, mindkettőt az első nagylemezhez (Into the Sea). A Far Camp Songhoz, az első lemez nyitódalához készült klipünknek pár hete volt a premierje, és finom, különleges kis dolog lett belőle: a zenei klipjeivel egyre menőbb Szabó Áron rendezte, Osvárt Andreát sikerült megnyerni az egyik főszerepre, és egy francia új hullámos – kémjátszmás – romantikus sztori lett a vége. Fontos, hogy popos, szemet gyönyörködtető, de érdekes, akár furcsa dolgok vannak a klipben. Ez az, ami szerintünk illik a zenénkhez és hozzánk.

rap: Az új lemezt mikor és hol mutatjátok be?

GYI: Nagyon várjuk az új lemezt. Egy EP kiadványról beszélünk, amit a mi drága új producer apánkkal, Jakab Péterrel (Jazzékiel) csinálunk. Május elején lesz a premierje, és május 19-én lesz a lemezbemutatója az A38 hajó kiállítóterében. Hat dal lesz az albumon, vegyesen melankolikus és szexi is. Aki fesztiválon is szeretné hallani, jöjjön nyáron a Művészetek Völgyébe, ott biztosan fellépünk.

rap: Az Anton és a Vezúv házasítása hogyan történt?

GYI: Az első dalok összerakásának idején kaptunk egy festő barátomtól meghívást a megnyitójára, elvállaltuk, hogy fellépünk pár dallal, és gyorsan kellett egy nevet adnunk a flyerekhez. Sok zenekarnevet bedobtunk, az Anton Vezuvot én. Intuitív név volt, nincs értelme, viszont annál több érzelme. Próbáltam egy tudatosságot nélkülöző őszinte gondolatfolyamon keresztül egy olyan nevet kitalálni, ami semmi mást nem tud, csak azt, hogy nagyon jól érzem magam, amikor kimondom.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."