Nem vagyok teljesen reménytelen - Németh Róbert zenész

  • rés a présen
  • 2016. november 25.

Snoblesse

December 9-én, Pécsen játszik a Pegazusokkal.

rés a présen: Sokévnyi basszusgitározás után egyszer csak lemezt készítettél Nincsen mozgás az eseményhorizonton címmel. Miért?

Németh Róbert: Egyáltalán nem terveztem. Még akkor sem, amikor vége lett a HS7-nek, sőt még utána sem. Úgy gondoltam, bőven elég lesz nekem az, hogy basszusgitározom a Pegazusok Nem Léteznek nevű zenekarban, és ez amúgy így is van; nem azért született a lemez, mert ez az aktivitás nem elégített ki. Egyszerűen csak egy nálam nagyobb erő elkezdett taszigálni, én pedig nem küldtem vele szemben nagy erőket.

false

 

Fotó: Déri Miklós

rap: Kikkel csináltad?

NR: Rengeteg a közreműködő. A két fő segítő, producertárs Lázár Domokos (Esti Kornél, Pegazusok) és Takács Zoltán Jappán (ex-HS7, Soerii & Poolek) volt, de rajtuk kívül tucatnyi zenész szerepel a dalokban a Csík zenekaros Szabó Attilától az Anton Vezuv és az EZ Basic tagjain át a nagyszerű dalszerző-énekesnő, Barkóczi Noémiig, a bátor kísérletező zajművész Desdemona Daene-ig, Szalóki Ágiig vagy Subicz Gáborig. Az, hogy valami hogyan szóljon és kivel, nagyjából úgy működött, hogy miután/miközben megszületett egy dal, már „belehallottam”, hogy milyen hangzást képzelek el neki – ehhez választottam ki a közreműködőket.

rap: Melyik szám volt a legkalandosabb?

NR: Talán a legelső dal, a Meteor: előtte nem nagyon gondoltam volna (vagy talán csak valahol nagyon-nagyon mélyen), hogy megírok egy dalt, kitalálom, milyen szólamok legyenek benne, aztán felvesszük és feléneklem. Ez az egész processzus egyszerűen nem volt benne korábban a pakliban. Nagyobb kalandok később nem voltak, innentől minden rendben ment, összesen egy dal, az I Love You Budapest készült el két nekifutásra.

rap: Mikorra tervezel lemezbemutatót?

NR: Egyelőre egy januári estről van szó, de tervezek koncerteket Budapesten kívül is, és szeretnék néhány fesztiválon ott lenni. Próbálunk a zenekarommal (Lázár Domokos – billentyű, gitár, Günsberger Ákos – gitár, Horváth Kristóf – basszusgitár, Lázár Ágoston – dob), és odáig talán már eljutottunk, hogy nem vagyok teljesen reménytelen énekes-gitárosnak. Szigorúan csak az olyan helyzeteket keresem, keressük majd, amelyek ezeknek a daloknak jól állnak.

rap: Mi újság a Pegazusokkal?

NR: Köszönjük, jól vannak. Volt egy kicsit döcögősebb időszak, sokfele voltunk, és intenzív volt a lelki életünk is, de aztán minden a helyére került, nemrég kijött egy kislemezünk két dallal (Menekülök/Senkiben nincs erő), volt egy jó A38-as koncertünk, hamarosan nekiállunk új daloknak, hogy jövőre megjelenhessen a zenekar második nagylemeze. Legközelebb december 9-én, Pécsen játszunk.

rap: Mi volt az utóbbi idők legnagyobb meglepetése?

NR: Hogy lett ez a lemez. Meg van az is, hogy szinte nem is tudom, mikor volt ennyi izgalmas hazai zenekar és előadó, más kérdés, hogy ezek nagyobb része a periférián próbálkozik – miközben a kortárs magyar mainstream, tisztelet a kivételnek, kicentizett, lekerekített és nagyon behatárolt hangulati skálán mozgó produkciókból áll. Meglepődtem Bob Dylan Nobel-díján, és nagyon örültem. Amúgy lassan már semmin sem lepődök meg.

Figyelmébe ajánljuk