NOCZ & Iva Bittová

  • 2015. augusztus 26.

Snoblesse

A cseh énekes-hegedűs ismét hazánkban.

Most, hogy ismét Budapesten lép fel (ezúttal a norvég-cseh NOCZ free-jazz kvartett társaságában) az énekes-hegedűs Iva Bittová, aki - hogy egy szakértőt idézzünk - a cseh zenei élet legfontosabb és általunk leginkább ismert képviselője Karel Gott után, ideje felidéznünk a vele készült beszélgetésünket:

Magyar Narancs: Mit szeret jobban, a közös zenélést vagy a szólót?

Iva Bittová: Tudja, huszonöt éve játszom magamban, és ez nagy idő. Igazán szeretek másokkal játszani, de erősebb az atmoszféra és a közönséggel való kontaktus, ha egyedül játszom. Muszáj változtatni időnként, de a szólókoncertjeimet megtartom.

false

MN: Elkanyarodtunk az imént, és még nem derült ki, hogyan vette be a repertoárjába a népzenét.

IB: Ez nem igazán népzene. Ebben a programban a holland zenészek ötlete nyomán Janácek-darabokat raktunk össze az én szerzeményeimmel. Ők érezték úgy, hogy ez a két világ nagyon közel áll egymáshoz. Talán mert mindketten morva származásúak vagyunk. A tradicionális morva zenében sok szép dallam van.

MN: Ha már a származásnál tartunk, úgy tudom, zsidó és cigány vér is folyik az ereiben. Mégsem épülnek be a műsoraiba zsidó és cigány zenék...

IB: Nem vagyok teljesen biztos a származásomban. Tizenhat éves koromban játszottam a Rózsaszín álmok című szlovák filmben egy cigánylányt. Akkor megtanultam néhány dalt, és azóta is hallgattam sok cigányzenét, de ennél jobban nem merültem bele. Anyám morva, apám pedig Dél-Szlovákiában született, a magyar határ közelében, beszélt is magyarul. Talán az ő oldaláról örököltem több temperamentumot.

A teljes interjút itt, Iva Bittová pedig a BMC - Opus Jazz Clubban található.


NOCZ & Iva Bittová (CZ/N)
7
1
Leírás
Iva Bittová (hegedű, ének), Didrik Ingvaldsen (trombita), Radim Hanousek (szaxofon), Marian Friedl (nagybőgő), Dag Magnus Narvesen (dob)

A norvég-cseh NOCZ free-jazz kvartett vezetője Didrik Ingvaldsen trombitás, aki a norvég, a német és az amerikai experimentális jazz világában egyaránt otthonosan mozog. A zenekar másik norvég tagja a dobos Dag Magnus Narvesen saját projektjein kívül többek között a német avantgárd legendás képviselőjének, Alexander Von Schlippenbachnak is gyakori partnere. A csapat cseh szekcióját, Radim Hanousek szaxofonos és Marian Friedl bőgős alkotják, akik több cseh dzsesszformációban is együtt játszanak. A jelenleg New Yorkban élő Iva Bittová a legkülönfélébb zenei műfajokban bizonyította tehetségét az alternatívtól, a jazzen és rockzenén keresztül egészen a klasszikus zenéig, az operai vendégszereplést is beleértve. A free jazz, ambient, noise, balkáni és klezmer elemeket vegyítő NOCZ & Iva Bittová formáció lemeze és eddigi fellépései a sajtó és a közönség komoly elismerését vívta ki.


BMC - Opus Jazz Club
szeptember 2. (szerda) 22:00 (ingyenes)

1093 Budapest, IX. kerület, Mátyás utca 8.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.