Pintér Béla goes Katona

  • 2017. február 21.

Snoblesse

A bajnokot imádja a közönség, utálja a párt.
false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Magyar Narancs: A bajnok az első kimozdulásod a saját, független színházadból. Miért csak most?

Pintér Béla: Voltak már kimozdulásaim, például a Közép-Európa Táncszínháznak rendeztem a Két pakulárt, oda Horváth Csaba hívott. A színművészeti egyetemen az Ascher–Novák-osztályban rendeztem a Korcsula című darab első verzióját, amit később dolgoztam át a saját társulatomra. De azóta is hívtak már többször jó nevű kőszínházakba, ahova úgy mehettem volna, ha leemelek a polcról egy kortárs művet, és adaptációt csinálok. De én nem így dolgozom. Minimum fél évig tart, amíg megírok egy darabot, közben folyamatosan játszom, és muszáj a saját társulatomra koncentrálnom. Máté Gábor meghívása azért volt más, mert ő meg szokta nézni az előadásaimat, utána beszélgetünk, tehát személyes kapcsolatban vagyunk. Ascher Tamással még inkább, hiszen őt mindig elhívjuk a társulati megnézésekre is (Máté a Katona igazgatója, Ascher a főrendezője – a szerk.). Ráadásul Máté Gábor teljesen szabad kezet adott, szóval elkötelezettebbnek éreztem magam ezzel a felkéréssel kapcsolatban. Először az jutott eszembe, hogy a Fácántáncot csináljuk meg koprodukcióban, de elég hamar kiderült, hogy abban nincs annyi nagy szerep, hogy mindkét társulat színészei kellően motiváló feladatot kapjanak. Már ott tartottam, hogy visszaadom ezt a munkát is, amikor ültem otthon az erkélyen, és egészen más okból meghallgattam Puccini A köpeny című operáját. Ezt az operát a Gyévuska írása közben mutatta nekem Darvas Bence, amikor elkezdtem lelkesedni Puccini iránt. A pillangókisasszony volt a kedvencem, de azonnal megszerettem A köpenyt is, melyben egy hajóskapitány megöli egyik rakodómunkását, mert az elcsábította a feleségét. Külvárosi bűnügyi történet. Tragikus szerelmi háromszög, feszes krimi, elragadó szenvedély. Eszembe jutott az erkélyen, hogyan lehetne maivá tenni ezt a történetet, és annyira drámainak és izgalmasnak tűnt, hogy belefogtam. Tudtam, hogy a katonás színészek szeretik a zenés darabokat, de egy teljes opera előadása mindenkinek komoly kihívás.

A teljes interjú itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.