Reykjavík–Rotterdam

  • 2014. június 24.

Snoblesse

Így megy ez, ha a legmenőbb izlandiak összefognak.

Izland legfényesebb tehetségei fogtak össze, hogy ezt a thrillert összehozzák. A forgatókönyvíró nem más, mint Arnaldur Indridason, Erlendur felügyelő megalkotója, a kortárs skandináv krimiírók legtehetségesebbike, akit nem sokkal a Reykjavík–Rotterdam bemutatása után csíptünk el egy interjúra (a teljes szöveg itt).

false

Magyar Narancs: Tavaly mutatták be a Reykjavík–Rotterdam című izlandi thrillert, melynek ön írta a forgatókönyvét. Van bármilyen kapcsolat a film és az Erlendur-regények között?

Arnaldur Indridason: Tudtommal semmi. Üdítő érzés néha szabadságra küldeni Erlendurt.

De elcsíptük mi a film főszereplőjét, a filmrendezőként is aktív Baltasar Kormákurt is, aki – immár rendezőként és immár Hollywoodban – Mark Wahlberg főszereplésével és Csempészek címmel forgatta újra a filmet.

Magyar Narancs: Izlandi pályafutásának egyik dicső állomása volt az a kocsma, amit a blurös David Albarnnal együtt üzemeltetett. Nem hiányzik?

Baltasar Kormákur: Nem. A piás napjaimnak rég leáldozott. Évekig próbáltam lejönni az ivásról, de nem könnyű úgy, hogy közben van egy kocsmád. Aztán jöttek a fiatalok, én meg úgy éreztem magam, mint egy itt ragadt őskövület. Ez segített. Albarn és én is kinőttünk a bárkorszakból. 47 éves vagyok, öt gyerekem van, vidéki magányomban élek Izlandon. És így jó.

false

MN: Nagy a tartozása a krimirajongók felé: a Vérvonal megrendezése után azt ígérte, lesz újabb izlandi Erlendur felügyelős krimi. Azóta hét év telt el.

BK: Tudom, ne haragudjon. Mentségemre legyen mondva, hogy a forgatókönyv készen van, nézze (a táskájából egy forgatókönyvnek látszó papírhalmot halász elő), itt van, forgatásra készen. El tudja olvasni a címet? Segítek: Kihantolt bűnök. Mindig magamnál tartom. Csak idő kérdése, mikor lesz film belőle.

A teljes interjú itt olvasható, a Reykjavík–Rotterdam pedig a Mika Tivadarban nézhető meg.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.