Röyksopp a VOLT-on

  • 2012. június 22.

Snoblesse

Északról jönnek, mint a Mikulás, egyszerre hűvös és érzelmes hangulatokkal a puttonyukban.


A két norvég, Tornbjørn Brundtland és Svein Berge a máig is virágzó norvég (nem kis részben elektronikus) zenei szcéna titkos fővárosában, az észak-norvégiai Tromsøben kezdte pályafutását. Azután némileg délebbre költöztek, s már itt, a szintén nem éppen metropolisként számon tartott Bergenben futottak be – kivételesen tehetséges norvég zenészek egész generációjával együtt, a zenei sajtóban csak Bergen Wave-nek emlegetett jelenség keretében. Társaik közül is kitűnve talán éppen a Röyksopp aratta a legnagyobb sikereket – miután nagy rafinériával ötvözték az új elektronikus zenei kifejezőeszközök és zenegyártási technológia kínálta lehetőségeket egyfajta kivételes popérzékenységgel. Ráadásul stilárisan is rendkívül széles spektrumot tudtak megjeleníteni: a szinte már ambient, a trip hopban gyökerező atmoszferikus daraboktól kezdve szintipop/elektropop slágereken át a house és elektrodiszkó partibombákig terjed a repertoárjuk. Sikerükhöz persze hozzájárult az is, hogy a Röyksopp-számok jelentős része jól azonosítható, dalszerű szerzemény – de legalábbis remekül dúdolható, fürdőszobában fütyülhető, mint a korai So Easy vagy az Eple. Lemezeik egyszerűen elképzelhetetlenek a jól kiválasztott vokalisták nélkül. A zseniális honfitárs Erlend Øye-vel (Poor Leno, Remind Me) és a három, egyaránt félisteni státuszú svéd énekesnővel egyaránt nagyot húztak – legyen bár szó a meta-diszkódíva Robynról (The Girl And The Robot), a minden szempontból lenyűgöző, The Knife és Fever Ray álcák mögött is alkotó Karin Dreijer Anderssonról (What Else Is There?, This Must Be It, Tricky Tricky), vagy az utóbbi években erősen befutott, két remek, jellegzetes hangzású elektro/folk/pop lemezzel is sikert arató, de modellként is jeleskedő Lykke Liről (Miss It So Much, Were You Ever Wanted). Nos, az utóbbi közreműködők aligha kísérik el Röksoppékat, de a kezdetektől velük dolgozó énekesnőjük, Anneli Drecker alighanem velük lesz, s így azután bízvást számíthatunk arra, hogy a VOLT Fesztiválon is felcsendülnek a Melody A.M., The Understanding, Junior albumhármas slágerei. Továbbá kapunk kis ízelítőt a melankolikusabb Seniorból is (The Drug – mindenképpen!), és egy eljövendő album előhírnökeként több (állítólag három) új számot is lenyomnak!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.