Scorsese: Krisztus utolsó megkísértése

  • 2014. április 17.

Snoblesse

A Spielberg–Scorsese-sorozatban ezúttal Jézus a főszereplő.
false

Most, hogy a mozik egy bicskanyitogatóan sematikus Jézus-filmet nyomnak (Isten fia), jó visszaemlékezni arra, hogy Martin Scorsese 1988-ban egy kifejezetten izgalmas Jézus-filmmel vétette észre magát a világ filmszínházaiban. Olyannyira észrevétette magát, hogy alig akadt olyan ország, ahol ne támadt volna botrány a Nikos Kazantzakis regényéből készült film bemutatása körül. Az államokban rendőri sorfal vigyázta a premiert, Párizsban bomba robbant egy moziban, kis hazánkban pedig tüntetés kísérte a bemutatót. Ahelyett, hogy a hozzáértők Paul Schrader forgatókönyvéről, Peter Gabriel filmzenéjéről, Michael Ballhaus képeiről, Willem Dafoe Jézus-alakításáról, Harvey Keitel Júdásáról vagy David Bowie Poncius Pilátusáról vitatkoztak volna, egyházfők ítélkeztek Scorsese filmjéről. Sosem jó, ha püspökök veszik át a filmkritikusok szerepét, és fordítva, s az sem jó, ha egy filmet azért nem mutat be a tévé, mert az egyház éppen úgy gondolja, hogy Jézus túlságosan is emberinek van ábrázolva. Márpedig ez történt minálunk, nem is olyan régen: 1997-ben politikai és egyházi tiltakozásra az RTL Klub levette műsoráról Scorsese akkor már majdnem tízéves filmjét. Ma már persze történelem az egész, a Puskin mozi vetítését legfeljebb a szomszédos kávézó tejhabosító berendezéseinek zaja zavarhatja meg.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.