| ||
Most, hogy a mozik egy bicskanyitogatóan sematikus Jézus-filmet nyomnak (Isten fia), jó visszaemlékezni arra, hogy Martin Scorsese 1988-ban egy kifejezetten izgalmas Jézus-filmmel vétette észre magát a világ filmszínházaiban. Olyannyira észrevétette magát, hogy alig akadt olyan ország, ahol ne támadt volna botrány a Nikos Kazantzakis regényéből készült film bemutatása körül. Az államokban rendőri sorfal vigyázta a premiert, Párizsban bomba robbant egy moziban, kis hazánkban pedig tüntetés kísérte a bemutatót. Ahelyett, hogy a hozzáértők Paul Schrader forgatókönyvéről, Peter Gabriel filmzenéjéről, Michael Ballhaus képeiről, Willem Dafoe Jézus-alakításáról, Harvey Keitel Júdásáról vagy David Bowie Poncius Pilátusáról vitatkoztak volna, egyházfők ítélkeztek Scorsese filmjéről. Sosem jó, ha püspökök veszik át a filmkritikusok szerepét, és fordítva, s az sem jó, ha egy filmet azért nem mutat be a tévé, mert az egyház éppen úgy gondolja, hogy Jézus túlságosan is emberinek van ábrázolva. Márpedig ez történt minálunk, nem is olyan régen: 1997-ben politikai és egyházi tiltakozásra az RTL Klub levette műsoráról Scorsese akkor már majdnem tízéves filmjét. Ma már persze történelem az egész, a Puskin mozi vetítését legfeljebb a szomszédos kávézó tejhabosító berendezéseinek zaja zavarhatja meg.
