Szép napok – a Sufniban

  • 2017. február 22.

Snoblesse

Kétszemélyes Beckett-darab Bezerédi Zoltánnal, Szirtes Ágival.
false

1961-ben készült el Beckett Happy Days című darabjával, és rá kilenc évre – szocialista időszámítás szerint szinte azonnal – már játszották is az Ó, azok a szép napokat, Pesten és vidéken egyaránt. Winnie és Willie kettősét játszotta már Tolnay Klári és Mensáros László, Pogány Judit és Jordán Tamás (később Lukáts Andor), Törőcsik Mari és Lakky József is. Ezúttal  Bezerédi Zoltán és Szirtes Ági fordítja le Beckett vidámnak aligha mondható szavait magyarra. Ebben Dragomán György új fordítása lesz a segítségükre.

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -

A kanadai performer-zenész-költő jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Kiágyazódás az autokráciából

  • Fleck Zoltán

Királyi út nincs. A sötét és büdös autokrá­ciából szűk, bizonytalan ösvények, apró lépé­sek vezetnek ki. Bármennyire is türelmetlenek vagyunk, meg kell becsülnünk ezeket; sok kis elmozdulás adhat lendületet a demokratikus fordulathoz.