Szóljon hangosan a klezmer!

  • 2014. augusztus 21.

Snoblesse

Dunai Tamás is ott lesz a Budapest Klezmer Band koncertjén.
false

A világ számos pontján megsüvegelt zenekar ezúttal Debrecenben ad koncertet a klezmer híveinek. A tradicionális zsidó zene népszerűsítésére és a jiddis zenei hagyományok ápolására felesküdött formáció a színtiszta klezmertől a klasszikus zenei ötvözeteken át sok mindennel tágította már a műfaj kereteit –  évnyitó koncertjükről például így írt kritikusunk (a teljes szöveg itt): „Ha csak feleilyen jó zenékkel folytatódik az új év, már megérte felkelni elsején.” Felkelni most is érdemes lesz – már hogyne lenne érdemes, amikor Jávori Ferenc és hétpróbás világzenészei mellett Falusi Mariann és Dunai Tamás is klezmereznek egyet.

Figyelmébe ajánljuk

Apa megsebesült, ezért anya hadikórházat nyit

A háborúk emberi történeteken át nézve nagyon hasonlóak, ezekre és a hozzájuk kötődő emlékhelyekre sokfelé turizmus épül. De míg az olasz temetőkben olyan feliratokat lehet olvasni, hogy az ott nyugvó ellenfelek testvérek lettek a halálban, ez a szellemiség a régiónkban kevésbé érvényesül.