| ||
„Tőlünk nem lehet elvárni azt, hogy ötévente megújuljunk, mint David Bowie. De ez hozzáállás kérdése is. Manapság meglátnak a színpadon egy aktívabban mozgó énekest, és rávágják, hogy »ez tiszta Mick Jagger«. Lehet, hogy Mozartot is dicsérték úgy, hogy »ez tiszta Bach«.” Vitáris Iván, az együttes ékezet nélküli Ivanja összegezte így az elmúlt néhány száz év zenetörténetét, de lássuk, mit gondolnak a többiek:
Magyar Narancs: A fiatal rockzenekarok között sokan nyúlnak inspirációért a hatvanas, hetvenes évek rockzenéjéhez. Mi a közös pont az akkori és a mai fiatalok életérzése között?
Beke István: A mai fiatalok keresik a gyökereiket, és nem találják sehol sem. Ez a gyökértelenség lehet a párhuzam a hippigeneráció és a mostani fiatalok közt: ami a II. világháború után felnövő fiataloknál a szülőhiány, az most a generációs szakadék. Manapság sokszor a szülő és a gyerek nem családként él együtt, hiszen a szülők is elmennek bulizni, és keveset foglalkoznak a felnövő generációval. Ezért a fiatalok egymás között keresik az értéket. Ezért jó kapaszkodó lehet, hogy a mi zenekarunk olyan értéket képvisel zeneileg, ami bebizonyította az idők során, hogy képes fennmaradni.
Simon Bálint: Ez a jelenség nemzetközi szinten is megvan. Azért nincs gyökerünk, mert bárhol lehetne, annyira kinyílt a világ az internet és a határok megszűnése által. A kommunizmusban a fiatalok azon sírtak, hogy csak egy közül lehet választani, most mi a nagy demokráciában azon sírunk, hogy végtelen mennyiségű dologból lehet választani.
Balla Máté: Ha lázadásról beszélünk, az elsődleges a zene. Itthon pedig nem nagyon vannak olyan jellegű rockzenekarok, mint mi. Én ebben érzem a forradalmat.
SB: Azt szokták mondani, hogy a Stones vagy az LGT már megcsinálta azt, amit mi. Természetesen. Csakhogy az negyven éve volt. Mi viszont most csináljuk, és ez ráébresztheti az embereket, hogy milyen jó a rockzene.
Vitáris Iván: A szakma és a sajtó részéről ránk irányuló figyelem jó lehetőséget nyújt arra, hogy elkezdjen felépülni a mi generációnk zenei élete. A magyar könnyűzenében a 10–15 éve működő zenekarok – Heaven Street Seven, 30Y, Vad Fruttik stb. – után van egy szakadék, és utána rögtön mi jövünk. Most beindult itthon egy kisebb hullám, és tökre örülünk azoknak a zenekaroknak, amelyek azt gondolják, hogy ha mi elmentünk az amerikai SXSW fesztiválra, akkor beneveznek ők is.
SB: A külföldi szereplésekkel az is célunk, hogy feltegyük a magyar zeneipart a nemzetközi térképre. Vannak jó klubok, jó zenekarok, jó producerek, jó fesztiválok: minden adott ahhoz, hogy Magyarország ugyanolyan fontos résztvevője legyen a nemzetközi piacnak, mint bármelyik másik ország.
Nos, csak remélni tudjuk, hogy jó úton halad országunk felhelyezése a nemzetközi zenei térképre (a teljes interjú itt). Hogy hol tartunk per pillanat, mindenképpen kiderül a mai koncertből.
