Parazol a Pavilonban

  • 2014. augusztus 21.

Snoblesse

Az egri zenepavilonban zenél az Ivan & The Parazol.
false

„Tőlünk nem lehet elvárni azt, hogy ötévente megújuljunk, mint David Bowie. De ez hozzáállás kérdése is. Manapság meglátnak a színpadon egy aktívabban mozgó énekest, és rávágják, hogy »ez tiszta Mick Jagger«. Lehet, hogy Mozartot is dicsérték úgy, hogy »ez tiszta Bach«.” Vitáris Iván, az együttes ékezet nélküli Ivanja összegezte így az elmúlt néhány száz év zenetörténetét, de lássuk, mit gondolnak a többiek:

Magyar Narancs: A fiatal rockzenekarok között sokan nyúlnak inspirációért a hatvanas, hetvenes évek rockzenéjéhez. Mi a közös pont az akkori és a mai fiatalok életérzése között?

Beke István: A mai fiatalok keresik a gyökereiket, és nem találják sehol sem. Ez a gyökértelenség lehet a párhuzam a hippigeneráció és a mostani fiatalok közt: ami a II. világháború után felnövő fiataloknál a szülőhiány, az most a generációs szakadék. Manapság sokszor a szülő és a gyerek nem családként él együtt, hiszen a szülők is elmennek bulizni, és keveset foglalkoznak a felnövő generációval. Ezért a fiatalok egymás között keresik az értéket. Ezért jó kapaszkodó lehet, hogy a mi zenekarunk olyan értéket képvisel zeneileg, ami bebizonyította az idők során, hogy képes fennmaradni.

Simon Bálint: Ez a jelenség nemzetközi szinten is megvan. Azért nincs gyökerünk, mert bárhol lehetne, annyira kinyílt a világ az internet és a határok megszűnése által. A kommunizmusban a fiatalok azon sírtak, hogy csak egy közül lehet választani, most mi a nagy demokráciában azon sírunk, hogy végtelen mennyiségű dologból lehet választani.

Balla Máté: Ha lázadásról beszélünk, az elsődleges a zene. Itthon pedig nem nagyon vannak olyan jellegű rockzenekarok, mint mi. Én ebben érzem a forradalmat.

SB: Azt szokták mondani, hogy a Stones vagy az LGT már megcsinálta azt, amit mi. Természetesen. Csakhogy az negyven éve volt. Mi viszont most csináljuk, és ez ráébresztheti az embereket, hogy milyen jó a rockzene.

Vitáris Iván: A szakma és a sajtó részéről ránk irányuló figyelem jó lehetőséget nyújt arra, hogy elkezdjen felépülni a mi generációnk zenei élete. A magyar könnyűzenében a 10–15 éve működő zenekarok – Heaven Street Seven, 30Y, Vad Fruttik stb. – után van egy szakadék, és utána rögtön mi jövünk. Most beindult itthon egy kisebb hullám, és tökre örülünk azoknak a zenekaroknak, amelyek azt gondolják, hogy ha mi elmentünk az amerikai SXSW fesztiválra, akkor beneveznek ők is.

SB: A külföldi szereplésekkel az is célunk, hogy feltegyük a magyar zeneipart a nemzetközi térképre. Vannak jó klubok, jó zenekarok, jó producerek, jó fesztiválok: minden adott ahhoz, hogy Magyarország ugyanolyan fontos résztvevője legyen a nemzetközi piacnak, mint bármelyik másik ország.

Nos, csak remélni tudjuk, hogy jó úton halad országunk felhelyezése a nemzetközi zenei térképre (a teljes interjú itt). Hogy hol tartunk per pillanat, mindenképpen kiderül a mai koncertből.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Emlékév

A hatalom és a muzsikus viszonya sokféle lehet: az utcai zenész nyitott gitártokja, a homlokra csapott vagy vonóba tűzött nagycímletű bankjegy éppúgy kifejezi ezt a viszonyt, mint a Mozartot és Salierit is udvari zeneszerzővé kinevező II. József telhetetlensége.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.

Talpunk alól a hő

Ritka, potenciálisan megújuló energiaforrás lapul az alattunk különösen vékony földkéreg mélyén. A közeljövőben a mostaninál is sokkal nagyobb mértékben támaszkodhatnánk a geotermikus energiára, habár akadnak megoldásra váró gondok is. De mostantól pénz is jut rá!

Oktatás helyett

Akár több ezer kamuórát is beírhattak a KRÉTA rendszerbe egy miskolci technikumban az elmúlt évek során, de a szakképzési centrum állítja, most már minden rendben van. Diákok és egy volt tanár szerint egyáltalán nincs így.