Tegan and Sara a Dürerben

  • 2013. október 29.

Snoblesse

Tökéletes popzene Kanada legszebb ikerpárjától.
false

„Korunk tán legismertebb zenélő ikrei Kanadából – az amúgy nyíltan leszbikus Quin nővérek még tizenévesként adták ki első albumukat, és azóta is szorgalmasan őrlődnek a nemzetközi popvilág malmaiban” – írtuk arról a zenekarról nemrég, amelyet minden szorgalmas tévésorozat-néző hallott már legalább egyszer, hiszen a Quin lányok dalai vagy kétszáz szériában (a Grace klinikától az L-ig) tettek hozzá sokat egy-egy epizód hatásához. A kanadai duó amúgy legalább a 2004-es So Jealous óta a hibátlan, sőt szupercool megjelenés és a kifogástalan indie popdalok zenekara – idei, immár hetedik, erősen szintipopos albumukkal (Heartthrob) pedig mintegy a csúcsra értek, úgyhogy a budapesti koncertet a lehető legjobbkor kapjuk: nem nagyon tudjuk elképzelni, hogy ez az este kicsivel is kevesebb legyen majd a felejthetetlennél.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.