Vágó & Mácsai

  • 2015. január 28.

Snoblesse

Az egyiknek sikerül, a másiknak nem...
false

 

Fotó: HBO

Vágó István, hajdani tévés és jelenlegi közéleti személyiség nem nyert a tavalyi önkormányzati választásokon, míg Mácsai Pál aktív színigazgatónak most kell megbirkóznia a politikával, hiszen újra elindul – s egyedüli pályázóként jó esélyekkel indul – az általa vezetett és felvirágoztatott Örkény Színház igazgatói posztjáért. Alighanem a közélethez való viszonyuk is téma lesz Krizsó Szilvia beszélgetős estjén, a Libikókában. A zongoránál Darvas Ferenc.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.