A húszas évek klasszikusa

Varieté az Örökmozgóban

  • 2011. november 3.

Snoblesse

Európa a lábai előtt hevert, de nem csak a szívünknek oly kedves Lya de Putti lábai miatt érdemes megnézni E.A. Dupont klasszikus némafilmjét.

 

Adyt megígézte, Balázs Béla viszont nagy nyilvánosság előtt értetlenkedett azon, mit eszik a világ Lya De Puttin. Az egyszeri mozinézők azonban tódultak a Vécséről elszármazott Putti Amália filmjeire. A húszas években járunk, amikor Lya de Puttinál nem nagyon volt nagyobb női sztárja a némafilmnek. E.A. Dupont Varieté című klasszikusában Ms. Putti trapézművészek közé keveredik, s mint szorgos vamp teszi a dolgát, bizonyítván, hogy a trapéz és a szerelmi szenvedély veszélyes műfaj. A színészet sem épp életbiztosítás: a színésznőre a hangosfilm nem tartott igényt: 32 évesen hunyt el, Amerikában, elfeledve.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.