Wax Tailor és Astryd az A38-on

  • 2013. február 26.

Snoblesse

A francia downtempo/trip hop nagy varázslója és egy új magyar attrakció a hajó színpadán.


Wax Tailor avagy eredeti, kevesek által ismert nevén Jean-Christophe Le Saoût legalább a kilencvenes évek óta jegyzett és közkedvelt figurának számít a francia hiphop színtéren. Előbb MC-ként ügyködött a La Formule nevű zenekarban, de idővel a rímfaragásnál sokkal jobban érdekelte a hangkovácsolás. A kétezres évtized közepétől sorra jelennek meg albumai és maxijai – a most már jó ideje Wax Tailorként alkotó művész ha nem is újította meg, de remek érzékkel folytatta és teljesítette ki a lassú, füstös, de annál zsírosabb ütemekre és nem e világi melódiákra épülő, hol trip hopnak, hol lounge-nak nevezett műfajt. Zenéi sikeréhez pedig nem kevéssel járult hozzá az is, hogy rendre a legkiválóbb énekesnők adták hozzájuk hangjukat – Sharon Jonestól Ursula Ruckerig.

2005 óta öt albuma is megjelent, ám ezekből kibontakozó, a jellegzetes stílusjegyek alapján jól azonosítható zenei világa talán éppen a tavaly ősszel megjelent konceptlemezen, a Dusty Rainbow from the Darkon teljesedett ki. Wax Tailor egy gyermekmese-regény képében talált rá a tökéletes formára és nyersanyagra – az album maga is egy történetet bont ki a megszokott, hangmintákból összeragasztott, gusztusos hiphop hangkollázs, rengeteg vendégénekes és MC segítségével. A sztorit és a koncepciót annyira komolyan gondolta, hogy még az ismert gyerekkönyv-illusztrátort, Rebecca Dautremert is megnyerte a produkcióhoz – ő tervezte a lemezfüzet alapjául szolgáló képregényt. Ravaszul ballagó bítek, némi keserédes melankólia, éteri dallamok – hozzá jól kidolgozott színpadi látvány, szuggesztív videók és nem utolsósorban egy héttagú zenekar: a trupp már tavaly is nagy sikerrel szerepelt nálunk.


Az előzenekar Astryd minimalista elektronikus popzenei projektje az egyik legfrissebb honi attrakció. 2012 őszén a hajdani Realistic Crew-ból Vranik Krisztián (Krizso – zenei producer, szerző, élő elektronika), a csapat utolsó énekesnője, a Marge néven szóló projekttel is rendelkező Mészáros Zsuzsanna (Marge – dalszerző, ének, élő hangszerek), illetve Gulyás Kristóf (ütős hangszerek, elektronikus dob) hozta létre. Öndefiníciójuk szerint zenéjüket csupasz terek, feszességbe oltott légiesség és a szigorú geometriát ellenpontozó énekhang éteri melegsége jellemzi. Az Astryd stílusa (az ún. white neon electronica) integrálja az ezredfordulót követő zenei trendek esszenciáját, s a rá jellemző, kimért formában tálalja – magába sűrítve a karcos, néha apokaliptikus posztdubstepet, a hideg, barázdált szőnyegeken száguldó minimal technót és az élő hangszerek lassú, lüktető intenzitását. Egy EP-jük már megjelent, a nagyközönség előtt most mutatkoznak be.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.