Zsidóság – nem téma

  • 2013. december 4.

Snoblesse

Rudolf Péter és a Jób lázadása a Bálint Házban.
false

1984-ben Jack Nicholson, A Jedi visszatér és Bergman filmje, a Fanny és Alexander nyert az Oscaron, de a jelöltek közt ott volt – a legjobb idegen nyelvű film ötös kategóriájában – Gyöngyössy Imre filmje, a Jób lázadása is. És hát, Bergmantól kikapni nem szégyen - egy nem bergmanos évben akár nyerhetett is volna a katolikus kisfiút örökbe fogadó zsidó házaspár vészkorszakbeli története. Ez persze csak amolyan utólagos okoskodás, történelmietlen fejtegetés – ami viszont nem történelmietlen, hanem nagyon is történelembe vágó kérdés, hogy 1945 után miként jelent meg a zsidóság, a zsidó identitás a magyar filmekben – ha egyáltalán megjelent. A film vetítése után a Janit alakító Rudolf Péterrel Vészi János beszélget.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.