Sorköz

Múltba fagyva

Amikor Fodor Tamás 1972-ben megkérdezte a XI. kerületi agitpropost, hogy mégis, mi bajuk az előadásaikkal, a káder így felelt: „Ki beszél itt előadásokról?” Egyszerűen nem tűrhetnek meg idegen testet a szervezetben, mert az gyulladást okoz.

Kíméletlen fényben

Legyek, legyek igazságtalan, az elmondhatóság határán! „Kultúránk” – hogy a Mészöly szívének oly kedves többes birtokost használjam – a százasokkal úgy viselkedik, mintha nem volna teljesen százas. Mint egy kadét, ha a korzón szembejön a feljebbvalója, gyorsan lenyeli a rágógumit, és rémülten haptákba vágja magát. 

  • Németh Gábor
  • 2021. január 27.

Koreeda Hirokazu: Bolti tolvajok

A történetet ismerjük az azonos című, 2018-ban Cannes-ban Arany Pálma díjas filmből: egy fedél alatt apa, anya, nagyi, lánytestvér, kisfiú és kislány, akik lecsúszott körülmények között próbálnak boldogulni Tokióban.

  • Karafiáth Metta
  • 2021. január 27.

Eladó, kiadó

Hérodotosz óta sokat változott a közmeg­egyezés azzal kapcsolatban, mik is lehetnek a történetírás elfogadott témái és alkalmatos forrásai.

Kényes tények

A 70-es, 80-as évek egyik emblematikus könyvsorozata volt, akkori köteteinek egy-egy példányával ma is szinte minden magyar háztartásban találkozunk. Az emlékiratok és a tényirodalom népszerűsége azóta is töretlen, így nem is csoda, hogy kiadója 2015-ben újraindította a Tények és tanúkat.

Ulinka Rublack: A csillagász és a boszorkány

Johannes Keplerről tudjuk, hogy ő volt a modern tudományos asztronómia atyja, aki először írta le a bolygók elliptikus pályáját úttörő módon egységben kezelve a matematikát, a csillagászatot és az akkoriban még gyermekcipőben járó, leginkább a természetfilozófia részének tartott fizikát.

  • - barotányi -
  • 2021. január 20.