poeta.doc

Értjük vagy félreértjük?

Kölcsey Ferenc: Himnusz

  • Kőrizs Imre
  • 2021.01.27 21:00

Sorköz

Ezúttal eltekinthetünk az erre a hétre rendelt vers idézésétől, mert mindenki fejből tudja – aki meg nem, az vegye át ismét.

A cím Martinkó Andrástól származik, aki harminc éve a Júlia szép leány című népballadától, illetve Balassitól egészen Adyig egy egész rádióműsor-sorozatot szentelt klasszikus magyar versek értelmezésének, pontosabban félreértelmezhetőségeinek, majd a Kulcsár Katalinnal készült beszélgetéseket Értjük vagy félreértjük a költő szavát? címmel nagyszerű kis kötetben is kiadta.

Martinkó a magyarázatot azzal kezdi, hogy Kölcsey a verset, amelynek teljes címe az eredeti helyesírással: Hymnus, a’ Magyar nép’ zivataros századaibol, nem hivatalos nemzeti imának szánta, csak később lett azzá. A versbeli megszólaló ugyanis, amint korábbi kutatók már észrevették, alighanem egy hódoltság kori prédikátor, és a költemény – tulajdonképpen szerepvers – az ő Istenhez írt ódája, azaz himnusza. Gondoljunk csak bele, a magyar történelem eseményei közül a vers a honfoglaláson, a tatárjáráson és Mátyás királyságán kívül valóban csak a török hódoltságot említi konkrétan, ráadásul legutoljára: az „Ozman’ vad népének” ajkain felhangzó „győzedelmi ének” felidézése után már csak a széthúzás és a „kinzó rabság” képei meg a záró sóhaj következnek.

Kulcsár Katalin ezután a „jó kedvvel” megfogalmazással kapcsolatban veti fel, hogy „nem nagyon valószínű, hogy [Kölcsey] istentől azt kérte: legyen jókedvünk, essünk tobzódó vígságba”. Martinkó a „kedv”-et a kérdező által gyanúsnak talált „jó kedélyállapot” helyett a „boldog élet”-tel, „örömteli életformá”-val magyarázza. Valószínű azonban, hogy még ez sem a teljes igazság.

Molnár Ferenc vetette fel először az ÉS-ben 1997-ben – majd 2000-ben a Szolgatárs című baptista folyóiratban a Jól értjük-e a Himnusz első két sorát? címmel megjelent tanulmányában –, hogy a „jó kedvvel” nem arra vonatkozik, hogy mivel áldja meg a magyarokat Isten, hanem arra, hogy hogyan. Nagyon meggyőző értelmezését a nyelvész számos vallás- és nyelvtörténeti adattal támasztotta alá, mondván, hogy a „jó kedv”-nek „az 1300-as évektől adatolhatóan van egy speciális jelentése, amely a protestáns egyházi nyelvben szórványosan tulajdonképpen máig él, s amelyet nyelvtörténeti szótáraink is számon tartanak: »kegyelem, kegy, szeretetteljes indulat, jóakarat«”.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk