De korának gyermeke is volt: nem csupán abban hitt, hogy isten teremtette az égi harmóniákkal teli univerzumot (mégpedig geometriai szabályosságoknak megfelelően!), de hitt a csillagok, bolygók földi hatalmában, a mágiában is, amit megannyi ördöggel cimboráló embertársunk ellenünk gyakorol. A csavar ott jön, amikor Keplert (aki minimum három Habsburg-császárnak, no és a hadvezér-államférfi Wallersteinnek gyártott horoszkópokat és adott profánabb jó tanácsokat is) utoléri a rettenetes korszellem: édesanyját vádolják meg azzal, hogy boszorkány.
Ulinka Rublack német történész egyrészt a kora újkori gondolkodásmódok avatott szakértője, másrészt remek érzéke van a drámai fordulatokhoz is. Ügyes kézzel megírt (és jól fordított!) könyvéből nemcsak a kora 17. század sajátos észjárásainak felkavaróan gazdag tárát ismerhetjük meg, de az is kiderül, miért tartotta több esetben megégetendő, veszélyes lényeknek a korabeli társadalom az idősödő, megözvegyült, magányos nőket. Katharina Keplernek szerencséje volt: csak „majdnem” kínozták meg és végül felmentették, köszönhetően annak is, hogy híres fia volt az ügyvédje. Aki ugyan mélyen hitt a boszorkányok gonosztetteiben, de abban is, hogy az anyja nem közülük való.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
