Mintha Auschwitz túlélői új családot alkotnának

Sorköz

Tavaly, az auschwitzi haláltábor felszabadításának 70. évfordulóján jelent meg újra Eddy de Wind holland pszichiáter memoárja. Most a szerző fia a holokauszt emléknapja kapcsán esszében reflektál apja visszaemlékezéseire, az emlékezés erejére figyelmeztetve.

2020 elején Eddy de Wind holland pszichiáter (1916–1987) Auschwitz, végállomás című művének megjelenése szenzációt keltett világszerte. (A könyvről ebben a cikkünkben írtunk.) A könyv vezette a bestsellerlistát Hollandiában, harminckét nyelvre fordították le, nemzetközi siker lett. Közvetlenül a nácik Auschwitzból való távozása után írta de Wind; ő volt az első rab, aki a haláltábor borzalmairól ott helyben tudósított. Fia, Melcher és a család többi tagja együtt döntöttek a könyv holland újrakiadásáról és a nemzetközi megjelentetésről. Óriási, egyúttal felkavaró vállalás volt ez a részükről. A Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában Melcher de Wind visszatekintése olvasható, amelyben kitér a megemlékezésnek szentelt év kétségeire, konfliktusaira, visszásságaira. Leírja, hogyan élte meg a visszatérést Auschwitzba, és megemlékezik egy, a budapesti bemutatón történt megrázó találkozásról is. Az alábbiakban részletet közlünk Mecher de Wind esszéjéből (fordította: N. Kiss Zsuzsa).

"Auschwitz, 2019 októbere. A nemzetközi emlékmű előtti kő peremén ülök. Behunyom a szemem, sütkérezem, átjár a nap melege.

Belém villan, hogy talán kegyeletsértés, ha itt bármi jólesik. Zavartan nézek körül. Jobb felől a gázkamrák romjai. Egy újságírónő ül mellettem. Tetten ért vajon?

– Milyen érzés önnek itt lenni? – kérdezi enyhe csodálkozással a hangjában.

Vagyis tetten ért.

– Valószerűtlen. Szinte az egész családomat valahol ott gyilkolták meg.

Az újságírónő indulna a romokhoz, de én a legkevésbé sem érzem szükségét, hogy közelebb menjek. Hosszú évekig dolgoztam a félelmeim elemzésén, leküzdésén, nem hagyhatom, hogy éppen itt törjenek fel bennem, mert még odavész minden erőfeszítésem.

– A hatása alatt vagyok – közlöm biztos távolból. De olyan, mintha egy oda nem illő viccet sütöttem volna el.

Mindenhol csak írás

Számomra Auschwitz volt mindig is az abszolút no-go zóna. Az egyetlen hely az egész világon, ahová biztosan nem teszem be a lábamat. A hely, ahová elhurcolták a családomat és gázzal megölték, akár a fertőzött álla­to­kat. A hely, ahol hajszál híján apám is ott veszett, és ahol kiheverhetetlenül mély sebeket kapott, amelyek arra ítéltek minket, a gyerekeit, hogy a félelem és a bűntudat légkörében nőjünk fel. És Auschwitz volt az a hely, ahol az SS raktárában talált jegyzetfüzetbe megírta azt a könyvet, amely sok év elteltével engem is elvezetett oda.

Odahaza a könyvespolcunkon ott volt ez a jegyzetfüzet. Kiskoromban nem különösebben érdekelt. Emlékszem, egyszer belelapoztam. Mindenhol csak írás. Még nem tudtam olvasni, sejtelmem sem volt, miről szól, arról főként nem, hogy milyen jelentős dokumentum. Látszólag apám maga sem volt ezzel tisztában, hiszen különben miért dugta volna be csak úgy a könyvek közé?

Pedig az, hogy leírta a történetét abba a jegyzetfüzetbe, valószínűleg apám egész éle­té­nek legfontosabb tette. Ezt jelölte ki magának feladatul, miután Auschwitzot felszabadította a Vörös Hadsereg, és ez a vállalás lett az élete értelme. Elkeserítő gondolatok fogságában, rettegés és gyász kínjai közepette a halál feloldozással csábított. Őt a tanúságtétel parancsa tartotta életben. „Élnem kell, hogy minderről számot adjak, elbeszéljem mindenkinek, és meggyőzzem az embereket, hogy színigazság.” Ő maga írta ezt.

De ez az emlékirat nem pusztán személyes okokból a legfontosabb hagyatéka apámnak. Az Auschwitz, végállomás egyedülálló beszámoló, egyenesen a szörnyeteg bensejéből. A háború alatt, ott helyben, a táborban íródott a könyv; a nyersesége, a hitelessége teszi szinte megkerülhetetlenné. A könyv bemutatja, milyen volt igazából Auschwitz, milyen mélyre süllyedhetnek emberi lények, és hogy miképpen menthet meg a remény, a szeretet.

Apám kétszer is közreadta az Auschwitz, végállomást, mind a kétszer szinte visszhangtalanul. Röviddel a háború után ez érthető volt: nagyban folyt az újjáépítés, nemigen volt igény Auschwitz borzalmainak taglalására. Apám mégsem tette félre végleg, például angol fordításán dolgozott 1987-ben bekövetkezett haláláig. Halála váratlan volt és szörnyű: halálos ágyán azt képzelte, újra Auschwitzban van.

Mi – anyánk, fivérem, nővérem meg én – nem tudtunk mit kezdeni az ő érzelmektől túlfűtött hagyatékával."

A teljes írás a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában olvasható. A lapra már digitálisan is előfizethet!

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.