1932. december 8-án drámai hangú cikket közölt a keresztény-konzervatív Nemzeti Újság Tóth-Kecskés Sanyika öröksége címmel egy olyan fiatalemberre emlékezve, aki az utcán vesztette élet.
A cikk szerint a földön fekvő ifjúra a kocsisok találtak a Tisza Kálmán (ma: II. János Pál pápa) téren, „rettenetesen vergődött, erős köhögési roham fogta el és mire a mentők kiérkeztek, már nem volt szükség orvosra”. De a megrázó történet ezzel nem ért véget. A halott holmija között ugyanis egy versekkel teleírt füzetet találtak, melynek első lapján ez állt: „Fiamnak”.
"Irodalmi ambíciók fűtötték"
A cikk szerzője, Borbély Zoltán megtudta azt is, hogy a férfit Tóth-Kecskés Sándornak hívták, műhímzősegédként dolgozott egy nagy szőrmeüzletben, de aztán elbocsátották, és mint oly sokan akkoriban, ő is munkanélküli lett.
„Hamarosan bekövetkezett az a nap, amikor már kenyér sem került az asztalra. Tóth-Kecskés Sándor könnyes szemmel ült gyermeke betegágya mellett és nehéz szívvel egyezett bele, hogy fiát, a féléves Sanyikát a nagyszülők vegyék magukhoz, hogy megmentsék az elpusztulástól” – így az újságíró, miközben valóságos hőst csinált a tragikus sorsú férfiból. „Tóth-Kecskés Sándor négy polgárit végzett és minden szabad idejét és éjszakáinak nagy részét azzal töltötte, hogy az ismerőseitől, barátaitól kölcsön kért irodalmi könyveket bújta. Irodalmi ambíciók fűtötték, maga is verseket irt, de valahányszor felolvasott néhányat ismerősei, rokonsága körében, kinevették” – írta a szerző, aki abban sem talált ellentmondást, hogy „utolsó látogatásakor azt a kijelentést tette Tóth-Kecskés Sándor a nagyszülők előtt, hogy a fiára valami „nagy örökséget“ hagy egy kockás fedelű kis füzetben”.
| ||
Nem csoda, hogy mindezek után a füzetbe leírt versek – amelyekből bőséggel idéz a lap – valóságos irodalmi szenzációkként tálaltattak. Különösen azok után, hogy két irodalomtörténésszel, Császár Elemérrel és Horváth Jánossal is megvizsgáltatták. „Gondolkodóba kell esnie az embernek, hogy ki írhatta ezeket a verseket. A józan ész ellene mond, hogy ezek műveletlen embertől származtak volna” – nyilatkozta Horváth, és hozzátette: „Annyira egyéniek ezek a versek, hogy nem is tartom nagyon valószínűnek, hogy valahonnan leírta volna azokat. A versek egyéniek és a lelkiállapotához mértek”.
„Tóth-Kecskés Sanyika örökségével immár irodalomtörténészek foglalkoznak”
– szögezte le ezek utána cikk szerzője, a közönség pedig okkal várhatta egy fantasztikus posztumusz verseskötet megjelenését.
Úgy két napig.
Megjelent a szerző
Ekkor ugyanis egy költő jelent meg a Nemzeti Újság szerkesztőségében, s közölte, hogy a cikkben szereplő versidézetek az ő műveiből valók. Mindez nem lett volna különösebb baj, ha ez a költő nem a nyíltan baloldali gondolkodású Várnai Zseni, akinek már 1911-ben betiltották egy „rendszerellenes” versét, 1919-ben pedig Vörös tavasz címmel jelent meg kötete.
A Tanácsköztársaság alatt az írói választmány tagja volt, 1928 és 1942 között pedig a lipótvárosi zsidó nőegylet kulturális tevékenységét szervezte. Márpedig a Nemzeti Újság pártállása szerint éppen a Várnaihoz hasonló alakok vitték romlásba Magyarországot, a költő megtestesítette mindazt, ami ellen a lap fellépett a nemzet és a kereszténység védelmében.
| ||
Nemzeti Újság 1932. december 11-én azt ugyan elismerte, hogy Várnai Zseninek „erősen politikai jellegű költészete mellett sok finom és szép alkotása van”, de azt már nem, hogy a három nappal korábbi cikkben még irodalmi szenzációként tálalták a versekkel teli kockás füzetet. „Hogyan kerülhettek ezek a versek Tóth-Kecskés Sándorhoz – ezt a problémát próbálta kinyomozni a Nemzeti Újság munkatársa” – írták, s felháborodottan tették hozzá, hogy Várnai Zseni jelentkezésére „megindult a baloldali irodalmi front” és „harci kedvvel, lendületes hévvel élcelődött és támadott amiatt, hogy Tóth-Kecskés Sándor műhímzősegédnek elhitték azt, hogy örökségül Sanyika fiának a saját verseit hagyta”.
A immár megtévesztett áldozatként mutatkozó lap azonban nem érte be az önsajnáltatással, és sikerült az ügybe Móricz Zsigmondot is belekevernie. A szerkesztőség – afféle revánsként – ugyanis azzal állt elő, hogy Móricz Kerek Ferkó című regényének egy részletét szinte szó szerint a Magyar Nyelvőr 1879-es évfolyamának egyik számából vette. „Vannak esetek, amikor kitűnik, hogy nem minden új a nap alatt. A baloldali sajtó és a baloldali irodalom erről tanúságot is tehetne” – állapította meg a Nemzeti Újság, ahelyett, hogy beismerte volna, hogy kissé túllihegték egy szerencsétlen fiatalember tragikus történetét.
(Nyitókép: Várnai Zseni 1964-ben. Fortepan/Hunyady József)
