A másnapos hamburgerezés utáni hányás jelenete különösen emlékezetes

  • Kránicz Bence
  • 2020. július 28.

Sorköz

Már akkor sejtjük, hogy Nemes Anna első regényében finomkodásnak és szépelgésnek nincs helye, amikor felütésként az elbeszélő apja egy vemhes őz hasába vágja a kését.

A hátralévő százötven oldal ugyanilyen sűrű és ragacsos. A narrátor – fiatal nő, a húszon túl, a harmincon innen – megpróbálja kidolgozni magából gyerekkori traumáit, amelyek elsődleges okozója az alkoholista, agresszív, elmebeteg apa, de az áldozati pozíciójába belesimuló anya felelőssége sem elhanyagolható. Vér, hányás és könnyek áztatják a lapokat, Nemes prózája mégsem fuldoklik a fekete giccsben. Éppen az a regény egyik legkomolyabb erénye, hogy olyan elbeszélői pozíciót teremt, amelyből hitelesen villanthatók fel a családi múlt szörnyű képei, és a kényszerű emlékezés lélektanilag indokolható módon a továbblépés, a gyógyulás eszköze lesz.

false

Az elbeszélő hősnő, Eszter a regény elején vonatra ül, és űzött vadként utazza át fél Európát. Csehországba, Boszniába és Olaszországba viszi az útja, de hogy milyen tapasztalatokkal terhes, mi elől fut tulajdonképpen, arról fokozatosan szerzünk tudomást. Nemes a késleltetésre alapozza a feszültséget, és szüksége is van erre a technikára, mert Eszternek a regény jelenében szerzett élményei nem tartogatnak túl sok izgalmat, útja körülbelül egy „10 dolog, amit próbálj ki Szarajevóban” típusú újságcikk ajánlásait követi. Az európai körútnak nincs saját prózai súlya, egyszer sem válik többé az emlékezés trambulinjánál; és hasonlóan súlytalan az emlékfolyam címzettje, Eszter frissen megismert, de rögtön elhagyott szerelme is. Az idősebb, karizmatikusnak leírt férfi lehetne az apa tükörképe vagy a bántalmazó kapcsolatok árnyalásához használt figura is, de leg­inkább idegesítően titokzatos, indokolatlanul jelentősnek mutatott figura marad.

Nem válik a múlt fontos szereplőjévé, az megmarad anyának és apának: Nemes regénye e rettenetes család ábrázolása miatt figyelemreméltó. „Az anyám szerint az apámat kötelességem volt szeretni. Az anyám szerint az apámat kötelességem volt felköszönteni. Az anyám szerint az apámat csak akkor köszönthettem fel, ha előtte úgy viselkedtem, hogy méltó voltam a köszöntésre.” E felvezetés után a születésnapi köszöntő üvöltözésig és verekedésig fajul, és az ilyen és ehhez hasonló epizódok fényében pedig érthetővé válik, hogy az elbeszélő hangja miért szenvtelen és ironikus, hogyan vesztette el Eszter a kapcsolódás képességét saját érzéseihez. Nemes kegyetlen és brutális világot rajzol, ahol állatok és emberek szenvedése egyaránt mindennapos („főztünk öt liter halált”, mereng a narrátor a húsleveses fazék fölött), és ahol a családi és történelmi traumák kibogozhatatlanul fonódnak össze, erősítve és mélyítve egymást. A képek egymásból bomlanak ki: az elbeszélőnek kislánykorában megmutatják, „melyik az az akácos, ahová az Annus néni szülni járt, és ahol ott hagyta a csecsemőket meghalni”, és az emléksebek leírásában Nemes a felnőtt elbeszélő nagyvárosi hétköznapjainak ürességét, céltalanságát tudja megragadni – a másnapos hamburgerezés utáni hányás jelenete különösen emlékezetes.

Amikor azt hisszük, a családi sérülések lajstromozásában már nem maradt több szufla, akkor hátravan még egy konyhai jégcsákányozás és megszólal a borzalmakba rejtett intimitás, a csak gyerekként megélhető otthonosság nyelve. „Az anyám hálóinge alá bújok, mint mindig, miközben mosogat. Ott állok háromévesen, szorítom hátulról a térdét, a hátamhoz néha hozzáér a finom anyag, és az anyám csak súrolja az edényeket, én meg állok a lábára fonódva, és az idő nem mozdul.” Gyerek a felnőttben, szépség a reménytelenségben. Kicsi katarzis.

Noran Libro, 2019, 160 oldal, 2990 Ft

Borítókép: Fortepan/Bauer Sándor

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.