A csacsihalnak, tengeri csukának és szürke tőkehalnak is nevezett hekket Afrikában és Dél-Amerikában, leginkább Argentínában halásszák, onnan utazik a Balaton partjára.
Csúnya, de mentes
A hekk a 70-es, 80-as években terjedt el hazánkban. „A rendszerváltást megelőzően állami monopóliumként működő Halértékesítő Vállalat (Halért) kapott némi valutát, hogy színesítse az itthon is kapható halak választékát. A vezetők pedig kiválasztották a még eladható kategóriájú terméket” – mondja Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója, aki évtizedek óta a halgazdaságban dolgozik. Korábban a helyi halak, a süllő és a keszeg népszerű fogásnak számítottak, amíg meg nem jelent a szinte szálkamentes, de eléggé csúnya ábrázatú hekk. „Egy keszeget kihívás megenni, akármilyen szépen van elkészítve. Az ember teleköpködi a zsírpapírt. Ehhez képest minőségi ugrásnak számított a hekk, amit úgy lehet enni, mint a csirkecombot.” A csacsihalnak egyéb előnyei is vannak: míg a keszeg az elkészítése során nagyjából a tömege 30 százalékát elveszíti, addig a hekk megtartja a súlyát, a panírozással együtt végül az ötödével még többet is nyom. „A kereskedelem érdekeivel nem tudsz szembemenni. A büfések megvettek 10–20–50 kilót, este kivettek belőle annyit, amennyire másnap szükségük volt, hagyták kiolvadni, onnantól már csak ki kellett sütniük” – idézi fel Lévai Ferenc.
| ||
A hekk elterjedésében egyéb kereskedelmi szempontok is közrejátszottak. A Magyarországon fogott halak nagy részét a szabadpiacon értékesítették, így bőven maradt hely a csacsihalnak. Lényegesen nagyobb volt akkoriban a halértékesítési hálózat, 18 városban működött lerakat, a Halért koordinálta a termelés 80 százalékát. „Hét-nyolc európai országba exportáltunk” – meséli Lévai Ferenc. Nálunk találták fel a vasúti halszállítást, a vagonok egyik felébe tartályokat helyeztek, azokba pedig a melléjük telepített kompresszorok nyomták a levegőt az állatoknak; 8–10 ilyen kocsit összekapcsoltak, és egészen Drezdáig utaztatták a halakat.
A hazai halpiac kiüresedésén túl a haltermelés szezonalitása is hozzájárult a hekk balatoni felfutásához; a termelés október elején kezdődött, a fogás jó része elment karácsonykor. A tavaszi-nyári termelés kisebb volumenű volt, így pont akkor vált hiánycikké a hal a Balatonon, amikor a turisták megrohamozták a partokat. „Amit kifogtak, azt rögtön el is adták. Emiatt még kényelmesebbé vált a fagyasztott hekk, azzal nem kellett vacakolni.” Lévai Ferenc szerint a hekk a szocializmus korszellemének szüleménye, s máig velünk maradt.
Királyrák és korona
„Annyi hekket tudok eladni, amennyit az összes többiből összeadva” – mondja egy balatoni halfeldolgozó társaság ügyvezető igazgatója, aki szerint egyszerű magyarázata van e hal töretlen népszerűségének. A Balaton legnemesebb, legnagyobb ázsiójú hala, a süllő (egy bizonyos méret felett már fogasnak hívják) népszerű ugyan, de drága is. A hekk viszont feleannyiba kerül, míg a hús szerkezetét és a szálkák mennyiségét tekintve azonos tulajdonságokkal bír. A szakember szerint a hekk a legnépszerűbb hal a Balatonon, a ponty és a harcsa is csak utána következik. (A balatoni halászatot Fazekas Sándor, korábbi vidékfejlesztési miniszter 2013-ban betiltotta, így a tó környéki éttermek, halsütödék nem tudtak helyi halat kínálni. Erre 2016-ban állítólag még Orbán Viktor miniszterelnök is rácsodálkozott, és sürgős megoldási javaslatot kért Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. 2019 szeptemberében Nagy István agrárminiszter már azt mondta, hamarosan ki tudják elégíteni a balatoni halfogyasztás iránti igényeket.)
| ||
A koronavírus-járvány a hekk piacát sem kímélte meg. „Biztos, hogy van visszaesés, ugyanis a szezon normális esetben márciusban kezdődik, az idén ekkor több nagy, ezerfős rendezvény is elmaradt, ami a halsütőkre és a beszállítókra is hatással van” – mondja Bartos István, a Delforg Kft. gazdasági vezetője. A járvány alatt is vásároltak az emberek, az alap strandételek sorában a hekk is fogyott, de nem annyi, mint általában. De már a járvány előtt is a hekk rovására változott a piac. Lévai Ferenc említi is, hogy a feketekagylótól a királyrákig ma már szinte mindent behoznak Magyarországra, a nagy kereskedelmi láncoknak is széles a kínálata, és a keszeg is a reneszánszát éli; ezt sem itthon fogják, hanem Ukrajnából és Kazahsztánból hozzák be. Az afrikai harcsa értékesítése is erősödik, lévén szó nagyon jó minőségű halról, nem esik szét, s a halászlébe is kiválóan illik. És bár a külföldi turisták szívesen esznek halat, a hekket nem szeretik, nem keresik.
Teljes nonszensz
Vannak, akik egyenesen száműznék a hekket. A Balaton-parti borászokból, termelőkből, pálinkafőzőkből, étterem- és szállodatulajdonosokból álló Balatoni Kör értékvédelmi egyesület szóvivője, Kardos Gábor szerint a hekkfogyasztás csúnya Kádár-kori szokás, akárcsak a zsírban tocsogó lángos és kolbász. A LikeBalaton.hu portálnak az egyesületi szóvivő úgy nyilatkozott, első céljuk az volt, hogy leváltsák a hekket: „Az egyik legrosszabb választás a sült hekk, amit a strandon kérhetünk. A tengeri halak egyre több szakvélemény szerint a nehézfém- és mikroműanyag-tartalmuk miatt nem túl egészségesek.” Kardos Gábor állítja, a hekket „a legdurvább környezetkárosítással fogják ki. Olcsónak tűnik, de óriási árat fizetünk érte. Egy olyan halászatot támogatunk vele, amely elpusztítja a tengeri élővilágot”.
„Gondoljon bele, kihalásszák tengerből a hekket, majd a Föld másik felén értékesítik egy tó partján, miközben a Balaton erőforrásait nem lehet kihasználni. Ez teljes nonszensz” – mondja Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa. A hekk nagy utat jár be, míg elér hozzánk, a szállításnak, fagyasztásnak óriási energiaköltségei vannak. Takács szerint ráadásul túlhalásszák a hekket, a rendelkezésre álló területek ki vannak fosztva, ezért a halászoknak mélyebbre kell engedniük a hálót, immár egy sűrűbbre szőtt fajtát, hogy a kisebb méretű egyedeket is el tudják kapni.
| A busasztori A 60-as, 70-es években a hazai népellátás fehérjehiánnyal küszködött, a falusi, háztáji piacok, húsboltok kínálata nem volt kielégítő, nem minden gyerek jutott teljes értékű táplálékhoz. A döntéshozók egészen Kínáig szaladtak segítségért – meséli Lévai Ferenc. A távol-keleti országban őshonos busa nagy előnye, hogy a vízi ökoszisztémában leggyakrabban előforduló, primitív élőlényekkel, zöldalgákkal, planktonokkal táplálkozik, ezért csak a vizet kell trágyázni, maga a hal nem igényel külön táplálást. A busa hazai vizekbe illesztése 20–30 százalékos költségcsökkenést hozott a haltermelésben, a 70-es évek közepén nagy csinnadrattával piacra is dobták az első Magyarországon növekedett példányokat. A busa kilójáért 30 forintot kérhettek az árusok, míg a pontyért 90-et (a halakon mindössze 10 százalék árrés volt). Épp ez tett be az újdonsült hal hazai felfutásának – hiszen busából háromszor annyit kellett eladni, hogy harmadannyi ponty árát megkeressék. Lévai Ferenc szerint itt véget is ért az itteni pályafutása, ugyanis míg Romániában, Csehországban, Lengyelországban degeszre keresik magukat az egyik legegészségesebb hal árusításával, nálunk még mindig 300 forint/kilogramm a termelői ára. A szakember szerint volt a busának pár „fellángolása”, de ha nem foglalkoztak vele a piaci szereplők, nem volt rá kereslet. „A Kínából betelepítettek közül – mutat rá Lévai Ferenc – csak az amur tudta kivívni magának az őt megillető helyet. Kiváló horgászhal, jó húsminőségű, különösen sütve kedvelt. Ráadásul a felesleges vízi növényzet legjobb biológiai karbantartója.” |
