Ha a diafilmekre gondolunk, legtöbbünknek a gyerekeknek szóló mesék jutnak eszébe. De a műfaj nem csak a gyerekek lenyűgözésére szolgált: legalább annyira a felnőtt nézők szórakoztatására is van, és hamar komolyan lehetséges benne a tudományos és pedagógiai szemléltetés, valamint a társadalmi vonatkozású célzó politikai propaganda is. A DIAkönyv – A magyar diafilm története című album amellett, hogy a tavalyi 70. évfordulóját ünneplő magyar diafilm történetét mutatja be, több mint hatezer diafilmből nyújt vizuális válogatást az olvasóknak.
Bíró Ferenc több mint három évtizede rövid, de hiánypótló kötetet írt a témáról ( A festett üveglemezektől a diavideóig. Budapest, 1991), ezenkívül Bíró nemcsak a diavetítés történetének kutatója, de a témakör tárgyainak (vetítőknek és diáknak) elkötelezett gyűjtője is. Szenvedélyének hála az olvasók most az új albumban gyönyörű, színes válogatást láthatnak, és megismerhetik a diavetítő készülékek „evolúcióját” is.
A reprezentatív album bemutatja az első laterna magicákat, a német manufaktúrák termékeit, valamint a magyarországi és budapesti diavetítőket egészen a modern Super Cool (Space) készülékig. Mindezek közt pedig ott szerepel a Lemezárugyár legsikeresebb diavetítője is, az 1950-es évek második felének „púposa” vagy „bogárhátúja”, „élességállítója és filmtovábbítója elefántcsontra hasonlító műanyag”.
Diatörténet az igazi vetítőkig
A diavetítés gyökerei évezredekre nyúlnak vissza. A figurák vásznak előtti megvilágításával és mozgatásával tényleges árnyjáték a kínaiak és néhány más keleti nép körében is kedvelt szórakozási formának. A középkorban a vásárok szokásos látványossága volt a „képmutogató”, a többnyire romantikus történetmondását festett képekkel illusztráló előadóművész. Utóbbi műfaj az üveglemezfestmények elterjedéseig és a fényképezés kialakulásáig létezett. Petőfi és Arany is ismerte ezt a látványosságot: előbb egy drámatöredékében, utóbbi külön balladában emlékezett meg róla.
A vetített árnyképektől az igazi vetítésig persze hosszú út vezetett, és időbe telt. A középkor optikai kísérletezői először felfedezték a fény egyenes vonalú terjedését, amit a camera obscura, az első sötétkamrák kialakításában alkalmaztak. Később rájöttek, hogy ha fényforrást helyez a sötétkamrába, erre vetítőkészüléket hoznak létre. Lehet, hogy keletről jött a fény(játék) – lásd még: „ex oriente lux” –, de nyugatról jöttek a vetítőkészülékek.
A korabeli Magyarország helyen a nemzetközi tudományos vérkeringésben jól jelzi, hogy az első ilyen (és máig teljesen ép) készülék Hollandiából már a Rákóczi-szabadságharc idején elkerülhető a sárospataki református kollégiumba, az első vetítések egyikén pedig Rákóczi Ferenc fejedelem is tiszteletét tette . Az „ősmozi” megjelenésével több mint ötven évvel előztük meg Bécsen – a kötet szerint Mária Terézia csak 1759-ben először ilyen eszközzel vetített képeket.
A korabeli festett üveglemezek kezdeti tematikája döntően két témakörre redukálódott: bibliai történetekre és különböző látványosságokra – így a kiváltságosok a világ hét csodájának színes képeit is megszemlélhették. Idővel ez változott, a vetítés városok, kivégzések és nevezetes gyilkosságok illusztrált bemutatójává vált, a 18. század végén nemegyszer már rövid szövegekkel is kiegészítve a látottakat.
A diatörténelemben újabb korszakos előrelépést a fényképezés, az áramfejlesztés és az izzólámpa hozott. Az első Leica 1914-ben született meg, a 35 milliméteres perforált cellulóz filmszalag pár évtized alatt sikerrel szorította ki az üveglemezeket. A cellulóz-nitrát alapú gyúlékony film után 1953-ban találták fel a már nem gyúlékony cellulóz-acetát összetevőjű filmet, a biztonságos „lángmentes” filmszalaggal működő vetítő így már vonzó eszköz lehetett minden háztartásnak.
A diafilm aranykora
Az album fontos fejezetet szentel a diafilmgyártás rövid intézménytörténeti bemutatásának is. 1913-ban alakult meg a Pedagógiai Filmgyár, amelyet 1931-ben a Magyar Filmiroda Rt. adta. vásárolt meg. A szervezet hivatalos értesítőjében (Vallás- és Közoktatásügyi Oktatófilm Kirendeltségének Hivatalos Közleményei) vitáknak is helyet adott, írtak egyebek közt arról is, hogy a hangosfilmek korában van- semmilyen minisztérium létjogosultsága a diafilmnek. A cikksorozat a „mozgófilm kontra diafilm” összeállításában a rivalizáló szemléletmód helyett amellett érvelt, hogy a kettő kiegészíti egymást. A hozzászólók egyike (Haiduczki József) szerint a kimerevített képnek két olyan tulajdonsága van, amivel a film nem rendelkezik: „…az ábrázolt tárgy moccanás nélkül egy helyben áll. És ez nem csak negatív tulajdonság, azaz a mozgás hiánya, mert aktív ténykedés mozdul az is, ha a katona vagy tornázó diák a »vigyázz!«-ban tart, hogy a másik, hogy a másik,
Azt, hogy a diafilmek célcsoportja messze nem csak a gyerekek voltak, jól jelzik a felnőtteknek szóló, politikai nevelő szándékú diafilmes mesék, irodalmi és történelmi feldolgozások – általában korabeli jeles rajzolókat is foglalkoztatva.
Egy ilyenben aligha lenne megkerülhető a kiadványok bemutatása, ámbár az ezt célzó fejezet a vaskossága ellenére kötet is pusztán a teljesség igénye nélküli válogatásra szorítkozhat. A szervezeti háttér, a kor és a tematika feltételezték egymást. 1926-ban indult a Falu Urániája nevű társaság, amely országos ismeretterjesztő munkára vállalkozott, és több ezer „ingyenes képes vetített előadást” bonyolított le mezőgazdasági (állat- és növényvédelem, talajművelés, műtrágyázás), hazafias és valláserkölcsi, valamint népnevelői témákban (Mátyás stb. élete). A Magyar Golgota című előadások viszont már a trianoni békeszerződés igazságtalanságairól és az óhajtott revíziós törekvésekről informálták a falusi lakosságot a diavetítés segítségével.
A két világháború közötti sikerek után az 1950-es évek politikai propagandája is felfedezte a diafilmekben rejlő lehetőségeket. Az 1954-ig működő Magyar Diaosztály más médiumokhoz hasonlóan minden korábbinál direktebb módon állította politikai szolgálatba a műfajt. Csak néhány a válogatásba kerülő kiadványok jellemző címeiből: Boldog jövőnk – Ötéves tervünk ; Rákosi Mátyás harcos élete ; Asszonyok, lányok, gyertek traktorosnak vagy az Ádáz ellenségünk a kulák .
Noha a propagandadványok túlsúlya kerékpárkihasználat, nem kizárólagos direkt politikai témákról készültek diafilmek: a Társadalom- és Természeti Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Beszélő képek címmel készített sorozatot földrajzi, történelmi tudományokról, az egyik legnagyobb megrendelőnek számító Szövetkezetek Országos Szövetsége (SZÖVOSZ) pedig olyan tárgykörökről is szól. a takarékoskodás és a rádiózás hasznossága. Az ismeretterjesztő-oktató diafilmek mellett ( Hogyan működik a traktor? ; A naprendszer kialakulása ; Az amerikai burgonyabogár és az ellene való harc ) külön műfajként létezett a rendszeresen jelentkező Diahíradó is, amelynek célja a „gyors politikai, gazdasági és ideológiai tájékoztatás” volt.
A Népművelési Minisztérium 1954-ben szüntette meg a Magyar Fotó Diaosztályt, hogy helyette megalapítsa a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot (MDV). A szervezet a hetvenes években élte virágkorát saját nyomdával, mintabolttal és mintegy hetven alkalmazottal, létrehozásával indul „a diafilm sikertörténete”. Noha a politikai elvárásoknak megfelelve az MDV is szép számmal adott ki agitációs és nyílt politikai tartalmú kiadványokat, ekkortól indul el az iskolarendszer szemléltetővel való ellátása is, és a szalagos mesefilmek tömeges gyártása. Az MDV kiadásában megjelent első mesediafilm Benedek Elek Kacor király a volt 1954-ben.
A kötetben tematikus (politikai ismeretterjesztő, népnevelő, sportszempontú, ismeretterjesztő és iskolai oktató), korszakonkénti (és műfaj szerinti) válogatást olvashatunk (és láthatunk) a legjellemzőbb diafilmekből. Külön érdekesség, hogy a KISZ KB is adott megbízást diafilmek elkészítésére, de klasszikus színdarabok fényképfelvételeiből, illetve hazai és külföldi mozifilmsikerekből is készültek „dia-mozik”.
Kiderül a kötetből az is, hogy a Bogyó és Babócá rból készített diafilm 2003-as megjelentetése óta a „diázás második virágkoráról” beszélhetünk . Azért, hogy ez így is maradjon, tavaly a Diafilmgyártó Kft. (az 1994-ben privatizált Magyar Diafilmgyártó Vállalat jogutódja) tesz is, és a rendesen: hangosított diafilmjeiből saját YouTube-csatornát működtet, irányít egy Virtuális Diafilmmúz haladumot , moziban pedig napjainkban is rendszeresen szerveznek egy vetítést.
DIAkönyv - A magyar diafilmgyártás története. Szerző: Bíró Ferenc – Lendvai Gabriella. Diafilmgyártó Kft., 2024, 216 oldal, 11 900 Ft
