Nyáron a tengeren lenni a legjobb, és ha ott vagyunk, akkor nyilván olvasni szoktunk – olyan könyveket, amikre az év más időszakában nem volt időnk. Legújabb könyvlistánkban a Narancs szerzői összeszedték legkedvesebb olvasmányaikat a „tenger” hívószavára, és megint meg kellett állapítaniuk, hogy bizony, a sort még hosszan lehetne bővíteni.
Herman Melville: Moby Dick (1851)
Az amerikai fiatalemberből talán nem lett volna elkötelezett író, ha 1850-ben nem találkozik Nathaniel Hawthorne-nal, A skarlát betű írójával, és nem járják be együtt a massachusetsi hegycsúcsokat. Tőle merítette Melville a mindenre kiterjedő romantika eszményét és a nagy narratívák szeretetét – és a Moby Dick valóban ilyen regény. Újra és újra vissza kell térni hozzá, egyszerre inspirál életszeretetre, a természet félelmére, merészségre és emberségre. Amikor a történet elbeszélője, Ishmael felszáll a Pequod hajóra, egyben saját lelkének keresésére indul, és hasonló ösztön vezérli a monomániás hajókapitányt is. Ahab le akarja vadászni Moby Dicket. A megszállottak expedíciója mögött, majd a bálna háromnapos, végül vesztes hajszája mögött sötétebb, szívós titok lapul, aminek persze az élet értelméhez is köze van. De ezek túl nagy szavak: Melville regényét az is páratlan olvasmánnyá teszi, hogy bővelkedik a humorban, az érdes tréfákban, az eleven és árnyaltan megrajzolt mellékszereplőkben és a szellemes egymondatokban:
„Jobb egy józan emberevővel aludni, mint egy részeg kereszténnyel”
– jelenti ki Ishmael rögtön az első oldalakon, és alighanem igaza van. (Csabai Máté)
Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták (1956)
„De madame, minek önnek fürdőszoba? Hát nem elég önnek a tenger?” Tulajdonképpen ez az egyszerű kérdés döbbenti rá a borongós Angliából a görög szigetvilágba menekülő Durrell családot, hogy az élet a napfényes Korfun sem annyira egyszerű, mint ahogy azt elképzelték. A reménytelennek tűnő házvadászat végén persze mégis akad a szigeten a népes család igényeinek megfelelő, „fürdésszobával” is felszerelt új otthon: az eper piros villa. Itt rendezkedik be és kezd új életet az özvegy Mrs. Durrell és négy gyermeke – Larry, Leslie, Margo és a regény elején még csak tízéves Gerry, vagyis a szerző–, akiknek mindennapjait a villát időről időre elözönlő vendégsereglet, közeli és távoli ismerősök, barátok, rokonok felbukkanása teszi még színesebbé. Utóbbiaknak köszönhetően a fiatal Gerry számtalan emberrel és megannyi történettel ismerkedik meg, miközben a természet és az állatok iránti lelkes érdeklődése is kibontakozik, amiben egyik bátyja régi barátja, George, de még inkább Theodore Stephanides doktor lesz segítségére.
Gerald Durrell életrajzi regényének világa a megtörtént eseményekhez szorosan kötődő anekdoták ellenére is végig meseszerű marad, így a harmincas évek második felében játszódó cselekmény az egyre vészjóslóbb európai valóság realitásai alól is képes kivonni magát. A regény a Madarak, vadak, rokonok (1969) és az Istenek kertje (1978) című kötetekkel együtt alkotja a Korfu-trilógiát. De autó- vagy repülőutakhoz a hangoskönyv-változat is remek választás lehet, amit Szacsvay László nagyszerű felolvasása, előadása tesz – talán még a műfajt egyébként kevéssé kedvelők számára is – élvezetessé. (Bajnai Marcell)
Michel Tournier: Péntek vagy a Csendes-óceán végvidéke (1967)
Defoe Robinsonjával szemben a francia író regénye kevésbé ismert olvasmány. Cselekményében sok tekintetben az „eredeti” Robinson kalandjai köszönnek vissza: a főhős és későbbi társa itt is Robinson és Péntek, a hajótörés utáni élet a lakatlan szigeten itt is csaknem harminc évig tart – ám nagy különbség, hogy a regény végén, amikor feltűnik egy hajó, Robinson már nem vágyik vissza a civilizációba, az emberek közösségébe, hanem a hajóra szálló Péntekkel ellentétben a szigeten marad. Sőt, ha úgy tetszik, az utolsó oldalakon van még egy csavar a történetben. Robinson új társat kap, mert a hajóról megszökött inas, egy tizenkét éves fiú, akivel mindig rosszul bántak, a szigeten lel menedékre a főhős mellett. Ilyenformán ebben a regényben a befejezés egyfajta folytonosság: Speranzának (ezt a nevet adja Robinson a lakatlan szigetnek) új ura lesz a jövőben. Tournier könyve élvezetes, jóformán letehetetlen kalandregény. De több is annál: filozófiai, vagy ami talán még érdekesebb, kulturális antropológiai vonásokat tartalmazó mű – ahogy egyik magyar nyelvű kommentárja írja, Claude Lévi-Strauss Szomorú trópusok című munkájának hatása érződik rajta –, aminek középpontjában az ember és a civilizáció természetrajza áll. (Ambrus Vilmos)
Yann Martel: Pi élete (2001)
A Pi élete kéziratát öt londoni kiadó utasította vissza, mielőtt a Random House egyik kanadai leányvállalata hajlandó volt a közlésre: nekik lett igazuk. A regény – amit a filozófiai vagy tézisregénynek szoktak nevezni – a rá következő évben Man Book-díjat nyert, és számos országban bestseller lett. Mára több mint tízmillió példány kelt el belőle, Ang Lee rendezésében pedig díjnyertes filmadatációja készült, amit 2012-ben mutattak be.
Pedig a néhány mondattal felvázolható cselekmény rögtön megragadja az olvasó fantáziáját: a tizenéves Piscine Patel, azaz Pi egy állatkertigazgató fiaként nő fel, és legalább annyit tanul az állatoktól, mint az emberektől.
„Mi, szakmabeliek azt szoktuk mondani, a legveszélyesebb állat az állatkertben az ember”
– hangzik a családi mondás. Pi élénken érdeklődik a vallások iránt, és tetszik neki, hogy beceneve egy transzcendens matematikai szám. Az igazi kaland akkor kezdődik, amikor a hajó, amin Pi és családja állatokat szállít Észak-Amerikába, elsüllyed Manilánál: a fiú egy csónakban éli túl a szerencsétlenséget, vele van egy zebra, egy hiéna és egy orángután is. A hiéna hamarosan végez a két másik állattal, és már rávetné magát a fiúra, amikor megjelenik Richard Parker, a bengáli tigris. A következő bő kétszáz napon a fiúnak és a tigrisnek együtt kell élnie a kicsi mentőcsónakban, és az is kiderül majd, tényleg az ember lenne-e az állatkert legveszélyesebb állata. (Csabai Máté)
Miljenko Jergović: Diófa-házikó (2003)
Bár Horvátországról inkább csak a tengerparti nyaralás jut eszünkbe, a kortárs horvát író jóval mélyebbre kalauzol a térség történelmében és a jelent is formáló 20. századi traumáiban. A történet a közel százéves, idős korára eszét vesztett dubrovniki Regina Delavale halálával indít, akinek az időben visszafelé haladva megismerhetjük családtagjait, ismerőseit és azok kalandos, de szinte minden esetben tragikus végű életét.
Az emberek sorsára a háborúk és politikai rendszerek egymásutánisága üt bélyeget, és szinte csak a vakszerencse dönti el, hogy a család melyik tagja épp melyik oldalon találja magát a különböző konfliktusokban. Az egyik testvér a nácibarát usztasákhoz húz, a másik a szerb csetnikekhez csatlakozik, a harmadik Tito partizánjaihoz, mindeközben pedig a boldogságot nagyon kevesen és csak nagyon rövid ideig találják meg. Az időben visszafelé haladó regény végére eljutunk a századelőhöz, az új századhoz és az újszülött Regina életéhez fűzött reményekhez – miután már végignéztük, ahogy ezek a remények szertefoszlanak, a férfiak háborúba mennek, a nők pedig a legkülönfélébb szerelmi csalódásokon és családi tragédiákon esnek át.
Míg a regény tere tulajdonképpen a volt Jugoszlávia, központja a napfényes dalmát partvidék, közelebbről Dubrovnik és környéke, ahol a férfiak jó része a kikötőben vagy hajókon dolgozik, a házak ablakait különböző adriai szelek csapkodják, a város közössége pedig szívesen pletykál a történet középpontjában álló családról és megőrül, ha egy mozisztár a közelbe érkezik nyaralni. Jergović családregénye segít új szempontból nézni erre a vidékre. (Fazekas Zsuzsanna)
Jón Kalman Stefansson: Menny és pokol-trilógia (2007-2011)
A tenger a legfélelmetesebb, félelmetesebb a hidegnél, a szélnél, félelmetesebb a halálnál is. Annak ellenére, vagyis valójában éppen azért, mert a halászok a tengerből élnek. Nem fordíthatnak neki hátat, nem mondhatják, hogy ez nekem nem kell, mert nincs más választás. Újra és újra ki kell hajózni, ki kell vetni, majd be kell húzni a hálót abban bízva, hogy nem lesz vihar.
Az igazi izlandi halász nem tud úszni. A halak úsznak. Az emberek megfulladnak. Ez a világ rendje. Ha beborul a hajó, akkor a halásznak vége.
A családját pedig cselédeknek rendelik ki valamelyik tanyára. A fiú apja is így halt meg, a barátja pedig egy ostoba feledékenység miatt fagyott halálra egy halászhajó aljában. Voltaképp a költészet miatt, egy vers miatt. Ehhez fogható ostobaság nem is képzelhető el itt északon, egy csapásra híres is lett a fiú a faluban, ő volt az, aki egy verseskötet miatt kelt át a hágón, aki egy vak költő miatt kis híján meghalt a barátjához hasonlóan. A fiú, aki semmire se való, hiszen elmenekült a halászat elől, a tenger elől.
Ez a világ szép lassan teszi tönkre az embert: a kilátástalan küzdelem a téllel – azt beszélik, a Jeges-tengernél élők tél végén már éheznek, hetekig ki se mozdulnak a szűk tőzeg kunyhóból –, a folytonos pénztelenség, az alkohol, a nők hiánya, a férfiak aljassága. Néha, egy-egy kósza pillanatra úgy tűnik, úrrá lehet lenni mindezen, végül azonban az embert maga alá gyűri ez a zord világ. Egy lavina, egy vak tengerész, a szesz, a rosszindulat vagy a barlangba betörő víz, egyre megy. (F. Szabó Emese)
