Magyar Narancs: Író testvérekről még csak tudunk, gondoljunk a Brontë nővérekre, de olyanokról, akik ikerpárok is, nem nagyon.
Kovács Dominik: Bár nem voltak ikrek, de a Goncourt fivérek is együtt alkottak. Sőt, Jules halála után Edmund továbbra is közös néven adta ki műveit, ezzel is érzékeltetve összetartozásukat.
MN: Írtok külön is, vagy kizárólag együtt?
Kovács Dominik: Tízéves korunkban írtuk meg az első közös színdarabunkat, egy karácsonyi játékot, és azóta egyetlen alkalommal, úgy 17 éves korunk körül próbálkoztunk az önálló írással, novellákkal. De valahogy nem volt az igazi, hiányzott belőlük a másik.
Kovács Viktor: Én is így emlékszem. Most már annyira átjárunk egymás írói világába, hogy az a „munkamegosztás” is megszűnt, hogy korábban Dominik inkább a szereplők lelkivilágát, a pszichológiai motívumokat dolgozta ki, én pedig a társadalmi-szociológiai hátteret.
MN: Ha drámát írtok, egy történetből indultok ki, vagy egy adott téma köré építkeztek?
Kovács Viktor: Általában egy-egy minket foglalkoztató probléma a kiindulópontunk. A Mintapinty című darabunknál például, amely egy nő életvallomása a 20. század második feléből és a 21. század elejéről, az volt az alapélményünk, hogy találkoztunk olyan emberekkel, akik szerették volna megmutatni, másoknak elmondani a saját sorsukat, történetüket, de nem volt, aki meghallgassa őket. Eltűnt a korszak, amelyben éltek, eltűntek mellőlük az emberek, akik ismerték a történetüket, és maradt a magány. Ennek a sok évtizedes magánynak a megragadhatósága volt számunkra a darab megírásának fő tétje.
MN: A Mintapinty monodráma, de ha nem monodrámát írtok, akkor is előszeretettel állítjátok a mű középpontjába egyetlen ember életét, mint például az Amit akartunk című darabotokban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
