Magyar Narancs: A könyvbemutatón említette, hogy első találkozása az volt Benyovszkyval, amikor 2010-ben megjelent a gróf majd 800 oldalas franciául írt memoárja. Mi volt benne olyan hatású, hogy regényt kezdett írni róla? Egyáltalán melyik Benyovszky érdekelte elsősorban, a kalandor, a forradalmár, a politikai gondolkodó?
Jean-Christophe Rufin: Mindig érdekeltek azok a figurák, akiket a történelemtudomány kritikusan közelít meg. Márpedig Benyovszkyt a francia történelemírás rendkívül sötéten ábrázolta sokáig, én pedig úgy éreztem, hogy ezzel szemben tennem kell valamit, valamiképp rehabilitálni akartam a grófot. Nagyon érdekelt, hogy miért alakult ki ilyen negatív kép róla, ha csak egy kalandor lett volna, nem érdemelt volna ennyi kritikát az alakja. De őt azért támadták olyan hevesen, mert egy másfajta közelítésmódot ajánlott az Afrikához fűződő viszonyban, amit a hivatalos történetírás veszélyesnek, felforgatónak ítélt meg. A gyarmatosítás kritikusát látták benne, le kellett vele számolniuk.
MN: Ismert figura egyébként Benyovszky Franciaországban?
JCR: Nem, hiszen gyakorlatilag megsemmisítették őt, kitörölték az emlékezetét is. A maga idejében persze nagyon is ismerték. Valóságos sztár volt, amikor visszatért az orosz birodalomból és megjelent a francia király udvarában, de ez nem tartott sokáig, a 19. században lényegében kiradírozták a történelemből. Ma van egy megújult érdeklődés iránta, megjelent a memoárja, kutatják az életútját, tavaly a Le Monde-ban egy hosszú cikk taglalta, hogy milyen új bizonyítékokat tártak fel a kutatók Benyovszky madagaszkári időszakáról.
| ||
MN: A memoár elolvasásán túl hogyan kutatta Benyovszky történetét, járt Madagaszkáron például?
JCR: Persze, elmentem több helyre is ott, ami Benyovszkyhoz kötődik, felkerestem azt a helyszínt is, ahol a franciák meggyilkolták, és beszéltem sok helyi kutatóval és gyűjtővel is, akik Benyovszky emlékét ápolják. Az egyikük gyűjteményében láttam azokat a fegyvereket is, amiket a franciák használtak Benyovszkyék ellen.
MN: Volt egy megjegyzése, hogy ön azt a részét szerette volna megírni Benyovszky történetének, amit ő maga kihagyott a memoárjából.
JCR: Igen, hiszen a memoár nagyon precíz sok szempontból, pontosan megadja, hány napig hajózott, kivel találkozott a kikötőben, és így tovább. De nem beszél sokat arról, hogy mindeközben mire gondolt, mit érzett, mik voltak a félelmei vagy a vágyai. Engem a gróf hús-vér alakja izgatott, nem csak a cselekedetei, hanem az ember maga. Az irodalom pedig megadja azt a lehetőséget, hogy egy-egy történelmi alakot a lehető leggazdagabb módon ábrázoljunk, és akár a gondolataiba is belelássunk.
MN: Van egy jelenet a könyvben, amikor Benyovszky George Washingtonnal tárgyal, és arról győzködi, hogy az amerikai forradalmi eszmét tovább lehetne vinni más helyekre is. Ön ezt úgy értelmezi, mintha Benyovszky egyfajta korai világforradalmár lett volna, legalábbis a forradalmi eszmények exportálására törekedett.
JCR: Benyovszkyra nagy hatással volt az amerikai függetlenség kivívása, a memoárja végén látható egy dokumentum, amit ő írt, és amit az amerikai függetlenségi nyilatkozat jegyében fogalmazott meg. Ezt aláíratta Madagaszkár törzsfőnökeivel, és a saját európai társaival is, és mind egyenlőkként szerepelnek rajta. Ez a dokumentum a maga idejében egészen egyedülálló volt, sehol a világon, pláne Afrikában hasonló átvétele az amerikai eszményeknek nem valósult meg ezen kívül. De Washington nem hitt ebben a dologban, azt mondta Benyovszkynak, amit ők elértek, csak Amerikában valósítható meg, és végül, még ha szimpatizált is vele, nem támogatta a gróf tervét.
MN: Azt mondta, amikor Benyovszky először megérkezett Madagaszkár partjaira, gyarmatosítóként viselkedett, de idővel átalakult a nézőpontja és a leigázás helyett egyfajta testvériség-eszme jegyében kezdett cselekedni.
JCR: Amikor Madagaszkárra ért, a francia király megbízásából járt el, de elég okos volt ahhoz, hogy idővel felfogja, az a bánásmód, amit eredetileg képviselt a helyiekkel szemben, nem lehet sikeres. Megpróbált tehát egy más minőségű kapcsolatot kiépíteni velük. Más gyarmatosítókkal is előfordult, hogy hosszabb-rövidebb ideig saját királyságokat alapítottak, de ezek mindig a nyerészkedésről és az önkényuralmi vágyakról szóltak.
Benyovszky ezzel szemben azért koronáztatta magát Madagaszkár királyává, hogy biztosítsa a szigeten élők függetlenségét. És ezzel természetesen egyből szembekerült saját korábbi megbízója, a francia uralkodó akaratával. Az, hogy ezt is vállalta, igazán érdekessé teszi Benyovszky alakját, és a gyarmatosítással szemben felkínált alternatívája az, ami ma újra érdekessé teszi az ő történetét.
| ||
.jpg "false")
MN: Ön orvosként és diplomataként is hosszú időt töltött Afrikában, sokáig képviselte a francia államot szenegáli nagykövetként, s úgy fogalmazott, nem könnyű a gyarmatosító múlttal a háta mögött a francia érdekeket görgetni az egykori kolóniákon.
JCR: Valóban nem könnyű helyzet ez, diplomataként az ember kétféle szorításnak van kitéve. Egyfelől személyében reprezentálja a gyarmatosító államot, habár a gyarmatosítás természetesen már a múlté, közben pedig egy sokszor agresszívan antikoloniális politikával kell szót értenie. Nekem az a meggyőződésem, hogy ebből csak akkor van kiút, ha egészen új alapokra helyezzük a kapcsolatot. A gyarmatosító és a gyarmatosítás ellenes attitűdön kívül lennie kell harmadik útnak is, és Benyovszky története éppen azért érdekes mai szemmel, mert egy ilyen alternatíva lehetősége villan fel benne. Ő bátran megpróbált egy másik úton járni, aminek a végén elbukott, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ma is nagyon tanulságos, amit ő megkísérelt.
MN: Látta-e a Vivát Benyovszky! című csehszlovák-magyar tévéfilmsorozatot?
JCR: Hallottam róla, de nem láttam még. Benyovszky kalandos történetének számos feldolgozása létezik, éppen ezért, amikor a regényt írtam, elhatároztam, hogy csak a dokumentumokból és történészi munkákból fogok dolgozni, mert nem akartam, hogy más, korábbi feldolgozások befolyásoljanak abban, ahogy én megközelítem a történetet. De most, hogy említi, és hogy itt vagyok Budapesten, lehet, hogy megpróbálok hozzájutni ehhez a sorozathoz is.
| Jean-Christophe Rufin (1952) francia orvos, író, diplomata. Alapítója az Orvosok Határok Nélkül, és elnöke az Action Against Hunger humanitárius szervezeteknek. 2007 és 2010 között Franciaország szenegáli nagykövete volt. 2004-ben Dominique de Villepin belügyminiszter felkérésére nagy hatású jelentést írt a franciaországi antiszemitizmusról. Első regényével, a magyarul is olvasható Az Abesszinnel a debütáló regényeknek járó Goncourt-díjat nyerte el, negyedik szépirodalmi munkája, a 2001-es Brazilvörös pedig a nagy Goncourt kapta meg. A Libri Kiadónál most megjelent Vad tengereken (Pacskovszky Zsolt fordításában) a szerző ötödik könyve magyarul. |
