Markó Béla, Nemes Z. Márió és Tamás Gáspár Miklós is Baumgarten-díjat kapott

  • narancs.hu
  • 2022. január 16.

Sorköz

A díjat Kukorelly Endre élesztette fel.

"A 2019-es márciusi művészeti díjazások hatására – látván, hogy a pártpolitika a szakmaiságot mellőzve sorozatosan inkorrekt módon dönt – elhatároztam, hogy megkísérlem a Baumgarten-díj felélesztését" - mondta el Kukorelly Endre azzal kapcsolatban, hogy miért is alapították újra a Baumgarten Ferenc Ferdinándról elnevezett rangos irodalmi elismerést. A Baumgarten-emlékdíjakat és emlékjutalmakat először 2020-ban osztották ki, idén pedig harmadik alkalommal ítélték oda az arra érdemesnek talált íróknak.

Mindezt vasárnap Kukorelly a 24.hu-n, élő Facebook-videóban jelentette be, ahogy a 2022-es díjazottakat is. Ez alapján 2022-ben Baumgarten-emlékdíjat kap Géczi János, Harkai Vass Éva, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nemes Z. Márió, Ilma Rakusa, Szirák Péter és Tamás Gáspár Miklós, emellett Baumgarten-emlékjutalmat kap Nagy Csilla, Vajna Ádám és Vida Kamilla.

Az átadást – a tavalyihoz hasonlóan – a pandémiára tekintettel később tartják, a díjak összege idén egyenként 400 ezer forint, a jutalmak összege 200 ezer forint.

Az eredeti Baumgarten-díjat 1929-ben osztották ki először tíz magyar írónak, és onnantól 1949-ig minden évben átadták, egyetlen év, 1945 kivételével. Alapítója Baumgarten Ferenc Ferdinánd volt, a díj kurátora sokáig Babits Mihály volt.

"A díjat 1949-ben kommunizálta a rendszer, ennek megfelelően a rendszerváltáskor kellett volna visszakapniuk az íróknak. A mindenkori végrehajtó hatalomnak pusztán a menedzseri feladatot kellett volna megtartani, a döntés felelősségét pedig minden aktuális pártpolitikától független kurátor kezébe adni" – nyilatkozta a Kukorelly.

A Baumgarten-emlékdíjat működtető Gyümölcsöskert Egyesület kizárólag közösségi finanszírozású, a bevétel-kiadás transzparens, az összegeket a Facebookon közzéteszik. Mint mondja, az egyesületet eddig 502-en támogatták, kisebb-nagyobb befizetésekkel – többen rendszeresen is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.