Ficsku Pál: Belső terror (Ágy, asztal, tévé, avagy a millenniumi hóadó)

  • 2000. november 30.

Egotrip

Megyek az Andrássy úton, nézem a házakat, dolgozik bennem a belső terror.

Ágy, asztal, tévé,

avagy a millenniumi hóadó

Megyek az Andrássy úton, nézem a házakat, dolgozik bennem a belső terror.

Nem szoktam hozzá az ilyen méretű gazdagsághoz.

A kitárt ablakokon kidübörgő zenére táncolnak az emberek az utcán, a felnőttek dzsoggingban, a kisebbek csak úgy félpurgyén, a meleg októberi nap simogatja bőrüket. Narancsos utcaseprő kabátban táncol egy férfi a patakban, a korlát nélküli hídon perel a felesége. Kezében kokas, néha belecsíp a kezébe.

- Gyere mán haza, vágd el a torkát! Nem bírom mán ezt a sok vért! - rimánkodik a nő.

A férfi megáll a bokáig érő vízben, lassan elkezdi járni az Andrássy úti tocsogóst, és énekel:

- Egy jó asszony mindent megbocsájt. Ilyen az éééjlet.

A nő elfordul, káromkodva tovatipeg a hídon.

- Asszony! A vérit is csöpögtesd bele! - kiált utána az ember, és énekel tovább, "ilyen az éééjlet".

Csak Jimmy van, dögszag és halál.

Megyek az Andrássy úton, düledező házak között, cuppog a sár a talpam alatt, sokan nem szoktak hozzá az ilyenfajta gazdagsághoz.

- A Csupigáékat keresem - fordulok egy töpörödött öregasszonyhoz, úgy néz ki, mintha ő lenne az utca kollektív tudata.

- ", azok már nem laknak itt, lelkem - mondja az öregasszony, majd, mint aki nem tudja eldönteni szándékom irányultságát, huncutul megkérdezi: - Segélyt hozott, vagy behajtó?

- Munkát - mondom, s erre a bűvös szóra összefutnak az utca emberei, és mutogatják, és rajzolják bele a levegőbe és bele a sárba, hogy merre lelem meg Csupigáékat, sőt önkéntes jelentkezők is akadnak, akik bizonygatják, hogy ők is csupigák lennének, még ha úgy nem hivatalosan is, de ha esetleg a Csupiga Lajos vagy az Etel, vagy nem tudják, melyiknek hoznám a munkát, nem felelne meg, akkor ők szívesen eljönnének, még akár fel a Burdapestre is, mer´ ott aztán olyan szépek a nők, mint a Burdában, mutatta a tévé is, mer´ mán nekünk csak ez maradt, mondják, a tévé, és tuszkolnak be a szobába, ami a ház is, hogy nézzem meg, hogy csak ez maradt nekik, a tévé meg az a két ágy, amiben fejtől-lábtól elférnek, meg az asztal, nézzem-e, rókagomba szárad rajta meg kökény meg vadszőlő, édes lesz az is, mint az ő szívük, mikor a Jimmy énekel.

Összeszűkül az utca fent a domboldalon, látom alattam az Andrássy utat, távolabb meg a folyó menti házakat, ahol még mindig az udvaron száradnak a tavaszi árvízkor elázott bútorok, nem pakolják vissza, csak az ágyat meg az asztalt, a többit meg minek, nem készült el a gát, amit ígértek, el se kezdték, csak pakolják be magukat az udvaron a szekrénybe a halak.

Hírem megelőz, az udvaron már ott áll a Csupiga család, Csupiga Lajos és Csupiga Etel meg a porontyok, Lajcsi, Terus, Rózsi meg a legkisebb, a nyomorék, a falu csúfja, Bimbó.

- Csupigáékat keresném - mondom.

- Mink vagyunk - mondják.

- A Hóhivataltól jöttem - mondom -, hóellenőröket keresek.

Aztán elmagyarázom nekik, hogy az igazságos közteherviselés miatt bevezetik a hóadót, mert az nem igazság, hogy valakinek a háza előtt tíz centi hó van, van, akinek meg két méter, így hát akié előtt több van, annak több adót is kell fizetni, de ez egy olyan ország, ahol megtalálják mindig a kiskapukat, bár most az elől is el kell hányni a havat, de készülnek már a hivatásos hóhányók, hogy jó pénzért bizonyos célszemélyek háza elé hányják a havat, és hát ezért kellenek a hóellenőrök, és hát hóhányóból lesz a legjobb ellenőr, ezért jöttem volna ide magukhoz.

Megörült a Csupiga család, lesz végre munkája Csupiga Lajosnak meg Csupiga Etelnek, a gyerekek meg hordják majd a kannában a forró vizet a házuk elé, mert olyat már ki látott, hogy egy ellenőr adózzon, csak szemet hunynak fölötte.

Ballagtam lefelé a hegyről, amikor apró, gyors cuppogásokra lettem figyelmes.

Csupiga Bimbó volt az.

- Bácsi! Tessék adni nekem is munkát! Tudom, hogy olyan csúnya vagyok, hogy már születésemkor tehénnevet adtak nekem, de egyvalamit csak én tudok.

- Mit? - kérdeztem.

- Olyan alacsony vagyok, hogy én veszem utoljára észre, hogy esik az eső. De ha felmegyek a hegy tetejére, akkor én veszem észre először, hogy esik a hó.

Kézen fogtam a kislányt, ennyi ésszel a Hóhivatalban osztályvezető is lehet majd, felviszem a Burdapestre, az anyja meg jó asszony, majd csak megbocsát.

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.