Ficsku Pál: Belső terror (Nyúlgát)

publikálva
2000/26. (06. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ficsku Pál

Nyúlgát

"A magyar nép a legritkább esetben megy ki az utcára..."

Dr. Torgyán József

"Jaj, hogy milyen szócséplőnek szűlt anyád!"

Szophoklész

Nem kertelek, nem hazudok. Amit most s ezek után leírok, mind igaz. Fájdalom, de nekem már csak ez maradt.

Az első idézetet alig több mint két hónapja olvastam, a másodikat ma, amikor ezeket a sorokat írom: apák napján.

A közötte eltelt idő a nyúlgát története.

Fekszem a kórházi ágyon, kikötve. Balról az infúziós állvány, reggeltől késő estig csöpög az élet belém, jobbra egy kisebben lóg a ritikülöm, ahogy a zacskót nevezik errefelé, amibe ömlik a sárga folyó. Fekszünk itt néhányan hasnyálasok, vagy ahogy hívjuk magunkat, pankrátorok, a kocsmák és kávézók pankrátorai (hasnyálmirigy = pancreas), s csorog ki szép lassan a lé, mindegyikünkből olyan színű, amilyet ivott évekig. Nyugodt patakocskák az Avas alján, mint a Sárga folyó-fantagin, Rozsdásér-whiskysör, Fehér folyás-tejes rum. Satöbbi.

Csak úgy satöbbi nézzük a tévét.

- Árad a Tisza, a parasztok meg tüntetni akarnak, útelzárás meg demonstráció, meg ilyenek, mondja Gábriel, az endékás vegytechnikus, akinek vándormája lett a kannás bortól, s az mindig oda csúszott, ahol éppen fájt valamije.

Folyik a Tisza a képernyőn, a parasztok nem állítanak útzárat, verik a cölöpöt keményen, hordják a homokzsákot, épül a nyúlgát.

- Csak aztat nem tudom, hogy ez a Torgyán hogyan gondolja eztet a magyarságot, folytatja Gábriel, hogy kinn is legyünk meg benn. Az utcán is, meg nem is. Hogy most akkor ki a magyar, de nem folytatja, mert mutatja a tévé a vizet, azt az özönvizet, hát annyi még kannás borból is sok lenne.

Öt napja nem ittam vizet.

Máskor ez természetes lenne, a szilveszteri lovin, amikor nem jött be a Bronchitis, Vazelin, Lókötő hármas befutó, meg is fogadtam, hogy az új, a millenniumi évben egy korty vizet sem iszok, puffasszon fel inkább kancatej, de egy korty vizet sem iszom.

Egy falat, egy korty víz se mehetett le a torkomon, bár lefért volna a cső mellett.

Csak kitartani szárazon.

Aztán az első pohár víz és az első kapszula.

És a ráébredés, hogy most már mindig pótszerre kényszerülök, hogy magam is pótszer lettem. Eddig csak úgy felelőtlenül írogattam a disznókról, holmi videodisznókról, s most már nem tudok élni nélkülük, sertéshasnyál-kivonatot szopogatok minden étkezés után.

A gyógyszernek az az arcátlanul disznó neve van: Kreón.

Kreón: a gyomor királya.

Pontosan két hónapja léptem ki a kórház kapuján, s indultam el ide, a Langerhans-szigetekre, hogy legyek itt a magam nyúlgátja. Kocsma helyett könyvekből szedem történeteim. Eszem a zabnyáklevest meg a töltött répát, gyümölcsteával, lassú élés, hosszú álmok, így telnek napjaim. Múltkor jött egy gátőr, a Keresztury Tibi, vele ittam borsodi pólót is, tömtem magamba a jégkrémet, még egy sör, aztán még egy, görcsöl a has, mész le hídba, szerencsére jön Kreón, a gyomor királya.

Furcsa dolog a természet, pontosan a ballagás utáni hétvégére éledt újjá a Tisza. Apák napjára. Úgy időzítették. Országimidzs. Sok magyar apa tömi a gyerekbe a tiszai hecket. Magyar utánpótlás-nevelés. Mutatják a Torgyánt is a tévében, a sok magyar meg kint fürdik a gáton. Ki érti ezt? A Torgyán meg beszél. Mi itt a gáton szeressük őt. Úgy nyelvileg.

Segítségül hívom Szophoklészt. Tényleg csak úgy találomra nyitom ki, Kreón első talált mondatára vagyok kíváncsi: "Jaj, hogy milyen szócséplőnek szűlt anyád!" - mondja, s előtte ezt: "De senki lelkét, hajlamát és szellemét nem látni tisztán, míg kormányra nem került, s törvényhozóként helyt nem állt nyilvánosan. Szerintem az, ki egy egész állam feje, és nem követi lelke jó sugallatát, de félelemből hallgat ott, hol szólni kell: mindenkoron mindenkinél alább való! S ki bárcsak egy barátját többre tartja e szülőhazánál: azt többé nem ismerem!"

Nem kertelek, nem hazudok. Teljesen véletlen, hogy az első szó, amit túlélt halálom után leírtam, a nyúlgát volt. Az első arc, amit láttam, a Torgyáné. Teljesen véletlen, hogy most, apák napján, egy gyógyszertől pihegő délutánon kinyitottam a nyúlgát.docot. Véletlenül rakom össze történeteimet. Ülök könyvekkel körberakva, védve a világ folyása ellen, nyúlgátam közepén. Vajon van-e élet az iváson túl? Ez érdekel. S ebben egyetlen társam van.

Kreón, a jó király, ki eltemetni nem enged engemet.

publikálva
2000/26. (06. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk