Megvan az idei Margó-díj tíz jelöltje

  • narancs.hu
  • 2022. október 5.

Sorköz

Nyolcadik alkalommal osztják ki az elismerést.

Minden eddiginél több, összesen 56 könyvet jelöltek idén a kiadók és/vagy a szerzők a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjra – olvasható a Literán. Ez a szám egyébként 2021-ben 40, 2020-ban pedig 19 volt. A díjjal 500 ezer forint jár, emellett a nyertes kiemelkedő mértékű kereskedelmi és médiatámogatást, valamint próbafordítást is kap. A jelölt könyvek listáját a Könyves Magazin szerkesztőiből álló előzsűri tízre szűkítette. A lista további sorsának alakulása most már a zsűri kezében van.

Az idei jelöltek: 

  • Bognár Péter: Hajózni kell, élni nem kell (Magvető)
  • Borda Réka: Égig érő csalán (Scolar)
  • Haász János: Apám óriás lesz (21. Század Kiadó)
  • Havas Juli: Nincs hold, ha nem nézed (Kalligram)
  • Konrád József: A behajtó (Magvető)
  • Lichter Péter: Kubrick-akció (Kalligram)
  • Nagy Hajnal Csilla: Hét (Scolar)
  • Németh Róbert: Nem vagyok itt (Noran Libro)
  • Szemethy Orsi: A sikoltó (Magvető)
  • Vonnák Diána: Látlak (Jelenkor)

2021-ben Halász Rita Mély levegő című regénye, 2020-ban Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb című novelláskötete kapta a díjat. A korábbi díjazottak között van Totth Benedek, aki Holtverseny című művéért az első Margó-díjat vihette haza. Ezt követően Milbacher Róbert Szűz Mária jegyese című könyvével, majd Szöllősi Mátyás Váltóáram című novelláskötetével, Mécs Anna 2018-ban a Gyerekzár című elbeszéléskötetével érdemelte ki az elismerést, 2019-ben pedig Fehér Boldizsár a Vak majom című regényét díjazták.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”