Olvasni muszáj

Mi az az eltüntethetetlen folt a fürdőszoba padlóján?

Sorköz

És ki beszél a rádióból? Tényleg egy fekete árny suhan át az égbolton, a kisszobában? Mi van a mikró digitális kijelzőjével? És miért gyülekeznek a macskák? Az Olvasni muszáj-sorozatban Bolla Ágnes ír Böszörményi Márton regényéről.

Őrült és biztos válaszok nélkül hagyott kérdések sorával sokkol Böszörményi Márton a legelső, 2020-as regényében. A Meixner Józsefné apoteózisa pont olyan, amilyen a cím: meghökkentő és zavaros. Mégis, vagy pont ezért: csodálatos. A látomásos költészetnek nagy hagyománya van. Böszörményi a látomásos regénnyel kísérletezik, nem is akárhogyan.

Mondhatnám, hogy ismerős terepen visz végig minket az író, de mégsem. A magyar kisnyugdíjas lét sztereotip elemei, a három szavas üzeneket hajtogató senkikből lett motivációs trénerek (kozmikus pojácák) működésmódja, a titkokkal, generációs feszültségekkel és szülői elvárásokkal teli mamahotel, az agresszív melósapu olyan ismerős, amennyire csak a minket körülvevő mindennapok lehetnek – kivéve, hogy a macskahadsereggel világuralomra törő nyugdíjas néni talán az apokalipszis átlényegült éllovasa, a kis panellakás pedig nem csak feszültséggel, de szörnyekkel, önálló életre kelt tévével és rádióval is teli. Ha láttad a Requiem egy álomért című filmet, és rá tudtál hangolódni Sara, a nyugdíjas gyógyszerfüggő anya tévé előtt töltött magányos tripjeire, akkor jó helyen jársz. Főhősnőnk a magyarok leghagyományosabb gyógyszerére állt rá: a pálinkára.

Az ismerős és az ismeretlen keveréke, a gyanús félmondatok, az oda nem illő, épp csak megemlített jelenségek magukhoz láncolják az olvasót.

Nem a történet óriási ívével, nem is a nagy megfejtésekkel, hanem a tökéletes adagolással ránt be a könyv.

Révületben kimondott jóslatok törik meg a mindennapi panellét hétköznapi miliőjét. A bokrok közt átszaladó sündisznó képe vészjósló próféciát szül: „Az állatok érzik a változást, suttogta hangosan, és menekülnek. Hamarosan eljön a sötétség, és csak a villámok aranyló fénye világítja majd meg eltorzult arcunkat. És akkor minden kiderül. Az igazság előbújik örök álmából.”

A lázálmok is lételemei a könyvnek, amikből a szerző home-made előzetesben adott ízelítőt.

A hétköznapi helyzetekből helyenként kiragyog a szépírás magasiskolája, és hajszálpontos leírásokkal gyönyörködtet. Ha beszélgettél már idős emberrel, ismered az anekdotázás jellegzetes, ötven évvel ezelőttiről szóló magabiztosságát, amiben nincs helye kételynek, hiába nincs már meg semmi abból, mai rég volt. Meixner Józsefné is ilyen. „Hajtotta őt az öregemberek elvakultsága, amivel képesek voltak figyelmen kívül hagyni a változás tényeit, és a fantáziájuk segítségével újraalkotni a valóságot.” Vagy melyikünk ne ismerné a jelenséget, ahogy a látszólag felszabadult, a bulizó fiatalok között „bugyogott a jókedv, duzzadt az életerő, és ellentmondást nem tűrő magabiztosságuk páncélja mögött bizonytalanságuk sebezhető csontváza reszketett”. Olvasol, izgulsz, nem értesz, és akkor még ilyen mondatokba is belefutsz, hogy aztán meg kelljen állnod a nagy rohanásban, hogy ízleld, újraolvasd, magadba szívd. Őrület.

 
Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa
Forrás: Napkút Kiadó

De nem csak beszélni, hallgatni is nagyon jókor tud. A párbeszédforma hiánya csak még érdekesebb kihívássá teszi az amúgy is minden oldalon meglepetést hordozó szöveget, akár egy sima telefonbeszélgetést is: „Nem vagyok magányos. De hisz így csak a női princípium jelenik meg a mindennapjaiban! Hol marad a férfi oldal? Bizonyos mennyiségű maszkulin energiának is lennie kell az életében, különben kiegyensúlyozatlan lesz, és az ki tudja, az hova vezet. Van egy férjem, Ábrahám. Na de, kedvesem, a férje. Viszonthallásra.” Most akkor mi van?

Zsenialitása a játékban áll, amivel folyamatosan a képzelet és a valóság határmezsgyéjén tartja az olvasót. Hiszen kinek nem tépte még szét a szívét egy új szerelem? Kit nem próbált még elszabadulni az előző generáció nyomorainak posványából? De talán nem pont így. Remélem, nem pont így. A macskák egyre hangosabb nyávogása hallatszik, miközben a közeli parkban, csak úgy mellékesen, egy sorozatgyilkos vonja be emberi bőrrel a padokat.

Böszörményi Márton: Meixner Józsefné apoteózisa. Napkút Kiadó, Budapest, 2020, 112 oldal

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.