Kedves Olvasónk! A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket.
Tavaly nyáron új kiadásban jelent meg a világ valószínűleg leghíresebb naplója a Park Kiadónál, szépen megcsinált borítóval és sok kiegészítő képpel, térképpel. A családjával Németországból Hollandiába menekült, majd ott is rejtőzködésre kényszerült Anne Frank története a holokauszt emlékezetének egyik alappillére, hiszen a nagy számok és felfoghatatlan kegyetlenségek közt általában eltűnő részt mutatja meg tisztán és sallang nélkül: azt, hogy a nácik voltaképpen teljesen hétköznapi gyerekek, felnőttek, férfiak és asszonyok életére törtek a II. világháború idején.
Anne Frank naplóját olvasva ezúttal nemcsak a személyes történet érdekelt, hanem az is, hogy milyen irodalomként olvasni ezt a naplót. Azt talán már most elárulhatom, hogy ez jó könyv. Nem véletlenül gyanították sokan a napló előkerülése után, hogy valójában nem is egy 14 éves lány írásaival, hanem egy professzionális szépíró hamisítványával van dolgunk. Hiszen ki tud így fogalmazni 14 évesen? Ma már tudjuk, hogy Anne Frank nemcsak jól olvasható, ügyes mesélő volt, hanem apjától és a mai napig élő, alternatív módszerekkel dolgozó Montessori iskolájától is olyan kulturális és kreatív tőkét kapott, ami a fogalmazási készségeiben is észrevétette magát.
Anne Franke naplója engem, lassan negyven felé közeledve olyan fiatalkori élményekre is emlékeztetett, amikről szinte teljesen elfeledkeztem már. Szinte tiniregény, annak minden bájával és egyszerűségével együtt, hiszen Anne Frank nagyjából ugyanolyan volt, mint bármelyik tinédzser: voltak szerelmei, kísérletezett dolgokkal, minden friss gondolatát az univerzum legnagyobb felfedezésének érzékelte, hogy aztán akár pár nappal később ugyanilyen hevesen felülírja őket. Sokszor önbizalomhiánnyal küzdött, úgy érezte, nem érti meg senki, miközben a szomszédban (ebben az esetben szomszéd szobában) lakó fiúról próbálta kideríteni, hogy viszontszereti, vagy csak ő értette félre egy-egy mosolyát.
Ha magunk is megéltük már ezeket a rég elfeledett pubertáskori érzéseket, úgy még nyomasztóbb belegondolni, hogy ez a világra épp egyre nyitottabb, mindenre kíváncsi ember sokadmagával egy amszterdami ház elrejtett zugában, a híres Hátsó Traktusban élt két éven keresztül, ahol a rádióadásokon és néhány újságon kívül semmi kapcsolata nem lehetett a külvilággal. Ugyanazzal a hét emberrel volt körülvéve, akik közül hárman a családjába tartoztak. Biztos szenvedett az idegesítő Van Daanék famíliától, akik a szülei mellett ugyancsak beleszóltak a nevelésébe, szenvedett a privátszféra hiányától, és persze attól is a tudattól is, hogy veszélyben van az élete. A háborúban a nácik már vesztésre álltak, mégis annyi zsidót internáltak az általuk megszállt területeken, amennyit csak tudtak.
A napló szinte megrázó természetességgel beszél minderről, bizonyítva, hogy milyen könnyen hozzászokunk a rosszhoz és megtanulunk vele együtt élni: ahogy az addig jómódban élő családok nem érezték megalázónak, hogy rendszeresen vödörbe kell üríteniük, úgy
Anne Frank is a hétköznapok kellemetlen, de megszokott részének tartotta, hogy életveszélyben van valami olyan okból, amit nemcsak ő nem ért, hanem tulajdonképpen mások sem fogják soha érteni.
A hétköznapok és az embertelen körülmények leírásai által egészen katartikus hatást tesz Anne Frank naplója az olvasóra, de az igazán megrázó, hogy tudjuk, 1944 júliusában véget értek a bejegyzések. Csak az utószóból derül ki, hogy augusztusban ismeretlen feljelentő segítségével az SS megtalálta a Frank család rejtekhelyét. A következő évben különböző helyeken és időben, de az apán, Otto Frankon kívül mindenki meghalt. Haláluk teljesen értelmetlen volt, ahogy minden halál az. A Frank család hétköznapi emberekből állt, akik életük végén már csak annyit akartak, hogy kimehessenek az utcára és ne haljanak éhen.
Bár nagyon sok kutatás folyt azzal kapcsolatban, mi okozta a lebukásukat – feljelentés után vagy véletlenül találták meg a Hátsó Traktust –, az igazság már aligha fog egyértelműen kiderülni. Valójában nem is az a fontos, hogy lelkes náci kollaboráns, saját életét védő zsidó vagy bárki más fordult a Gestapóhoz, ha ezt a fiatal lányt egy olyan rendszer gyilkolta meg, ami a legrosszabat hozta ki a társadalomból. Amikor különféle helyeken listázásra és egymás feljelentésére buzdítanak minket, akkor mindig jusson eszünkbe, hogy a társadalom tragédiájáért elsősorban az a felelős, aki a besúgást normává teszi.
Anne Frank naplója. Park Könyvkiadó, 2023, 388 oldal, 5499 Ft. Fordította: Bernáth István-Orosz Ildikó
