Tandori Dezső hagyatéka: „Ő maga írta rá egyre, hogy: Utsó füzet”

Sorköz

Egyik utolsó, klasszikus irodalmi hagyatékunkról van szó - mondta a költő hagyatékgondozója, Tóth Ákos irodalomkritikus, akivel a két és fél évvel Tandori halála után megjelent „utolsó” kötetről is beszélgettünk. 

magyarnarancs.hu: Miért kellett ennyit várni a Felplusztulás, leplusztulás megjelenésével?

Tóth Ákos: Szerencsétlenségek sorozata kísérte a könyv keletkezését. Mind közül a legnagyobb, hogy szinte a kézirat lezárása pillanatában meghalt Tandori Dezső. Az özvegye, Tandori Ágnes kevéssé volt felkészülve mindarra, ami ezután rá várt. A személyes veszteség mellett meg kellett birkóznia az egész rendkívül komplex és terjedelmes művészi hagyaték elhelyezésének a kérdéseivel. A kötet ekkor egy időre háttérbe szorult. Amikor Ágnes egy kis levegőhöz jutott, és visszabillent az életébe, nemcsak segítette a könyv készülését, de nagyon várta a megjelenését is. 2020 január elsején azonban, váratlanul eltávozott ő is. Megint új szituáció alakult ki: Ágnes két húga lett az örökség gondozója. Az elmúlt másfél-két évben, a járvány alatt jelentősen lelassultak a kiadói folyamatok. Ezt az elhúzódó időszakot arra használtam, hogy a kötet kinője magát azzá, amivé lennie kell. Nem szerettem volna egy, csupán a hirtelen támadt érdeklődést kielégítő, szenzációs kötetet kiadni. Tandori utolsó sorkötetéről van szó. Cél volt, hogy rögzítse akaratát, de azzal az utólagos gondossággal jelenjen meg, ami egy kritikai kiadást is jellemez.

magyarnarancs.hu: Mit tettél hozzá szerkesztőként a lezárt kézirathoz?

TÁ: Tandori egy kész kötet tervét hagyta rám. Megvolt az emlékezetes cím és tőle származnak a könyv szerkezeti tartópilléreinek számító, különféle műfajú fejezetek ötletei. Követtem instrukcióit, az első pillantásra talán kötetidegen Ottlik-fejezet esetében is. Az egész életmű és a teljes mű ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy a búcsú közelében Ottlik személye és műve ilyen intenzíven előkerül megint. Tartalmazza is a könyv azt a fakszimile lapot, ahol Dezső megírja nekem, miket keressek elő Ottlik-ügyben. Itt, csakúgy, mint a könyv más részeiben, lehetett volna másként, szigorúbban válogatni. Tandori számára viszont, és így számomra is, nem az egyes szöveg helyzete, hanem a ciklusok íve volt meghatározó.

magyarnarancs.hu: Az utószóban megírtad azt is, mit nem tartalmaz a kötet.

TÁ: Nem tartalmazza például azt az öt-hat verset, amit ő magától örökzöldnek, igazán maradandónak tekintett, a Paper Start és társait, főképp a kilencvenes években született szövegeket.

Érdekes módon egyébként ő nem a legkorábbi, a szakma által nagyon hamar klasszikus rangra emelt verseit tartotta a legtöbbre.

Ezek a művek az utolsó évtized során, szinte szokás szerint előkerültek, ezért sem éreztem itt a hiányukat. Az aforizmákat tartalmazó fejezet volt a szerkesztés talán legnagyobb kihívása; az itt és most, a kötet számára nyert formát. A szándék persze adott volt, hiszen kijelenthető, hogy az aforizma lett az utóbbi két évtizedben Tandori igazi műfaja. A munka izgalmas része volt ezeket a sokszor nem is publikált írásait összefűzni. De nemcsak izgalmas, megrendítő is volt az utolsó jegyzetek feldolgozása. Ő maga írta rá egyre, hogy: Utsó füzet.

magyarnarancs.hu: Tudta volna, hogy ez a lezárás?

TÁ: Erre nem merek felelni. És akkor e „halálkötet” vajon tartalmaz-e valami tudást arról, ami következik? Én csak annyit tudtam, hogy nem ronthatom el. Ezért sem akartam szerkesztőként túl mély nyomot hagyni a köteten. Azt szerettem volna, hogy az utolsó néhány hét írásainak sodrása ne szakadjon meg. Nagyon meglepő, mennyi verset tartalmazott a kézirat, hiszen ő a lírai életművét voltaképp hosszú évekkel ezelőtt lezárta, és már csak elvétve írt egy-egy költeményt. Maga is döbbenettel fogadta ezt a változást, én pedig azt gondolom, hogy igenis látszódnia kell ennek a folyamatnak, ahogy az írás gerjeszti önmagát és elvezet egészen az utolsó kijelentésekig. Az utolsó tíz évben sok minden visszatartotta Tandorit a verstől. A saját kora, illetve maga a kor is, amiben élünk. Sosem beszélt ugyan az egyetemes végítélet hangján, de meggyőződésem, hogy úgy érezhette, a verseknek nem nagyon van hová érkezniük. Most mégis jöttek. Költőként halt meg.

magyarnarancs.hu: Ezért olyan vegyes? Zavarba ejtő: néha mintha csak firkálna. Arra is gondoltam, talán húzni kellett volna. Aztán arra, mennyire izgalmas, költészet feletti élmény olvasni ezt a már-már dokumentum album féle kötetet.

TÁ: Sokféle megoldást végiggondoltam. Az egyik véglet szerint lehetett volna ez egy hatvan oldalas, kecses válogatás. De a cél, hogy a folyamatot megjelenítsem, eldöntötte a dolgot. Még az esendőbb darabokban is megjelenik egy-egy nagyon fontos, ekképp kihagyhatatlan momentum. Ha ezeket kitörlöm, akkor pont a legfontosabb sérül vagy egyenesen semmisül meg: az írásban levés, az írásban lét felmutatása. Egy lakásba zárult életformáról beszélünk. Ez már nem önkéntes szobafogság, mint a hetvenes évek jól ismert Tandori-féle életgyakorlata, hanem a testi gondok, betegségek által kialakított új helyzet. Minden helyére az írás lépett be.

Az írás az utolsó világi cselekvés.

Szó szerint, hiszen a könyv minden műve a kéz útját rögzíti a papíron: írásként, rajzként. Így azok a szöszmötölések, nagyszerű rángások és váratlan mozdulatok, amik megjelennek, árulkodnak valamiről. Ki vagyok én, hogy ebben rendet tegyek? Nagy hamisításnak éreztem volna a válogatást, noha voltak erre külső és belső késztetések. A szakma Tandoritól ún. erős köteteket várt jó ideje, de a szerző rendre elkövette azt a csínyt, hogy felduzzasztotta kompozícióit, vagy elhalasztotta, halasztgatta a lezárást stb. Nem vehettem el tőle éppen itt és most az önszerkesztés jogát.

magyarnarancs.hu: Hosszú évek óta rád bízta magát. Hogy kerültetek ilyen szoros kapcsolatba?

TÁ: Szokványos történetnek indult. Lelkes szegedi, a kortárs magyar irodalom iránt érdeklődő egyetemista voltam a kilencvenes években, és már az első munkáim között szerepelt egy-két Tandoriról szóló írás. Egy kritikámra érkezett levél tőle, amire megszeppenten válaszoltam. Az irányomban kialakuló bizalma hihetetlen volt. Közös történetünk jelentős fordulópontja A Legjobb Nap című kötet, mely a nyolcvanas évek rosszul kezelt Tandori-költészetének próbált igazságot szolgáltatni. Egyszerűen elé tártam az általam őrzött másolatok alapján egy tervezetet, amelyből biztatására a későbbi könyv kialakult. Innentől számos más könyvét rám bízta szerkesztőként és valamiképpen, ahogy tudtam, általában segítettem a megjelenések során.

 
 
Tóth Ákos
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

magyarnarancs.hu: Felmérhető a hagyaték? Már csak a megjelent művek száma is rémületes…

TÁ: Nem tudom meghatározni, hogy mekkora anyagról van szó. Nem is anyagi, hanem potenciális szellemi-kulturális határai alig befogadhatók. Mivel Tandori kezdetben főleg írógéppel, később pedig kézzel írt, minden, ami utána maradt, kutatható múzeumi anyag.

E tekintetben talán az egyik utolsó klasszikus irodalmi hagyatékunkról van szó.

Ő maga légköbméterekben mérte a működése nyomán kialakuló papírhalmot. Élő halom ez: eleven folytatása tevékenységének. Egyedülálló, ahogy egy életen keresztül archiválta magát. Mindent megőrzött, ezért régészeti feltáráshoz hasonló munka lesz az anyag leírása. Eljutni a Töredék Hamletnek előtti jegyzetfüzetekhez, a Töredék töredékeihez. Mert azt, ugye, lehet tudni, már most is, hogy a Töredék egy-egy verse sok kis versből állt össze, ahogy ezt olykor érzékelhető varratok is mutatják. És irodalomtörténeti egyedülállósága mellett vannak, lesznek az örökségnek sajtótörténeti, művészettörténeti, sőt történelmi vetületei is. Ráadásul Tandori esetében olyan közvetítő egyéniségről beszélünk, aki azt is megőrizte, ami hozzá került, így írótársak pályakezdéséről is árulkodnak a leletek. Mindezek tudatában nem meglepő a szándék, hogy ezt a hatalmas anyagot egyben szeretnénk megőrizni. Ő maga, bár hivatalosan ennek nem járt utána, de az anyag fogadására egyértelműen a Petőfi Irodalmi Múzeumot tartotta alkalmasnak. Gondoljunk bele, hogy Nemes Nagy Ágnestől Ottlikon át Jékelyig, Mándyig itt találhatók mestereinek, barátainak hagyatékai, ami számára különösen fontos szempontot jelentett. És valóban, talán itt kerülne abba az összefüggésbe Tandori életműve, ami megilleti, és amit kíván. Ritka a Tandorihoz hasonló, hagyatéktudatos szerző, aki ilyen reflektáltan viszonyul majdani emlékezetéhez. Ezért is olyan fontos tehát, hogy az ismert művek kéziratait, szövegváltozatokat, kiadatlan műveket, az óriási levelezést, relikviákat is tartalmazó gyűjtemény végre múzeumi révbe érjen. Az irodalmi közvélemény joggal várja a hírt a szellemi örökség sorsáról. A Tandori-hagyaték kezelésével megbízott örökösök és a múzeum közötti tárgyalások, reményeim szerint rövidesen eredményre vezetnek, és nyomukban elindulhat a valódi kutatás.

magyarnarancs.hu: Az nem merült fel, hogy a lakásából emléklakás legyen?

TÁ: A legkorábbi, merész, még Tandori Ágnessel szövögetett tervekben minden felmerült, de sok minden hamar le is került a napirendről. Az újabb muzeológiai trendek nem kedveznek az egyfunkciós emléklakásoknak, nem fönntarthatók, ráadásul a Lánchíd utcai lakás adottságai sem ideálisak ilyesmihez.

magyarnarancs.hu: Tandori Ágnes lappangó életművével is foglalkozol.

TÁ: Ha a Tandori-hagyatékra azt mondtam, hogy csak töredékesen betekinthető, Ágnes hagyatékára ez sokszorosan áll. Pedig végig kell majd gondolni az életműben betöltött szerepét. Bizonyosan előkerülnek dokumentumok, tárgyak és írások, amelyek az ő hozzájárulását is megörökítik. Közelgő, őszi születésnapja tiszteletére tervezünk egy szerepét körbejáró beszélgetést. A huszadik században több alkotópárost ismerünk, ahol az egyik fél látszatra csupán asszisztál a másik mellett, egészen egyéni életstratégiát kialakítva. Ágnes szellemileg sokat tett hozzá az életműhöz, amit Tandori állandóan elismert és dokumentált is. Az elszórt megjegyzések, hátrahagyott jelek összesítése nyomán fog megszületni Ágnes valódi alakja. Ezt persze nem szabad eltúlozni, túlinterpretálni, de fontos megvizsgálni, hiszen akár nőtörténeti vagy „múzsaisztikai” szempontból is nagyon érdekes lehet. Ráadásul Ágnes a madár- és medvenevelés, a mindennapos játékok tekintetében sem volt mellékszereplő, és közösen jegyzett műveik is vannak. Izgalmasabb az ő szerepe a szokásos írófeleségekénél, noha, mivel visszahúzódó alkat volt, nem esett nehezére a háttérben maradni. Feltevésem szerint, egyszer egy könyv is összeállhat az előásott anyagból, amit képekkel és visszaemlékezésekkel lehet kiegészíteni. Jár egy könyv Tandori Ágnesnek is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk