106 millió forintért épít futódombot a felcsúti fociakadémia

  • narancs.hu
  • 2019. december 14.

Sport

De összesen több mint 1 milliárdot kapott az akadémiát működtető alapítvány sportfejlesztésre.

A felcsúti fociakadémia is közzétette a 2019/2020-as szezonra vonatkozó sportfejlesztési programját – írja az Mfor.hu.

Eszerint a Magyar Labdarúgó Szövetség által jóváhagyott 1,1 milliárd forintból költenek felújításra, tárgyi eszközökre vagy például utánpótlás-nevelésre.

De tervezik, hogy felújítják az akadémia területén lévő bentlakásos kollégiumot is, amelyet még 2006-ban építettek.

A lap pedig a tervek között kiszúrta, hogy több mint 106 millió forintból egy „futódomb, lépcső elnevezésű felépítményt” is felhúznának. Eszerint egy kb. 31 méter hosszú, 17 méter széles dombról van szó, amely a sportolók képességfejlesztését szolgálja majd.

200 millió forintot terveznek költeni solar lámpára, pályavilágítás céljául, 109 milliót pedig egy nagy buszra. Míg az alkalmazottak fizetésére pedig 106 millió forint jut.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.