260 millió forintra lenne szüksége a HVSE-nek

  • narancs.hu
  • 2024. november 29.

Sport

Az eddigi elnök, Homlok Zsolt nem akar több pénzt adni a szombathelyi labdarúgóklubnak.

Már eddig is több száz millió forintot adott a Haladás VSE-nek a saját pénzéből, többet már nem akar adni, ezt mindenki megértheti – mondta Homlok Zsolt vállalkozó a Nyugat.hu információi szerint a sportklub csütörtöki küldöttgyűlésén, ahol lemondott az elnöki tisztségről. 

A küldöttgyűlésen kiderült, az eddigi elnök december 31-i hatállyal távozik. A jelenlévők megszavazták, hogy átadják a felnőtt futballcsapat NB III-as indulásának jogát a szombathelyi önkormányzat többségi tulajdonában lévő Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-nek.

 

A HVSE nehéz pénzügyi helyzetben van, az alkalmazottak három hónapja nem kapnak fizetést. Ahhoz, hogy a klub tovább működhessen, december közepéig 260 millió forint adósságot kellene azonnal visszafizetnie. Az egyik hitelező inkasszót jegyeztetett be az egyesület bankszámlájára. Ez azzal jár, hogy ha pénz érkezik, először ennek a hitelezőnek a 35 millió forintját kell kifizetni, az egyesület csak ezután fér hozzá a számlájához. 

A szombathelyi önkormányzat ezért nem küldte át az idei évre szánt támogatásának fennmaradó részét. Idén 20 millióval járul hozzá a város a költségekhez, 12 milliót már adott, a maradék 8-at akkor küldi el, ha az inkasszó lekerül a klub számlájáról. Ez idő alatt állami támogatás sem érkezhet a HVSE-hez.

Homlok Zsolt annyit azért megígért, hogy megpróbál pénz szerezni valahonnan. Lemondott Szántó Erzsébet, a HVSE ügyvezetője is, azzal az indokkal, hogy ő Homlokkal együtt vállalta a feladatot. 

A HVSE december közepén megint küldöttgyűlést tart.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.