Interjú

„A mai napig nem elfogadott”

Hrutka János volt labdarúgó, szakkommentátor

  • Simon Andrea
  • 2021. március 3.

Sport

Az egykori futballistát Gulácsi Péter szivárványcsaládok melletti kiállásáról, az arra érkező reakciókról és a szurkolói viselkedésről kérdeztük, de szóba került a mai magyar labdarúgásban tapasztalható politikai jelenlét is.

 

Magyar Narancs: Szerinted miért pont Gulácsi Péter az első olyan, még aktív labdarúgó, aki meg mert szólalni egy, a sporton túlmutató, társadalmi, közéleti kérdésben?

Hrutka János: Számos területhez hasonlóan a sport is politikai kérdés lett. A „futball” és a „stadionépítés” szavak, így vagy úgy erős érzelmeket váltanak ki az emberekből. A pénzt, a paripát, a fegyvert az állam biztosítja, több politikai potentát vállalt szerepet a klubok élén az elmúlt időszakban. Talán emiatt vannak kevesen, akik felszólalnak közéleti kérdésekben. Sokan gondolhatják úgy, hogy jobb a békesség, még ha egyet is értenek valamivel, vagy volna gondolatuk egy-egy téma kapcsán. Nem véletlen, hogy Gulácsi mellett csak az évek óta Németországban szocializálódó Jakabfi Zsanett nyilvánult meg. Ha lenne több hallható hang, akkor valószínűleg most egy aktív sportolóval beszélgetnél erről az egészről.

MN: Megleptek a reakciók? Főleg azok után, hogy te már tavaly decemberben megosztottál egy Grecsó-idézetet az Alaptörvény módosítása kapcsán, és azért kaptál is eleget.

HJ: Egyáltalán nem. Aki olvas újságot, tájékozódik a közösségi hálón, nyitott szemmel jár és figyelemmel kíséri a saját szakterületén kívül eső dolgokat is, merítve minden oldal kommunikációjából, az tudja, hogy egy ismert, elismert személyiség közéleti megnyilvánulása milyen kommentcunamit indít. Innentől ez számomra nem volt kérdés. Rá­adásul, ha ezt olyan közegben teszi, amelyet jól ismer, akkor előre sejthető, hogy ez mit fog kiváltani a szurkolók fanatikusabb, szélsőségesebben gondolkodó részéből. Közülük többen azon az állásponton vannak, hogy a sportolónak az a dolga, hogy sportoljon, ne nyilvánuljon meg politikai vagy közéleti kérdésekben. A kérdés csak az, hogy ezen része a közösségnek akkor is így vélekedne, ha bármely sportoló egy számára tetszetősebb (pl. székely autonómia vagy Trianon) témakörben posztolna?

MN: Te nem vártad volna, hogy a szintén Németországban futballozó Szalai Ádám, aki a válogatott csapatkapitánya is, vagy a szövetségi kapitány, Marco Rossi kiálljon Gulácsi mellett? Hogy az MLSZ reagáljon valamit?

HJ: Nem, egyáltalán! Már azt is furcsának vélem, hogy bátorság kell ahhoz, hogy az hír értékű, ha valaki szabadon elmondja a véleményét. Akkor is, ha azt egy érzékenyebb témakörben teszi. Egy másodpercre megfordult a fejemben, hogy kellene-e bárkinek kommunikálni a kérdésben, de aztán hamar elengedtem ezt a szálat. Miért is kellene? Ahogy azt is el kell fogadni, ha valaki másképp közeledik témákhoz, úgy azt is, ha hasonló állásponton van, de ezt inkább megtartaná magának. Ne felejtsük el, hogy nyáron Magyarország lesz az Európa-bajnokság egyik házi­gazdája. Mindenkinek érdeke, hogy újra lehessenek nézők a lelátókon, és minél több embert meg lehessen szólítani, ki lehessen csalogatni a csoportmérkőzésekre. Ebben a helyzetben jó páran nem örülnek egy ilyen megosztó posztnak, ami érint csapatot, edzőt, vezetőt. Azonban míg sokan csak a figyelemfelkeltő negatív kommenteket veszik észre, én igyekszem Gulácsi Péter bejegyzésének a pozitív hozadékát is látni: lett 5–6 ezer új követője, sok emberhez eljutott az üzenete, rengeteg hozzászólást generált, amelyeknek a releváns része együtt érző, kulturált, támogató. Az viszont szomorú, hogy sokak szemében Péter csak egy poszt, ez alapján mondanak ítéletet, pedig attól, hogy valamiben nem értünk vele egyet, nem kellene elkezdeni ordenáré módon szapulni, és egy megosztás sem teszi semmissé azt a mérhetetlen sok jót, amit ő Magyarországért, a futballért és számos rászorulóért tett. Ha Németországban bárki kirak egy ilyen bejegyzést, azt mindenki elfogadja, és megy tovább az élet. Itt pedig: „mondja le a válogatottságot!”, sőt páran ki sem mennek többet válogatott mérkőzésekre.

MN: El tudod képzelni, hogy a lelátóról büntetik majd Gulácsit? Hogy mondjuk, minden megmozdulásánál fütyülnek?

HJ: Nem hiszem. Az talán elképzelhető, miután 10 méterrel a kapuja mögött áll a teljes fekete pólós sereg, hogy kap esetleg egy transzparenst, ha engedélyezik. Nem démonizálni szeretném a csapatot mindenhova elkísérő és buzdító fanatikusokat, mert ezeknek a fiúknak a többsége tanult, gondolkodó ember, de van egy kisebb mag, amely szélsőségesebben vélekedik bizonyos kérdésekről. Az is lehet, hogy ha hibázik, kap majd egy-két bekiabálást. De azok után, hogy hosszú ideje nem tudnak a szurkolók meccsre járni, már ezeket a bekiabálásokat is könnyen elengedné az ember a füle mellett.

MN: Te bármelyik megszólalásodnál mérlegelsz?

HJ: Nem sokat. Vannak témák, amelyek a neveltetésemből, az értékrendszeremből vagy az értékítéletemből adódóan megérintenek. Piszkálják az igazságérzetemet. Aztán megpróbálok kicsit teljesebb képet kapni, utánaolvasok, érdeklődök, beugrik egy odaillő, kifejező verssor, dalszöveg, majd publikálom a véleményemet. A szubjektív álláspontomat. Ezeket azonban sohasem bírálatnak, sokkal inkább építő jellegű kritikának szánom. Hiszen: „Magamban bíztam eleitől fogva – ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.