Az első foci vb rendezését megvette magának Uruguay, és rajtuk kívül senki nem vette komolyan

Sport

De ami 1930-ban Copa America volt, egzotikus vendégekkel, az ma már soha el nem múló dicsőség.

„Az angolok, valamint a közép-európai és a skandináv blokk nélkül startolnak a csapatok az utolsó álamatőr futball-világbajnokságon” – írták a lapok 1928 pünkösdjén, amikor a labdarúgással kezdetét vette az amszterdami olimpia. Igaz, nem hivatalosan. A megnyitó ünnepségére csak július 28-án került sor, a futballt pedig – ha nem is bevallottan – azért tették (a gyeplabdával együtt) korábbi időpontra, hogy jelezzék: a legnépszerűbb sportág esetében bajosan lehet amatőr játékosokról beszélni.

Uruguay aranyai

Noha a sajtó korábban is előszeretettel emlegetett a foci esetében „világbajnokságot” olimpia helyett, az ügymenet 1928-ra teljesen komolytalanná vált. Amszterdamba a britek eleve nem mentek, mivel értelmezhetetlen volt számunkra az „amatőr labdarúgó” szókapcsolat, Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria meg azért nem, mert ezekben az országokban akkoriban vált hivatalossá a professzionális labdarúgás. Amatőröket ugyan küldhettünk volna, erről azonban lemondtak inkább, mert nagyon jól tudták, hogy néhány csapat játékosai – elsősorban a dél-amerikaiak – csak hazudják magukról hogy amatőrök.

Vélhetően ez történt már négy évvel korábban, a párizsi olimpián is, ahol Dél-Amerikát egyedüliként Uruguay képviselte, s meg sem állt a győzelemig. A 22 csapat részvételével rendezett egyenes kieséses tornán Uruguay az Egyesült Államokat, Franciaországot, Hollandiát, a döntőben pedig Svájcot verte meg, s lett aranyérmes, bár idehaza ennél is nagyobb szenzációt keltett a magyarok olimpiai blamázsa. A hazai labdarúgás első „mohácsi vésze” volt 1924. május 29-én az Egyiptom elleni 3:0-ás vereség, ami után ezt írta a Nemzeti Sport: „A hitetlenkedő aggodalom s a megmozgatott tömegek érdeklődése a legnagyobb bizonysága annak, hogy a tegnapi mérkőzés nemcsak a magyar futball egy eredményét jelentette, de annak sokkal mélyebb, sokkal nagyobb, nemzeti jelentősége is van!”

Persze az 1924-es olimpia nemzeti, sőt kontinentális jelentősége Uruguayban volt a legfontosabb. Nem csoda, hogy négy évvel később, Amszterdamba már Argentina, Chile és Mexikó válogatottja is eljött; de az olaszok, franciák és spanyolok valóban amatőrökkel álltak ki. Az uruguayiak ismét rajt-cél győzelemmel szerezték meg az olimpiai aranyat (Hollandia, Németország, Olaszország és Argentína legyőzésével), de rajtuk kívül mindenki eget rengető igazságtalanságnak, az olimpiai eszme sárba tiprásának tekintette a dél-amerikai profik győzelmét.

Szertefoszló magyar remények

Nem véletlen, hogy mindenezek után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a FIFA-val karöltve már Amszterdamban, a „rendes” játékok idején javasolta a focival kapcsolatban, hogy „az olimpiádot meg kell őrizni az igazi amatőrök számára”. De ugyanekkor „meg kell azonban teremteni a világbajnokságot, ami nyitva álljon minden ország legjobb csapatának”.

Sok időt nem adtak, az első világbajnokság megrendezését 1930-ra időzítették.

Mindezt a hazai sajtóban már úgy tálalták, hogy az első vb helyszíne vélhetően Magyarország lesz.

Nemcsak amiatt, hogy addigra már eldöntötték: a FIFA 1930-as közgyűlésének Budapest lesz a helyszíne, de azért is, mert a szövetség alelnöki posztját 1927 óta az a Fischer Mór töltötte be, aki a labdarúgó világbajnokságok megrendezésének egyik legnagyobb támogatója volt.

1928 őszén, Genfben, a FIFA elnöke, Jules Rimet egy sor olyan javaslatot szignált a világbajnokságok megrendezésével kapcsolatban, amelyet egy évvel később a szövetség barcelonai kongresszusán szentesítettek. E szerint a világbajnokságot négyévente rendezik, de sohasem az olimpia helyszínén; bármely nemzet csapata részt vehet rajta, amennyiben tagja a FIFA-nak, és az sem számít, hogy amatőr vagy profi játékosok szerepelnek. A Pesti Hírlap korabeli tudósítása szerint az 1930-as rendezés reálisnak tűnik, a helyszínről azonban Genfben nem esett szó.

A barcelonai FIFA-kongresszust 1929. május 17-19. között rendezték,  s végül itt döntöttek a világbajnokságot rendező országról. Az esemény lebonyolítására hatan pályáztak: Spanyolország, Magyarország, Olaszország, Hollandia, Svédország és Uruguay. Eleinte minden jel arra utalt, hogy a magyar és olasz pályázatok a legesélyesebbek (az olaszok teljes költségtérítést ígértek), Uruguay jelentkezése viszont a magas útiköltségek miatt meglehetősen reménytelennek tűnt.

Ezt erősítette meg Az Est híre is, ami közvetlenül a kongresszus előtt jelent meg. A cikk szerzője megjegyzi, hogy az 1930-as évben lesz Uruguay függetlenségének századik évfordulója, az állam pedig 300 ezer pesót (több mint másfélmillió pengőt) ajánlott fel a csapatok költségtérítésére, ám a névtelen szerző szerint „bármilyen csábító is az ajánlat, Uruguay mégsem fogja megkapni a világbajnokságot, mert a nemzetközi futballszövetség vezetőinek az a felfogása, hogy az első világbajnokságot Európában kell rendezni”.

Ám ehhez képest Barcelonában simán az uruguayi labdarúgó szövetség kapta a rendezés jogát. Az történt ugyanis, hogy az olasz, a spanyol, a svéd és holland szövetségek visszavonták pályázatukat, pontosabban Uruguay javára lemondták – bár az bajosan elképzelhető, hogy ez kizárólag sportbaráti gesztus lett volna –, Magyarország pedig egyedüli riválisként még a szavazás előtt visszalépett.

Csak tizenhárman

„De miért nem kapjuk meg a rendezést, holott nálunk lesz a FIFA legközelebbi kongresszusa. Nem lehetett volna könnyebb feltételeket elérni s Budapestre hozni a világbajnokságot?” – kérdezte Az Est riportere Fischer Mórt, aki azzal magyarázta a visszalépést, hogy a magyar kormány – szemben az uruguayival – nem lett volna hajlandó minden feltételt teljesíteni és minden költséget állni, amit a FIFA megkívánt. A csapatoknak viszont két hónapot kellett így rászánniuk a vb-re. Ahogy Fischer Az Estnek elmondta: „17 nap az utazás oda, 17 nap vissza és legfeljebb 15-20 napig tartanak a meccsek”.

Uruguay lelkesedése azonban kevésnek bizonyult. Noha 1930 elején már átadás előtt állt a 70 ezer főt befogadó (később 90 ezresre bővített) montevideói „centenáriumi” stadion (Estadio Centenario), és a költségtérítés ígéretét sem vonták vissza, de az eseményre a január 1-ig, a hivatalos nevezés határidejéig csak három ország, Peru, Chile és Mexikó jelentkezett. Annál hosszabb volt azon országok sora – köztük Magyarország is –, amelyek ilyen-olyan okokból lemondták a részvételt. Talán egyszerűbb is azokat az európai országokat felsorolni, amelyek végül ott voltak Uruguayban: Franciaország, Jugoszlávia, Románia, Belgium. Rajtuk kívül eljöttek az argentinok, a brazilok, a bolíviaiak, a paraguayiak, illetve az Egyesült Államok válogatottja. Jellemző, hogy az uruguayiak megpróbálták Angliát – ők nem voltak ekkor még a FIFA tagjai –, sőt néhány európai klubcsapatot is Montevideóba csábítani, de azok még a horribilis gázsi ígérete ellenére sem voltak erre hajlandók. A távolmaradók legfőbb kifogása az volt, hogy „a nemzeti futballsport nem nélkülözheti hónapokon keresztül a legjobbjait”. Ami azért tűnik álságosnak, mert az Uruguay jelentkezését támogató országok már korábban is tisztában voltak azzal, hogy mennyi időt vesz igénybe a dél-amerikai túra.

Végül 13 csapat indult az 1930. július 13-30. között rendezett világbajnokságon,

a csapatokat egy négyes és három hármas csoportba sorsolták. A csoportgyőztesek játszották az elődöntőket, amelyeken Argentína és Uruguay is 6:1-re győzte az Egyesült Államokat, illetve Jugoszláviát. A harmadik helyért nem játszottak, a döntőben Uruguay 4:2-re verte Argentinát. Több mint két hét alatt összesen 18 meccset rendeztek, a Estadio Centenario mellett még két másik montevideói stadionban játszottak párszor, a 20 ezres Estadio Parque Centralban és a 10 ezres Estadio Pocitosban.

Az esemény jelentőségét mutatja, hogy a világbajnoki döntőről a Nemzeti Sport csak a 4. oldalon közölt tudósítást. De akárhogy is volt, a későbbi világbajnokságok sikere bearanyozta a elsőét. Ma már nem vitatja senki, hogy Uruguay tekinthető minden idők első labdarúgó világbajnokának, és 1930-as győzelem sem értéktelenebb a többinél. Azt pedig már senki nem firtatja, hogy Uruguay milyen árat fizetett ezért a győzelemért.

(Címlapképünkön: Uruguay válogatottja az 1930-as labdarúgó-világbajnokságon. Forrás: Wikipédia)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk