Nem a katari az eddigi legbotrányosabb vb-helyszín

Sport

Az 1978-as argentínai labdarúgó vb-t még nem sikerült alulmúlni. Persze ettől még az arab ország a korrupciónak köszönhetően kapta meg a rendezést.

A most kezdődő katari futball vb-ről már sokszor írtak, mint minden idők legbotrányosabb labdarúgó, vagy éppen sporteseményéről. Merész kijelentések ezek, pláne, mert szoros a verseny. Érdekes, de akadtak a focitörténelemben már kétes választások rögtön a vb-történelem hajnalán. Nem is csak utólag tűnik kényes választásnak, hogy pont a Mussolini-féle Olaszország rendezhette az 1934-es foci vb-t. Bár meg kell jegyezni, hogy ekkoriban a fasiszta Olaszország presztízse nem volt éppen csekély, ahogy a fasizmus nemzetközi hatása sem volt lebecsülendő. Mussolini talán hatalma csúcsán állt – míg a demokráciák szénája nem állt túl jól még Európában sem, ahol mind gazdagabb volt a felhozatal többnyire inkább autoriter vagy éppen nyíltan diktatórikus rezsimekből (főleg jobboldaliakból – de a túloldalon meg ott volt Sztálin szörnyű Szovjetuniója). Annyi biztos, hogy az olasz diktátor bőségesen kihasználta az eseményt némi önreklámra, saját maga és rezsimje fényének emelésére. Az meg már magától értetődő. hogy végül az olaszok meg is nyerték a tornát, ráadásul nem is teljesen érdemtelenül – habár a Duce-t megvádolták azzal is, hogy személyesen választotta ki az olasz csapat meccseire az általa korrumpált játékvezetőket.

Tangó a halállal

Sokkal több sebből vérzett az 1978-as argentínai vb megrendezése az éppen tomboló argentínai „piszkos háború” kellős közepén. Miközben az 1976-ban (amúgy a Juan Perón elnök halálát követő több évnyi, nem is oly csendes kvázi polgárháború után) hatalomra került rezsim belbiztonsági szervei, ilyen-olyan fegyveres erői, titkosrendőrsége elmondhatatlan szörnyűségeket követtek el a vélt vagy valós ellenségeikkel (városi gerillákkal, baloldali aktivistákkal, „máskéntgondolkodókkal” és minden szempontból kívülálló civilekkel) szemben, a szomszédos stadionokban éppen meccseket játszottak. Konkrét példáról van szó, mert az egyik leghírhedtebb kínzóközpont, a Haditengerészet Műszaki Főiskolája (Escuela Superior de Mecánica de la Armada) úgy másfél kilométerre feküdt az Estadio Monumentaltól (ami amúgy a River Plate fociklub otthona), ahol többek között az Argentína-Hollandia vb-döntőt játszották az itt bemutatott Adidas Tango labdával. Így azután a szerencsétlen, sorsukra váró foglyok a közönség üdvrivalgásai nyomán jól hallották azt is, amint az argentin válogatott hosszabbítás után 3-1-re nyeri a döntőt.

 
Daniel Passarella, az argentin válogatott csapatkapitánya a világbajnoki trófeával
Forrás: Wikipédia

Az efféle szempontokra cinikusan fittyet hányó brazil João Havelange által vezetett FIFA számára legkésőbb 1976 végére, 1977 elejére nyilvánvalóvá kellett váljon, hogy a még 1966-ban (!) kijelölt helyszín alkalmatlan arra, hogy ott vb-t rendezzenek. Épp ellenkezőleg: egy ilyen esemény szégyent hoz a nemzetközi futballvilágra is. Ezzel szemben alkalmat nyújt a véreskezű argentin juntának ahhoz, hogy magát reklámozza kifelé és az elvárt sikereken át legitimációt gyűjtsön befelé, a fociőrült társadalom irányában. A rezsim illetékesei pedig szemernyi kétséget sem hagytak afelől, hogy mindenáron meg szeretnék nyerni a vb-t. Akkori értéken irtóztató összeget (700 millió dollárt) költöttek a vb-rendezésre, és életével játszott az is, aki ezt, vagy a pénzszórás preferenciáit kritizálni merte. Omar Actis tábornokot (volt focistát majd sportvezetőt), aki addig a vb argentin szervezőbizottságának elnöke volt, 1976  augusztusában a nyílt utcán gyilkolták meg, minimum gyanús körülmények között. A szervezés teljes irányítását Carlos Lacoste altengernagy (formálisan a bizottság helyettes elnöke) vette át, aki utóbb (1981-ben) rekontraként katonai puccsal buktatta meg az argentin juntát éppen vezető Roberto Viola tábornokot és ideiglenesen maga került a helyére. Ám hamarosan új munkát kapott: a FIFA vezetőségében.

Az Esquire 2018-as cikkében felidézte azt a pillanatot is, amikor a junta egyik névtelenségben maradó képviselője megfenyegette Leopoldo Luque-t , az argentin válogatott kiváló csatárát, akinek annyit mondott a csapat nehéz sorsolására is utalva:

„Ez könnyen halálcsoport lehet, ami magát illeti.” Luque pedig pontosan értette szavait – visszaemlékezése szerint előző nap „tűnt el” egyik barátjának testvére, akit később falusiak találtak meg egy folyóparton betonba öntött lábbal.

Ebben a nehéz (ha tetszik, tényleg halál-) csoportban a későbbi hírhedt UEFA-elnök, ámde akkor még „csak” zseniális középpályás Michel Platini vezette francia és a Juventusra épülő olasz csapat mellett ott volt az itthon és külföldön is nagy reményekkel övezett magyar válogatott. Amelynek szövetségi kapitányát, Baróti Lajost, a vb-ről szóló visszaemlékezések, írások is gyakorta idézik, mint aki már akkor azt emlegette (mikrofonon kívül): annyi minden múlik ezen a vb-n, anyagiakban is, egyéb téren is Argentína számára, hogy más nem is nyerheti meg, mint ők – ez benne van a levegőben.

Baráti viszonyok

Márpedig a magyar válogatottnak, amely a lengyelekkel együtt párosban képviselte a szovjet blokkot, eszébe sem jutott visszalépni a játékoktól. Mi több, kifejezetten jó volt akkoriban a viszony az MLSZ és az argentin futballszövetség között. 1976. március 27-én, pont az ottani katonai hatalomátvétel idején nálunk vendégszerepeltek az argentinok – viszonzásul a magyar válogatott szokásos latin-amerikai vajaskenyértúrájának részeként (egy Peru elleni 2-3 és egy Mexikó elleni 1-1 után). 1977. február 27-én 70 ezer néző előtt Magyarország vívott barátságos meccset Buenos Airesben az argentin válogatottal, és megsemmisítő 5-1 vereséget szenvedett.  A második félidő 62. percében az argentinok újoncot avattak: a már emlegetett (azon a meccsen duplázó) Luque helyére jött be tinédzser újoncként egy bizonyos Diego Maradona, aki akkor alig múlt 16 éves.

Jellemző, hogy egyszer sem merült fel, a magát szocialistának hirdető rezsim reprezentáns csapatának talán nem kellene fellépnie abban az országban, ahol baloldali gerillákat, aktivistákat és mellettük megannyi „gyanús” személyt kínoznak, erőszakolnak és gyilkolnak meg. A jó viszony része lehetett az is, hogy míg a korabeli magyar pártirányítás alatt működő sajtó, a központilag instruált propagandagépezet Augusto Pinochet hatalomra kerülésétől kezdve az üldözött chilei „néppel” (leginkább az ott is üldözött-gyilkolt baloldaliakkal) való szolidaritást harsogta, egymás követték az üzemi szolidaritási gyűlések, sőt rockfesztiválok, addig a nagyságrenddel több áldozatot szedő argentin rezsimmel kapcsolatban akkoriban még szordínóval fogalmaztak a lapok. A jó viszony jeleként különleges elbánásban részesült a magyar küldöttség; legalábbis a magyar csapat körüli szóbeszéd szerint, amit megerősít a válogatott csapatról jelentő „Kőszegi” fedőnevű ügynök is (Takács Tibor: Szoros emberfogás című könyvében ott a feloldás is: Kereki Zoltán labdarúgó). Jorge Rafael Videla tábornok (a junta tömeggyilkos feje) személyesen gondoskodott vb-csapatunk elhelyezéséről, saját nyári szállása könyékén. A csapatot ráadásul kormánygép szállította egy katonai repülőtérről Mar del Platába.

 
Jorge Rafael Videla
Forrás: Wikipédia

Az argentin-magyar mérkőzés felvételének újranézése dacára máig megoszlanak a vélemények arról, mennyire fújta félre a bíró az 1-0-s korai magyar vezetés után 2-1-es hazai győzelemmel zárult argentin-magyar meccset.

Garrido portugál játékvezető mindenesetre a meccs végén a magyar csapat mindkét „sztárjátékosát”, a vele szembeni sorozatos, megtorlatlan szabálytalanságok után törlesztő Törőcsiket, meg a hazai hivatalos megfogalmazás szerint idegeit elveszítő Nyilasit is kiállította. Utóbbi a legenda szerint nem csupán obszcénül mutogatott, de a gatyáját félig letolva a fenekét is megmutatta a hazai közönségnek – ez volt a legkevesebb, amit a dísztribünön ülő tábornokok és a FIFA vezetői megérdemeltek (volna).

Amúgy meglehetősen kevesen szólaltak fel a vb megrendezése ellen Nyugaton is; még a holland kormány tiltakozása volt a legerőteljesebb hang.

Két klasszis labdarúgóról szokták mondani, hogy elvi okokból nem voltak ott az 1978-as vb-n. Egyrészt a nyugatnémet Paul Breitnerről, aki ifjabb korában közismert volt sűrűn hangoztatott baloldali meggyőződéséről (de ő nem is volt válogatott 1974 és 1981 között). Másrészt a korszak talán legjobb focistájáról, a selejtezőkben a válogatottat még továbbjutáshoz segítő holland Johan Cruyffról, aki azonban egy 2008-as The Guardian-cikk szerint utólag már úgy nyilatkozott, hogy a válogatottól és ezzel a vb-ről való távolmaradását sokkal inkább befolyásolta családjának 1977-es túszul ejtése Barcelonában, saját otthonukban (ennek részleteiről azonban nem árult el többet, és ma már hiába is kérdeznék erről, hiszen hat éve elhunyt).

E ponton meg kell említeni, hogy az argentin rezsimet azzal is vádolták, nemtelen eszközökkel, bundázással próbálta befolyásolni a vb eredményét. Állítólag az argentinok egy másik csoportmeccsén, a franciák ellenin sem volt minden rendben játékvezetői részről: itt egy nyilvánvaló 11-est nem adott meg a bíró, aki a terjedő legenda szerint az eset után még oda is szólt a szabálytalankodó argentin csapatkapitánynak, Daniel Passarellának: „Ne csinálja még egyszer, mert legközelebb már meg kell adnom!” Ez azonban, hangsúlyoznunk kell, csak mendemonda. Ahogy azt sem bizonyította senki, hogy azért győzték le pont 6-0-ra Perut, mert ennyi kellett ahhoz, hogy a második csoportkörben az élen végezzenek és ők játszhassák a döntőt. Megjegyzendő, hogy ezen a meccsen a 4-0 is elég lett volna nekik, a peruiakat meg amúgy is rendszeresen elverték. A gond sokkal inkább azzal volt, hogy a sorsolásnál maximálisan figyelembe vették az argentinok szempontjait, így az utolsó meccseiket úgy játszhatták, hogy tudtak róla, mit játszottak riválisaik (ez esetben a brazilok). A FIFA amúgy tanult ebből az esetből, még ha nem is azonnal. Mondjuk a döntőhöz vezető második csoportkört már az 1982-es spanyolországi Mundialra eltörölték, és visszatértek az egyenes kieséses rendezéshez. Viszont még ezen a vb-n sem játszották egyszerre az utolsó csoportmeccseket; így tudta kiejteni Ausztria és az NSZK Algériát, egy botrányos, leginkább az akkori magyar NB I-hez hasonlóan manipulált meccset idéző „derbin” a nyugatnémeteknek kedvező 1-0-s eredménnyel.

A FIFA viszont abban a tekintetben nem tanult, hogy ne rendezzen diktatúrában, despotikus rendszerben világbajnokságot. Így lehetett házigazda 2018-ban, immár egy hírhedetten korrupt FIFA-vezetőség és személyesen Sepp Blatter botrányelnök (1978-ban is már technikai igazgató) bábáskodása mellett a putyini Oroszország. És persze így kapta meg az idei rendezés jogát Katar is.

(Címlapképünkön: az Estadio Monumental Buenos Airesben az Argentína-Hollandia világbajnoki döntő előtt 1978. június 25-én. Fotó: AFP PHOTO STAFF/AFP)

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk