Bajnok az Alba Volán
Ember ártatlanul Dreyfuss kapitány óta nem szenvedett ennyit. Az akasztott Vargyas-báb ott lóg a mérkõzés teljes idõtartama alatt, a nép verbálisan is ad a játékosnak, valahányszor a jégre merészkedik. Vargyas, a Dunaferr hátvédje az extraliga rájátszásának negyedik mérkõzésén nem tett mást, csak amit az életösztön diktál; a felé száguldó csatár becsapódása elõtt maga elé kapta a hokiütõt. Korong nem volt a közelben. A kórházban kiderült, Rajz Attilának, a Volán csatárának megrepedt a lépe, életveszélyes állapotban van. Lépét azóta kivették, az orvosok szerint már biztos, hogy megéri a következõ szezont is, de Vargyasnak nincs bocsánat.
Egy kevésbé elvakult fehérvári szurkoló szerint:
- Az a baj, nem szoktak ezek a keménységhez, a magyar hoki nem ilyen, durvulni legfeljebb a fradisok szoktak. Ment a Rajz gyerek, elkapta a hév, gondolta, szépen felkeni a Vargyast a palánkra, ahogy Amerikában szokás. De õ se igazán csinált még ilyet, a Vargyas sincs ehhez szokva, persze hogy megijed, felkapja az ütõt, hogy védje magát, rosszul ütköznek, kész a baj.
A magyar válogatott tavaly nyerte meg a C csoportos világbajnokságot, ez annyit tesz, hogy a világ második legjobb nyolca közé kerültünk. Ott már kelleni fog a keménység. A szakértõk szerint a test test elleni harc és a bodicsekek akut hiánya magyar hagyományokból fakad: nem tudunk jól korcsolyázni. Hiába vagyunk technikásak, kezeljük szépen a korongot, és vagyunk jók fejben, aki nem tud sprintelni és megállni, nem fog tudni ütközni. A magyar bajnokság legkeményebb hátvédje, Szélig Viktor magabiztosan vezeti a kiállítási ranglistát, de az õ szerelései is inkább durvaságok, mint klasszikus bodicsekek.
Hamarosan újabb fehérvári esik ki: Csibi egy ütközés után furcsa, görnyedt pózban korcsolyázik le a jégrõl, leszakadt a válla, ez valami ízületi traumát jelent, mentõ viszi el, a következõ harmad végére már meg is operálják.
A második harmadban 1-1, aztán
Lvov, az orosz
átcselezi a Dunaferr védelmét, beadja, Palkovicsnak csak be kell kotornia, hiába, Lvovban ez a csodálatos, ezt nagyon érti, nála van a legjobb helyen a korong. Korábban Finnországban játszott, nálunk még mindig toronymagasan õ a legjobb.
Az egyik fehérvári különlegesen brutális módon, mindkét korcsolyaélével egyszerre száll bele a földön fekvõ dunaújvárosi kapusba. Kiállítás nincs, a bírók észre sem vették.
- Az a baj - mondja Vrbanics Tibor, öreg hokis, a ´81-es bajnok Alba Volán egykori játékosa -, hogy a bírók soha nem hokiztak, nem igazán értenek a játékhoz.
- Akkor mit élveznek az egészben?
- Talán azt, hogy néha rájuk ütik a korongot, meg a közönség anyázza õket, nem tudom.
A Dunaferr nagyon nyom, a fehérváriak a saját harmadukba szorulnak, épkézláb akció alig, ezekben a percekben az orosz kapus, Maryn tartja a lelket a Volánban, akkorákat véd, hogy még a fehérvári ultrák sem hiszik.
Maryn zseni,
kétségtelen, ha idén bajnok az Alba Volán, abban nagy része lesz. Mondjuk, direkt ezért igazolták az orosz válogatott egykori kettes számú kapusát. Legyen vége a kishitûségnek, ami pszichésen érthetõ 18 ezüstérem után; a tavalyi arany sokak szerint kapushibákon úszott el. Maryn megszolgálja az árát, ami egyébként nem publikus, a három orosz légiós gázsija titok, a magyar átlagkeresetért biztosan nem költöznének ide. A csapatban viszont feszültségek keletkezhetnének, ha kiderülne, mekkorák a jövedelmi különbségek. Maryn, Lvov és Medvegyev mezén elöl jókora Kiskakas étterem-felirat látható. A Kiskakas hármuk személyes szponzora, ami annyit tesz, az oroszok ott esznek nap mint nap, ingyen. A csapatok anyagi helyzetét mindenhol biztosan lemérhetjük a mezen lévõ reklámfeliratok mennyiségébõl: akin sok van, az csóró. A gazdagokon csak egy (Real Madrid: Teka stb.), a Dunaferr mezén is csak a vasmûvet tüntetik fel, az Alba Volán Riceland tarka, mint egy világutazó bõröndje, és még szerencse, hogy a rizsforgalmazó adta a legtöbb pénzt, ellenkezõ esetben a sokkal kínosabban hangzó "Alba Volán NK Ablakrendszer" vagy "Alba Volán Totalgaz" is lehetett volna a csapat neve.
A köztudatban élõ soványka negyven-, jó esetben hatvanezer forintos hokisgázsival ellentétben Fehérváron általában többet keresnek a fiúk, igaz, az már nem a fizetésük, hanem a prémium - a döntõbe kerülés az alap. Az idegenlégiósok például, ha nincsenek eredmények, nem is keresnek, ezért "az oroszok nagyon húznak".
A Volán magabiztosan nyer, elvileg a következõ meccsen, Dunaújvárosban egyetlen gyõzelemmel is meglehet a bajnoki cím, de legalábbis versenyben maradhatnak, és egy hetedik, fehérvári találkozón dõl majd el a bajnokság.
Ég és föld,
nagy vonalakban ennyi a különbség a két csapat stadionja között. A fehérvári hatvanmillióba került, meglehetõsen puritán létesítmény, a tetõszerkezetet közepesen bizalomgerjesztõ fagerendák tartják, a játék szüneteiben nincsenek amerikai stílusú zenei betétek, csak a szurkolók üvöltése hallik. Az öltözõ új, de a legnagyobb extra, hogy fehér a fal, ezzel szemben a fáma szerint a dunaújvárosi öltözõben még pezsgõfürdõ is van. A Dunaferr jégkorongpályájának egyetlen hibája, hogy kívül kék, ami ugye Volán-szín, egyébként megfelel az egymilliárd forintos stadionokról alkotott képzeteknek. Maximális kulturáltság, piros mûanyag ülések, több rendes büfé, normális személyzet, européer közérzet. Ilyen stadionban nem csoda, hogy illendõen viselkedik a hazai tábor, s bár hangosbemondón tájékoztatják õket a fehérvári akasztásos incidensrõl (!), nem kezdõdik érdemleges anyázás. A civilizált dunaújvárosi szurkolás infrastruktúrájához fehér alapon piros szarvas sapkák is tartoznak ("Acél Bikák"), transzparensben a kelleténél jóval civilizáltabbak. "KI ITT BELÉPSZ, HAGYJ FEL MINDEN REMÉNNYEL!", ettõl még egy nyelvtantanár sem illetõdne meg, nemhogy jégkorongcsapat. A fehérvári szurkolók hangerõben versenyképesek, bár tizedannyian vannak, mint a dunaújvárosiak; a két rivális a megállapodás értelmében 400-400 jegyet biztosít a mindenkori vendégnek.
A Volán meglepetésre
megszerzi a vezetést, sõt elhúz 2-0-ra. A fiúkon nyoma sincs a tavalyi töketlenségnek, talán most elhiszik, hogy nyerni lehet. Nehéz ügy ez a tizennyolc második helyezés terhe alatt roskadozó, mély, fehérvári lélekkel. Otthon nehéz nyerni, mert mindenki néz, Dunaújvárosban meg... hiányzik az otthon melege? Talán Maryn a titok nyitja, tartást ad nekik, nem érzik, mint tavaly, hogy bármennyi gólt ütnek, mindig többet kapnak. Maryn mindent véd. Na jó, egyet bekap, de a Volán igazi kétszemélyes, cseles-húzogatós-rövid sarokba bevarrós NHL-találattal válaszol, 3-1. Lélektani elõny, lélektani elõny, mindenki ezt hajtogatja a vendégszektorban,
a vajákolás határesete,
ahogy igyekeznek meggyõzni magukat, egyszer kivételesen az õ csapatuk is gyõzhet. Az aktuális gólarányon kívül mellettük szól, hogy a négy nyert meccsig tartó rájátszásban most gyõzhetnének negyedszer, idegenben kiharcolva a bajnoki címet. Ellenkezõ esetben 3-3, akkor pedig Fehérvárban jönne a döntõ döntõ, ahol, mint tudjuk, mindenki néz, de erre jobb nem is gondolni. Egyelõre megvan a lélektani elõny, bár egy különlegesen elszánt kishitû szerint az az igazi lélektani hátrány, ha innen, 3-1-rõl fordít a Dunaferr 4-3-ra. És lõn. A mezõny legjobbja, Anatolij Lvov pillanatnyi elmezavarban bottal megüti az egyik acélbikát, nem tudni, mitõl borult el az elméje, érdemben eddig nem bántották, most ötperces kiállítást kap. Biztos, ami biztos, a bírókat is leköpködi, elment az esze, ha lesz következõ meccs, már azon sem játszhat. Öt perc emberhátrány, kész, szevasz, a Dunaferr egyenlít, lélektani elõny oda, még Ancsin László is kiállíttatja magát, kettõs emberhátrány, és ott a dunaújvárosi gól, ennyi volt. Az utolsó harmad könyörtelen darálást hoz, a végén meglepetésre Palkovics egyenlít, hamarosan
tíz perc hirtelen halál
következik, ha a Volán szerez gólt, õk a magyar bajnokok, ha a Dunaferr, még egy meccs hátravan. Azon pedig õk gyõznek, mert a Volán otthon nem bírná a nyomást, hogy gyõzelmet várnak tõlük.
Az idei rájátszásban a Dunaferr már kétszer is nyert hirtelen halállal, jobban bírják a hosszabbítást, hiába. Lehet, hogy Lvovra otthon lincselés vár, tiszta sor, az õ hülyeségén úszott el a meccs, ha nem állíttatja ki magát öt percre, ráadásul most is õ hiányzik a legjobban a csa... Kangyal Balázs kivár... kivár... hú... gól! A bajnoki cím felfogásának megvan a maga átfutási ideje, két és fél másodperc, aztán nagyjából egyszerre ront a gólszerzõre a csapat, orvos-gyúró-szakosztály-igazgató meg a korláton villámgyorsan lezúduló vendégszektor, mindenki a jégen õrjöng. A nézõtérrõl nem is gondolná az ember, hogy odalent ilyen intenzív az emberszag, úgy tûnik, izzadságszagú gyõzelem volt. A fehérvári kapu hálóját már sniccerekkel aprítják, egyébként semmi vandalizmus - a vidék még tartja magát, nem is tudom, budapesti rendfenntartótól mikor hallottam utoljára a "kérem, legyen szíves" szófordulatot, ami itt szinte közhely.
A kupát és az érmeket is itt adják át, a két szurkolótábor, kis farkasszemnézéssel bár, de közösen énekel Himnuszt, Knézy Jenõ a meghatottságtól nem találná a szavakat, már ha a Magyar Televízió közvetítené a meccset.
Az Acélbikák
VIP-büféje
a puritán fehérvárihoz képest maga Amerika: csapolt sörtõl meleg babfõzeléken át salátákon, sült csirkén és csülkön keresztül krémesekig.
Sárközy Tamás jogászprofesszor és egyben a leglelkesebb honi jégkorongultra valósággal lebeg a sziporkázó játék utóhatásaként.
- Mint a magyar gazdasági élet jeles szakértõje, mivel magyarázza, hogy a kiáltó anyagi különbségek ellenére nagyjából azonos tudású játékosokból áll a két csapat?
- Nem tudom, mekkora különbség van a két csapat anyagi helyzete között.
- Ha megnézzük a stadionokat, kiegészítõ létesítményeket...
- A játékosjövedelmek között tudtommal nincs érdemi különbség, sõt. És a Dunaferr közben eltart két jó kézilabdacsapatot és egy jó futballcsapatot. Ahogy a játékosoktól tudom, tavalyig legalábbis nem volt kirívó jövedelmi különbség. Amiben a Volán tényleg nincs egy súlycsoportban a Dunaferrel, az az utánpótlás-nevelés. Érdemes megnézni, itt mennyi gyerekkel foglalkoznak, mekkora erõkkel, ennek öt-tíz év múlva lesz meg az eredménye.
Úristen, micsoda meccs volt! Fehérvár felé, a 62-es úton nem látszik a konvoj eleje és vége, a sor lassan döcög át Perkátán és Seregélyesen, lelkesebb szurkolók végig az ablakban lógnak, lóbálják a mezt. Igazi õrületet csak a két szomszédvár meccsein látni, a távolság 50 kilométer sincs, a vendégszektor mindig megtelik. Érdemi dara csak ezeken a találkozókon megy, a Fradi teljesen beleállt a földbe, az Újpest sem sok vizet zavar, a viszkis rabló egyébként csak a kettes számú kapusuk volt, nem az õ kiválása rendítette meg a gárdát. Fõvárosi csapatok vendégszereplésén nincs telt ház, maximum verekedés a Fradi-ultrák miatt. Volán-Dunaferreken a parázs anyázás sípszóig tart, aztán békésen hazamennek a legények.
A fehérvári városházán most "spontán ünnepségre" készülnek, ami annyira spontán, hogy a pezsgõt is csak félve vették meg - 18 ezüstérem után ez több, mint érthetõ. A fõtéren 4-500 szurkoló, amikor a kosárcsapat lett bajnok, többen voltak, igaz, akkor sokkal melegebb volt az idõ. A hokisok csak órákkal késõbb érnek ide, a nép türelmesen vár a hidegben, a városházán egyre több politikus osztozna a sikerben, többek közt Balsay honatya, névre szóló Volán-mezben, bizonytalan tekintettel, a jelek szerint már a második harmadban elkezdett inni a sikerre. A hokisok átverekszik magukat a tömegen, de a pezsgõlocsolás és az erkélyrõl lógás inkább spontán, mint szervezett. Ha a nép Anatolij Lvovot skandál, a csapattársak elõkerítik az erõsen kapatos légióst, aki életveszélyes légtornászmutatvánnyal spricceli a pezsgõt a népre, közben ketten tartják a mackóalsójánál fogva, ki ne essen. Maryn svejkes félmosollyal álldogál, a polgármester beszédet mond, és biztosítja a csapatot a város lelkes támogatásáról, Lvov még mindig nem esett ki, Kangyal is megúszta, bár valószínûleg elkapnák valamennyiüket.
- winkler -
Fekete város
"Nem akarom én megbulizni a bulit, de ezt a bajnokságot elvesztettük" - fogalmazott, megengedjük, picit tán hevenyészve Bimbó vezérszurkoló a jégkorongbajnokság döntõjének hatodik (s mint jó óra múlva kiderült, utolsó) mérkõzésén. Még vissza volt két harmad, az idézett mondat elhangzásakor Bimbó élete egyik értelme, a Dunaferr Acél Bikák épp három-egy arányban fázott a szomszédvár együttese, a székesfehérvári Alba Volán ellenében. "Csak azt remélem, hogy nem nálunk gyõznek" - emelte az égre az egyik legigazabb szívû dunaújvárosi drukker. De az istenek hallgattak, és a döntetlen végeredmény utáni hirtelen halálban kísértetiesen - ámbár fordított szereposztásban - megismétlõdött a tavalyi koreográfia. Akkor az Alba otthonában az újvárosi Szélig döntött, szerdán a szintén védõ (a dunaújvárosiak körében, mint ezt több, e helyütt nem idézhetõ rigmus szépen bizonyítja, közmondásos karakánsága és egyenes harcmodora miatt méltán népszerû) Kangyal Balázs lõtte az aranygólt.
A hosszabbítás tizennyolcadik másodpercében. Az idõtényezõ ez esetben azért lehet különösen fontos, mert bizony a döntõ korábbi küzdelmeiben többször is elõfordult hasonló kihagyás a tavalyi bajnok Dunaferr részérõl. A negyedik összecsapás harmadik harmadában, a kezdés után tizenhat másodperccel zörrent a háló, azzal a góllal vette át a vezetést (s szerzett fontos lélektani fórt szintén idegenben) a fehérvári gárda. Ezt a mérkõzést egyébként sokan már akkor sorsdöntõnek tartották: hazai gyõzelem esetén három "mérkõzéslabdája" lehetett volna a Dunaferrnek, a vereség azonban újra nyílttá tette a négy nyert mérkõzésig tartó döntõt. Egyes radikális vélemények szerint a mostani vereség fõ oka az lehetett, hogy Agárdy kolléga, a lokális sajtó jeles szakírója (aki mellesleg - évtizedekre visszamenõleg - bármilyen, hokival kapcsolatos kérdésben nehezen megfogható, maga is hosszasan kergette a pakkot az élvonalban) a második mérkõzésre hollófekete inget öltött mélységes, megelõlegezett gyásza jeléül. Volt, aki Mihonyikot, a dunaújvárosiak kapusát okolta, s természetesen kellõ gyakorisággal merült fel a kõkemény mester hírében álló sikerkovács Kercsó Árpádot két éve váltó Robert Spisák neve is. Mások a véderõben, ismét mások a támadósorban keresték és találták a hibát, s volt, aki egyetlen bûnbakra - természetesen ki-ki másra - hárította a bajnokság elúszását. Elismerve e vélemények - több-kevesebb - jogosságát: az okok alighanem mélyebben keresendõk.
Dunaújvárosban szerdán ugyanis nemcsak az Alba Volán: az igazság is gyõzött. (Ámbár a döntõ értékét a szakemberek szerint a közelgõ dániai B csoportos világbajnokság s ott a döntõen fehérvári és dunaújvárosi játékosokra épülõ magyar válogatott szereplése minõsíti majd.) A fehérváriak tizennyolc évet vártak - egyre fogyatkozó türelemmel - a bajnoki címre. Fõképp az utóbbi években egyre intenzívebb csapatépítés jellemezte a Volánt, a tavalyi idényben már döntõsök voltak, s mostanra minden jel szerint megtalálták a nyerõ kombinációt. Tökéletesen hajtották végre a "Végy egy kapust!" alapprogramot - Maryn elképesztõ lõtáblákkal büszkélkedhet -, megerõsítették a hátvédsort, s az Ocskay-Palkovics csatárduó mellé bármikor életveszélyes kontrákra képes játékosokból építettek sorokat. Ezért alapozhatták döntõen villámgyors ellentámadásokra egész játékukat. Ja, és még valami: nagyon akarták ezt a bajnokságot.
Szemben a Dunaferr-rel. A végsõ gyõzelem ugyanis számukra - s ebben, nem meglepõ módon, meglehetõs konszenzus tapasztalható a bírálók körében - nem a döntõ sorozatmeccsein úszott el igazán. Míg két évvel ezelõtt toronymagas esélyesként, egyetlen pont veszteséggel jutottak a döntõbe (s kaptak ott ki a Ferencvárostól), most a Volán nyerte az alapszakaszt, mégpedig úgy, hogy tíz találkozóból hatszor gyõzött a Dunaferr ellen. Általános vélemény volt az a Spisák mester által is többször hangoztatott álláspont, miszerint elég lesz - formaidõzítés - a döntõben diadalmaskodni. A helyzet azonban úgy áll, hogy a jelenlegi magyar bajnokság erõviszonyai közepette a Dunaferr akkor is a második, ha - egy volt játékos plasztikus szavait citálva - a piros-fehérek a valagukba dugott bottal korcsolyáznak jégre. Az effajta "formaidõzítés" hasonlatos azon maturandusok esetéhez, akik négy év vidám sörözgetés és békés bukdácsolás után az érettségi napján kíméletlen összpontosítással huppannak ajakra. Utólag persze könnyû okos és/vagy kedélyes párhuzamokat vonni, ám már az alapszakasz során is akadtak, akik figyelmeztettek a fulladás veszélyére: véleményük akkor fanyalgásnak, minõsített esetben károgásnak számított - még a vezetõség értékelése szerint is. Nem beszélve a játékosokról, akik az utolsó pillanatokban már csak a csodában hihettek. Ami ezúttal - fentiek tükrében természetszerûleg - elmaradt.
Dunaújváros most gyászol: álmokat, reményeket siratnak a szurkolók. Meglehet azonban, igaza lesz a számmisztika megrögzött híveinek, akik állítják, ez a csapat csak kétévente nyerhet bajnokságot.
Vagyis legközelebb jövõre, 2000-ben. Ámen.
- boda-nyulasi -
